bélyegkép|Emléktáblája az Eötvös József Gimnáziumban bélyegkép|Emléktáblája egykori lakhelyén, a Kavics utca 2/a szám alatt Jobbágy Károly, született Jancsovits, (Balassagyarmat, 1921. május 27. – Budapest, 1998. január 16.) kétszeres József Attila-díjas (1954, 1963) magyar költő, műfordító, a „könyvtáros tanár”.

Élete Középosztálybeli családban született, apja művezető volt egy cukrászműhelyben. 17 éves korától (1938) kezdve részt vett a Magyarországi Szociáldemokrata Párt munkájában. 18 éves korától jelentek meg szocialista eszmeiségű versei a Népszavában, valamint a Híd és a Kelet Népe folyóiratokban. 22 évesen (1943) behívták katonának, a háború utolsó napjaiban szovjet hadifogságba esett és 3 évet Szibériában töltött. A hadifogságról írt versei miatt 1947 szeptemberében a magyar határról visszaszállították a Szovjetunióba és bebörtönözték.

1948-ban kiszabadult, elvégezte az ELTE magyar-orosz, később a műfordítói szakát, azután a Budapesti Műszaki Egyetemen dolgozott. 1955-ben jelent meg első önálló verseskötete, a Feltámadás Ettől kezdve fő témája a szocialista közösségi elkötelezettség, a közéletiség. Nem titkolta „világmegváltó” lelkesedését, azt a meggyőződését, hogy a költészet, a művészet erejével változtatni lehet a társadalmon. Sokáig hitt abban, hogy nagyszerű korban él, azonban 1955 végétől–1956 elejétől kezdve költészetébe kétely is vegyült, és aztán örömmel üdvözölte az1956-os forradalmat.

A forradalomról írt versei (elsősorban a Tigrisek lázadása című, gépiratban szamizdatként terjesztett gyűjtemény)https://epa.oszk.hu/03200/03286/00146/pdf/EPA03286_palocfold_1965_003-005.pdf miatt a belügyi szervek megfigyelése alá került, akik részint zsarolással, részint ígéretekkel megpróbálták az ekkor már ismert költőt beszervezni. Jobbágy azonban sikeresen elhárította ezt a kísérletet.

Ezek után gimnáziumi tanárként dolgozott nyugdíjazásáig, előbb a Könyves Kálmán Gimnáziumban (1957–1959), majd az V. kerületi Eötvös József Gimnáziumban tanított orosz nyelvet. 1962-től számos kötete jelent meg. 1963-ban újra megkapta a József Attila-díjat.

Költészetében a társadalmi kérdésekkel foglalkozó, az emberi hibákat ostorozó versek mellett nagy szenvedéllyel foglalkozott a szerelemmel, sőt a korban némileg szokatlan módon a nemiséggel is. A szexualitást központi emberi értéknek vallotta verseiben. Versei helyenként népdalszerű formákat, másutt bonyolult költészeti alakzatokat öltenek zaklatott, túlfűtött érzelmei kifejezésére. Emellett szívesen foglalkozott verseiben úti élményeivel is, az Urál, a tenger, a moszkvai metró, Krakkó régi városrésze, a mongóliai puszták mind témái voltak.

A társadalmi fejlődés kérdései, az ember nevelhetősége, a tudás hatalma későbbi köteteiben is foglalkoztatták, de versei között több lett a magánéleti, intim hangulatú, az idő múlásának fájdalmát is érzékeltető mű.

1998-ban súlyos betegségben hunyt el.

Önálló kötetei Feltámadás. Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1955 Hajnali viadal. Bp., Magvető, 1956 Hó és nap. Bp., Magvető Kiadó, 1962 Hó és nap. Bp., Magvető Kiadó (második kiadás). 1963 Háló nélkül. Bp., Magvető Kiadó, 1965 Éjszakai vetítés (válogatott versek). Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1967 Papírszárnyak. Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1970 Szentendrei búcsú. Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978 Líra négy keréken. Versciklus egy öreg gépkocsiról; ill. Bányai István; Móra, Budapest, 1979 Vesszőfutás (hadifogságban írt versek), saját kiadás, 1990 Tigrisek lázadása; Interax, fakszimile, 1993https://www.libri.hu/konyv/jobbagy_karoly.tigrisek-lazadasa-dedikalt.html Amerika poétaszárnyon. Útinapló; Ipoly, Balassagyarmat, 1996 Az elhagyott repülőtér. Válogatott írások; szerk. Jobbágyné András Katalin; N. J. Pro Homine, Budapest-Újpest, 1999 ("Könyves"-könyvek) Válogatott versek; Ipoly, Balassagyarmat, 2000 Tigrisek lázadása; hasonmás kiad.; Jobbágy Károly Alapítvány, Balassagyarmat, 2003A szerző 1956-ban összegyűjtött, gépiratban, fénymásolatban terjesztett versei. Mondják, a himnuszt énekelték...; szerk. Jobbágy Ilona; Jobbágy Károly Alapítvány–Emlékhely '56 Alapítvány, Budapest, 2006 Kiáltás az urali erdőből. Verses napló a fogságból, 1945–1948; szerk. Jobbágyné András Katalin; Tripartitum Könyvek, Dunaharaszti, 2017

Jegyzetek

Források Mondják, a Himnuszt énekelték – versek 56-ról (fülszöveg és Utószó). A Jobbágy Károly Alapítvány kiadása, 2006; . Jobbágy Károly, a könyvtárostanár. Könyvtárostanárok füzete 3. Kiadja a Bod Péter Társaság.

További információk MEK OSZK Versek Életrajz (A magyar irodalom története, 1945-1975, II./1.-2. köt. – az Akadémiai Kiadó kötetének digitalizált MEK-változata. Ügynöki jelentés a szellemi életről – 1957. Új Horizont, 2003./5.

Kategória:1921-ben született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:MDF-tagok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Balassagyarmatiak Kategória:Balassagyarmat díszpolgárai Kategória:Hadifoglyok