II. Fülöp (; Gonesse, Franciaország, 1165. augusztus 21. – Mantes, Franciaország, 1223. július 14.), Franciaország királya volt 1180-tól 1223-ban bekövetkezett haláláig. A középkori Francia Királyság egyik legjelentősebb uralkodójaként tartják számon, aki a francia korona birtokainak jelentős kiterjesztése és egységesítése miatt Rigord krónikástól megkapta az „Augustus” előnevetJean Flori: Philippe Auguste: La Naissance de l’État monarchique, 1165-1223. Taillandier/Historia, 2002. p. 32 – azóta közismert, mint Fülöp Ágost ().Jacques Roussiaud: A Capeting-szintézis. In: Franciaország története. (I. kötet) Szerk.: Georges Duby. Budapest, Osiris, 2005. p. 353 VII. Lajos király és harmadik felesége, Champagne-i Adél fiaként született; születésekor – mivel késői gyermek volt és első fiúörökösnek számított – a „Dieudonné” („Istenadta”) melléknevet kapta. 1190-től kezdődően, elődeitől eltérően, akik „a frankok királya” címet viselték, Fülöp volt az első, aki már használta a franca király megnevezést.
A Plantagenêt-házzal folytatott évtizedes küzdelmek után Fülöpnek sikerült felszámolnia az Angevin-birtokokat, amikor 1214-ben a bouvines-i csatában legyőzte vetélytársainak szövetségét. Ez a győzelem maradandó hatással volt Nyugat-Európa politikájára: a francia király hatalma megkérdőjelezhetetlenné vált, míg Földnélküli János kénytelen volt bárói nyomására elfogadni a Magna Cartát, valamint szembenézni az ellene szerveződött lázadással, amelyet Fülöp fia, Lajos támogatott. Az albigensek elleni keresztes hadjárat katonai eseményei előkészítették Franciaország déli irányú terjeszkedését.
Fülöp uralkodása alatt a Francia Királyság Európa legvirágzóbb és leghatalmasabb országává vált. Megfékezte a nemesség befolyását, segítette a városokat a hűbéri hatalom alóli felszabadulásban, és kiváltságokat, szabadságokat biztosított a kialakuló polgárságnak. Nevéhez fűződik Párizs városfalának megépítése („II. Fülöp Ágost fala”), a francia kormányzat újjászervezése, valamint az állam pénzügyi stabilitásának megszilárdítása.
„Philippe Dieudonné”
Fülöp 1165-ös születése nagy esemény volt, hiszen apja már harminc éve hiába próbált örököst nemzeni. Számos lánya mellé csak harmadik felesége, Champagne-i Adél hozta világra a nagy öröm okán Istenadtának (Dieudonné) nevezett herceget.Rigord: Gesta Philippi Augusti Amint tizennégy évesen nagykorúvá vált, betegeskedő apja társkirállyá tette, bár a koronázás a trónörökös vadászaton szerzett betegsége miatt november 1-jéig eltolódott.Rigord: Gesta Philippi Augusti. Leírása szerint egy vadászata során a trónörökös eltévedt, és „a rátörő félelmek következtében súlyosan megbetegedett, és a baleset a következő Mindenszentekig kitolta koronázási időpontját.” A helyzet olyan súlyos volt, hogy az aggódó VII. Lajos jobbnak látta elzarándokolni a nemrég szentté avatott Becket Tamás canterburyi sírjához, hogy imádkozzon fia életben maradásáért.
Fülöpöt végül anyai nagybátyja, Fehérkezű Guillaume (Vilmos) reimsi érsek kente fel székvárosában. Amikor Lajos 1180-ban meghalt, az egész kormányzás a tizenöt éves Fülöp vállára szakadt. Ő még apja életében, április 28-án, Bapaume városában feleségül vette Hainaut-i Izabellát, akinek hozományából megszerezte Artois-t. A trónörökös júniusban aláírta a gisors-i szerződést II. Henrik angol királlyal. E két tette jelentősen megerősítette pozícióját a központi hatalom gyengítésében érdekelt főúri házakkal (elsősorban Flandria és Champagne grófjaival) szemben.
Háborúk, hódítások, külpolitika thumb|250px|Fülöp Ágost koronázása (Jean Fouquet 15. századi ábrázolása a Grandes Chroniques de France-ban) thumb|250px|II.Fülöp Ágost francia király, mint már megkoronázottan trónon ülő uralkodó Kezdeti harcok
A főurak 1181-től kezdve jelentettek problémát. Elzászi Fülöp, Flandria grófja ambícióit úgy sikerült megtörnie, hogy szétzilálta szövetségét Köln érsekével és a brabanti herceggel. Ennek eredményeképpen 1185 júliusában a boves-i szerződés megerősítette Fülöpöt Artois, Vermandois és Amiénois birtokában. Ebből az alkalomból nyerte el az Augustus melléknevet.
Súlyos gondot okozott az Angol Királyság trónját birtokló Plantagenêtek franciaországi birtokkomplexuma, amely északon Anjout, Bretagne-t, Normandiát és Vexint, délen pedig egész Aquitaniát is magába foglalta. 1186–1188 között hasztalan zajlottak a harcok, melyek során a francia uralkodó hajlott rá, hogy II. Henrikkel szemben támogassa trónkövetelő fiait, Richárd és János hercegeket. A viaskodásnak az vetett véget, hogy VIII. Gergely pápa keresztes háborút hirdetett annak hatására, hogy az ajjúbida Szaladin, Egyiptom és Szíria nagy részének ura 1187-ben elfoglalta Jeruzsálemet.
1188-ban a gisors-i fegyverszüneti tárgyalásokon Józsiás türoszi érsek felszólította a két királyt a Szentföld megsegítésére, amit meg is ígértek. Mindhiába: bár mindketten különadót vetettek ki a sereg kiállítására, 1188 nyarán ismét kitört köztük a háború, miután az angol király összecsapott a francia vazallus toulouse-i gróffal, Fülöp pedig lerohanta Berryt. A Rómából érkezett több pápai legátus hiába próbálkozott a felek megbékítésével. 1189 elején Richárd herceg ismét fellázadt a francia király támogatásával, július 3-án pedig a francia sereg elragadta az erős Tours-t. Henrik másnap fegyverszünetre kényszerült, majd július 6-án meg is halt. Utódja, Richárd és Fülöp gyorsan békét kötött, és megkezdték a keresztes had szervezését.Steven Runciman: A keresztes hadjáratok története. Budapest, Osiris, 2002. p. 647
A harmadik keresztes hadjárat
Az 1190-ben induló harmadik keresztes hadjárat vezérei kétségkívül előkelőbbek voltak minden addiginál és azután következőnél: az angolokat az immár koronás Richárd, a franciákat Fülöp, a német hadakat pedig maga Barbarossa Frigyes német-római császár vezette a Szentföld felé. A szárazföldön menetelő császári erőkkel ellentétben a francia és angol lovagseregek a Földközi-tengert átszelve kívántak Palesztina földjére érni. Hainaut-i Izabella királyné halála miatt némi késéssel, csak július 4-én találkozott a két király Vézelayban, ahonnan együtt, de nem azonos úton indultak útnak: Richárd Marseille-ből hajózott ki augusztus végén, ahol előbb bevárta az Atlanti-óceánról érkező angol flottát, Fülöp pedig Genovából. Az addigra elhunyt II. Vilmos szicíliai király javaslatára az őszi-téli viharok elől mindkét had Szicíliában, Messina városában keresett menedéket.
A szicíliai veszteglés során a két király viszonyát több feszültség terhelte, mivel az Oroszlánszívű Fülöp ellenében lepaktált Tankréd királlyal, ráadásul ekkor bontotta fel eljegyzését Fülöp féltestvérével, Alix-szal (akiről egyébként azt rebesgették, hogy apja, II. Henrik szeretője volt).Steven Runciman: A keresztes hadjáratok története. Budapest, Osiris, 2002. p. 671 A francia uralkodó igyekezett kibékülni Richárddal és Tankréddal, de amint lehetett, távozott a szigetről: 1191. március 30-án hajózott ki, és miután Türoszban fogadta Montferrati Konrád, április 20-án megérkezett Akko alá, amit ostromolni kezdett – igaz, csak ostromgépekkel, mivel embereit kímélni akarta az angolok megérkezéséig. Richárd csak egy rodoszi és ciprusi kitérőt követően, június 8-án csatlakozott az ostromlókhoz, akiknek már nagy szükségük volt az erősítésre és az energikus vezérre. Szaladin többször megtámadta a keresztesek táborát, de megverni nem tudta őket, csak Akkó elestét halasztotta el.
Végül a hónapok óta húzódó harcokban kimerült védők, miután visszaverték a francia és angol sereg támadásait, július 12-én kapituláltak. A visszafoglalt városban hatalmi villongások kezdődtek a német sereget vezető Ausztriai Lipót és Richárd között, amelyek végeztével Lipót dühösen távozott, a városban maradt hívei pedig a francia király oldalára álltak. Fülöp azonban elunta a betegeskedést, illetve Richárd ciprusi hódítása és a flandriai örökség kapcsán is nézeteltérésbe keveredett az angol uralkodóval, akiről még azt is feltételezte, hogy összeesküvést sző ellene.Steven Runciman: A keresztes hadjáratok története. Budapest, Osiris, 2002. p. 679 (Az ellentétnek érzelmi oka is lehetett: míg Fülöp nem túlzottan erős testalkatú, borzas hajú, ráadásul fél szemére vak volt, az angol király kifejezetten daliás és jóképű, amellett hősies és népszerű volt.)Érdemes megjegyezni, hogy – elsősorban irodalmi alkotásokban (így James Goldman többször is megfilmesített, Az Oroszlán télen című drámájában) – többször felmerül az a nézet, hogy Fülöp és Richárd homoszexuális kapcsolatban állt egymással. Erre egyetlen forráshely utal a kortárs Roger of Hovedentől, aki részt vett a keresztes hadjáraton is. Az említett bekezdésben a francia király és a még herceg Richárd közti nagy szeretetről és ágyuk megosztásáról van szó, azonban ezt többnyire nem szokták bizonyító erejűnek elfogadni, hangsúlyozva az ágy férfiak közti megosztásának (politikai) barátságot jelölő középkori toposzát. Richárd hiába marasztalta: miután megígérte, hogy távollétében nem háborgatja annak birtokait, a francia király július 31-én Türoszba utazott, majd augusztus 3-án hajóra szállt. A francia sereg egy része III. Hugó burgundi herceggel az élén a Szentföldön maradt. Fülöp útközben Rómában is megállt, hogy pápai jóváhagyást kérjen a visszatéréshez, amit meg is kapott. 1191. december 27-én ért vissza Párizsba.
A flandriai örökség
Fülöp sietős hazatérésének egyik közvetlen oka az volt, hogy 1191. június 1-jén Akkó falai alatt meghalt Elzászi Fülöp, Flandria grófja. A gazdag tartománynak nem volt örököse, így birtoklásáért hárman is felléptek: Éléonore de Vermandois, a gróf sógornője, illetve V. Balduin hainaut-i gróf, a gróf sógora, végül pedig maga Fülöp Ágost, az elhunyt unokahúgának férje. 1192-ben végül úgy állapodtak meg a felek, hogy Balduin 5000 márka kifizetése ellenében megkaphatja Flandriát (itt VIII. Balduin néven szerepel), Éléonore pedig haláláig visszakapja Valois-t és Vermandois-t azzal a kitétellel, hogy majd visszaszállnak a koronára. A király a korábban hozományként birtokolt, majd felesége 1190-es halálával elvesztett Artois-val és Péronne-nal lett gazdagabb – igaz, fia, Lajos nevében.
1195-ben meghalt VIII. Balduin gróf, a fia, IX. Balduin pedig – miután egy ypres-i győzelmét követően a péronne-i szerződésben Artois egy részét visszaszerezte a királytól – részt vett az 1200-ban indult IV. keresztes hadjáratban, melynek végén őt kiáltották ki az első latin császárnak. 1205-ben a bolgárok fogságába esett és meghalt. Fivére, a Balduin császár grófságaiban régenskedő Fülöp, Namur grófja tanácsadói véleménye ellenére behódolt a királynak, aki úgy erősítette meg ellenőrzését hűbéresei felett, hogy Balduin egyetlen gyermekét, Johannát 1211-ben Portugál Ferdinánd Flandria grófjához adta feleségül, aki viszonzásképpen átadta neki Saint-Omer és Aire-sur-la-Lys városát.
Harc Richárd és János ellen thumb|250px|Fülöp és Richárd Messina városában (Les Grandes Chroniques de France, 15. század)
Míg a keresztes háborúból hazatérő Richárd ellenfele, VI. Henrik német-római császár rabságában sínylődött (1193–1194), Fülöp nem habozott kihasználni az alkalmat hatalmának aláásására. Szövetkezett az öccsével, a később Földnélkülinek nevezett Jánossal, aki az angol korona reményében hűséget esküdött neki, és pártfogója egy támadását követően 1194-ben átadta neki Normandia keleti részét (Rouen kivételével), illetve Le Vaudreuil-t, Verneuil-t és Évreux-t. Az 1194 márciusában szabadult Richárd amint tehette, visszavágott. 1196-ban szerzeményei nagy részét visszavette Fülöptől, majd az újra kialakuló harcokban 1197/1198-ban megszerezte Vexint. Bár az új keresztes hadjáratot tervezgető III. Ince pápa igyekezett tárgyalásra bírni a két királyt, a hadakozásnak az vetett véget, hogy az Oroszlánszívű Châlus ostrománál halálos sebet kapott 1199. március 5-én.