A Bábolna Bio a Bábolna Környezetbiológiai Központ Kft. márkaneve, amely 2004 és 2014 között védjegyoltalom alatt állt.http://epub.hpo.hu/e-kutatas/?lang=HU# A Bábolna Bio Kft.A Bábolna Környezetbiológiai Központ Kft. rövid neve piacvezető a kártevő- és rágcsálóirtás területén. A két különálló céget a sajtó is gyakran Bábolna Bio (vagy Báblona Bio Kft.) néven összekeveri.
Története Az 1948-ban alakult a Bábolnai Törzsállattenyésztő Állami Gazdaságot.
A mai Bábolna Környezetbiológiai Központ Kft. jogelődjét 1965-ben alapították a legnagyobb magyar mezőgazdasági vállalat, a Bábolnai Állami Gazdaság állattartó telepeinek kártevőirtása céljából.
A rágcsálóirtó szerek gyártását és értékesítését az állami gazdaság az 1970-es évek elején kezdte meg.
Az állami gazdaság 1973-ban alakult át Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát néven állami mezőgazdasági kombináttá. Tevékenységi köre a mezőgazdasági termelésen és az állattenyésztésen túl továbbra is kiterjedt a kártevő- és rágcsálóirtásra is.
A kombinát világszerte ismertté vált egész városrészekre kiterjedő szisztematikus kártevő-mentesítési akcióiról is. Ezek közül kiemelkedik a Budapest főváros teljes, 525 km²-es területére kiterjedő 1971–72-es patkánymentesítés. A sikeres irtást ú.n. fenntartás követte éveken át.
Budapesten, a X. kerület Szállás u. 6. alatt jött létre 1992-ban a Bábolna Környezetbiológiai Központ Kft.https://www.opten.hu/babolna-bio-kft-c0109167448.html 2011-ben ugyanezen székhellyel megalakult a Bábolna Bio Kártevőirtó Szolgáltató Kft.https://www.ceginfo.hu/ceg-adatlap/babolna-bio-kartevoirto-szolgaltato-korlatolt-felelossegu-tarsasag-0109970159.html
Az 1973. január 1-től 2012-ig végzett fenntartási tevékenységeredményeként Budapesten a patkányok évtizedek óta sem közegészségügyi, sem gazdasági, sem közérzeti problémát nem okoznak. A fővárossal a szerződést további 5 évre meghosszabbították.
2014-ben új rágcsálóirtószer-gyártó üzemet avattak Bábolnán.
Díjai, elismerései Nemzetközi Technológiai és Minőségi Díj Business Superbrands díj (több alkalommal) Magyar Termék Nagydíj (több alkalommal) Innovációért Díj (2013) Jegyzetek
Források Új magyar lexikon A–Z kiegészítő kötet, 1962–1980, 35. old.
< Sajto.rongo.hu
Kategória:Márkanevek Kategória:Patkányirtók