Idősebb Paulheim Ferenc, születési nevén Paulheim Konrád Ferenc, (Szigetújfalu, 1867. november 25. – Budapest, 1937. július 14.)Halálesete bejegyezve a Bp. III. ker. állami halotti akv. 382/1937. folyószáma alatt.Budapesti Hírlap, 1937. július 15. / 158. szám. építészmester, politikus (Keresztény Községi Párt), fővárosi bizottsági tag, kormányfőtanácsos. Fia, ifj. Paulheim Ferenc is neves építész volt, aki szintén megkapta a kormányfőtanácsosi címet.

Élete Paulheim Lénárt és Hierandl Júlia fiaként született. Iskolai tanulmányai után a fővárosban építkezési vállalatot alapított, ami rövidesen a legjobban foglalkoztatott szakmabeli vállalkozók sorába emelkedett. A katolikus anyaszentegyházban a hitélet terén szerzett érdemeiért a pápa Pro Ecclesia et Pontifice érdemkereszttel tüntette ki.

1907-ben építőmesteri képesítő bizonyítványt szerzett.Az építőmesteri képzettség megvizsgálására szervezett bizottság által képesített új építőmesterek, Építő Ipar 31. évfolyam 1. (1565.) szám, 1907. január 6. (adt.arcanum.com)

1912-től volt tagja a székesfővárosi törvényhatósági bizottságnak. Különösen a városrendezési és az ipari kérdésekben dolgozott sokat a közérdekért. Tagja volt a középítési bizottságának is, 1915-től pedig a főváros törvényhatóságának.

Több mint ötven bérpalotát és középületet épített, köztük a rákosszentmihályi, mátyásföldi és a Szent Domonkos-rend Thököly úti templomát és rendházát, a Lónyay utcai központi zálogház épületét is. Ő építette 1904-ben a fővárosban az első ötemeletes bérházat a Nagykorona utca 24. szám (1991-től a Szent István-bazilika közelsége miatt Mindszenty József bíboros emlékére HercegprímásT. Somogyi Magda: Budapesti utcanévváltozások 1989 után , Magyar Nyelvtudományi Társaság, Névtani Tagozat, nevtan.arts.unideb.hu - 2016. február 1. utca 14.Helyrajzi szám: 24622 1051 Budapest, Hercegprímás u. 14, archives.hungaricana.hu) alatt – előtte nem adtak engedélyt ilyen magas épület felépítésére, ezért a Közmunkák Tanácsa meg is örökítette ezt az építési engedélyt, mint amely első volt a maga nemében.

Elnöke volt az Erzsébetvárosi Keresztény Kaszinónak s a Polgári Jótékonysági Asztaltársaságnak. Megválasztása évében,Az Erzsébetvárosi Keresztény Kasztnő, Budapesti Hírlap 49. évfolyam 94. szám, 1929. április 26. (adt.arcanum.com) 1929-ben a VII. kerületi Kaszinó a dominikánus egyházközség katolikus kultúrházában (Thököly út 56.) neki köszönhetően kapott új helyiséget, melynek építéséhez is nagyobb összeggel hozzájárult.Sipőcz Jenő polgármester síkraszállt a tíz év óta megnövekedett polgárságért Felavatták az Erzsébetvárosi Keresztény Kaszinó új helyiségét, Magyarság 10. évfolyam 240. szám, 1929. október 22. (adt.arcanum.com)

1930-ban kapta meg a kormányfőtanácsosi címet, a közélet terén szerzett érdemei elismeréséül.Uj kormányfőtanácsosok. Magyarság 11. évfolyam 266. szám, 1930. november 22. (adt.arcanum.com)

1937. július 14-én szerdán hajnalban (2 órakor) hosszabb szenvedés után hunyt el tüdővizenyő, tüdőgyulladás következtében. Temetése római katolikus szertartás szerint 16-án, pénteken délután fél öt órakor volt a Fiumei úti sírkertben. A családi sírboltba helyezték örök nyugalomra.

Felesége, Paulheim Ferencné született Piringer Antónia Terézia volt. 1896. november 24-én Budapesten, az Erzsébetvárosban kötöttek házasságot.A házasságkötés bejegyezve a Bp. VII. ker. állami házassági akv. 1007/1896. folyószáma alatt. Gyermekeik: Ferenc (1898–1974) és Antónia (Jóföldi Tiborné)HU BFL IV.1420.r - XIV. kerület - Kerepesi út - 54 Lakás adatszolgáltatási ívek, archives.hungaricana.hu - 1944. Építészettel foglalkozó rokonai voltak továbbá: Paulheim István, Paulheim József és Paulheim János is.Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetői 1903–1917 (Adalékok Budapest társadalomtörténetéhez a dualizmus korában I.), Tanulmányok Budapest Múltjából 17. kötet epa.oszk.hu - 1966.

Jegyzetek

Források D. Gyapay Miklós (rajzolta és szerkesztette): Portrék gazdasági és társadalmi életünk előkelőségeiről, szerzői kiadás, mtda.hu - 1932. Gyászjelentése, Pesti Hírlap 59. évfolyam 159. szám, 1937. július 16. adt.arcanum.com) Paulheim Ferenc családja síremléke, kozterkep.hu

Kategória:Magyar építészek Ferenc 1867 Kategória:1867-ben született személyek Kategória:1937-ben elhunyt személyek Kategória:Erzsébetvárosiak Kategória:Tüdőgyulladásban elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek