Feketeházy János (Vágsellye, 1842. május 16. – Vágsellye, 1927. október 31.) magyar hídépítő mérnök.

Életpályája Hatgyermekes családban, a cseh Feketeházy Domonkos (eredetileg Černohaus) és Fekete Anna fiaként született. Apja tanító és a helyi templom kántora volt, így az iskola épületében laktak. Elemi iskoláját Vágsellyén, középfokú tanulmányait Nagyszombatban és a Nyitrai Piarista Gimnáziumban végezte 1861-ben.Csősz Imre 1879: A kegyes-tanitó-rendiek Nyitrán. Nyitra, 285. A bécsi, majd a zürichi műegyetemen tanult, ahol 1866-ban kapott mérnöki oklevelet.

1866-ban gyakornokként részt vett Boszporusz-csatorna és a wien-stadlaui Duna-híd tervezésében. A kiegyezés után hazatért és 1873-tól a Magyar Királyi Államvasutaknál kapott beosztást. A MÁV-nál dolgozott egészen 1892-ig, amikor főmérnöki rangban vonult nyugdíjba.

Nyugdíjazása után haláláig Vágsellyén élt, ahol tagja volt a Casino Egyesületnek. 1923-ban baleset érte és amputálni kellett a lábát. Szülővárosában a családi sírboltban nyugszik.

Munkássága Különösen a vasszerkezetek tervezése terén végzett nemzetközi viszonylatban is számottevő munkát. Beosztásánál fogva a MÁV összes hídépítésének felügyeletét is ellátta. A vashidak többsége az általa bevezetett szabványtervek szerint épült, emiatt életművének jelentős része ismeretlen maradt. Külföldön is elterjedtek vasúti mozdonyfordító korongjai és hadászati hídszerkezetei. Kéziratban fennmaradtak önéletrajzi feljegyzései. Munkatársa volt a Magyar Mérnök és az Építészegylet szaklapoknak.

Mérnöki munkái Az összes 1912 előtt, a Magyar Királyi Államvasutak által épített vasúti híd A Fővámház (ma a Budapesti Corvinus Egyetem főépülete) tetőszerkezete (1870-74) Az első Összekötő vasúti híd a Dunán, Budapesten (1873–76) A fiumei forgóhíd A szegedi közúti Tisza-híd (1883) A Keleti pályaudvar vágánycsarnokának acél tetőszerkezete (1884) Az operaház tetőszerkezete (1884) Az Északi Főműhely m²-es, öthajós, bazilikás elrendezésű gőzmozdony-szerelő csarnoka és fűtőháza (téves nevén: Eiffel-csarnok, 1886) A szolnoki vasúti Tisza-híd (1888) Az Komárom és Révkomárom közötti Erzsébet híd (1891–1892) Az Esztergom és Párkány közötti Mária Valéria híd (1893–1895) A budapesti Ferenc József híd (mai neve Szabadság híd) (1894–1896)

Emlékezete

Vágsellyén emléktábla és a róla elnevezett Magyar Házban emlékszoba őrzi emlékét. Budapesten (a BME mellett) utcát neveztek el róla. Szegeden a mérnökpanteonban 2008-ban avatták fel szobrát.

Jegyzetek

Források

Batári Gyula: Feketeházy János. In: Novák, V. 1997: Ján Feketeházy – konštruktér, staviteľ. Šaľa Novák, V. (Szerk.) 2002: Vágsellye 1002-2002. Zsolna Novák, V. 2007: Feketeházy János 1842-1927. Šaľa

További információk Hajós György: Feketeházy János (1842–1927), a hídtervező mérnök; Komárom-Esztergom Megyei Állami Közútkezelő Kht., Tatabánya, 2005 (Műszaki alkotók, magyar mérnökök, 8.) Mellőzött zseni vagy elismert mérnök? (2017) Sereg András: Inkább mellőzték, mint elismerték kortársai a Szabadság híd tervezőjét (2022) Mártonvölgyi László 1974: Technik európskeho formátu. Technické noviny XXII/44, 2

Kategória:Magyar hídépítő mérnökök Kategória:Vágsellyeiek Kategória:1842-ben született személyek Kategória:1927-ben elhunyt személyek