Mary Noel Streatfeild (Sussex, 1895. december 24. – London, 1986 szeptember 11.) angol írónő, aki elsősorban gyerekkönyvei által vált népszerűvé. Művei közül is a „Cipő-könyvek” lettek a legismertebbek, melyek eredendően nem sorozat-jelleggel születtek meg, mégis vannak közös vonásaik, illetve némelyikben utalások is találhatóak a többi valamelyikére. Az első ilyen műve 1936-ban jelent meg, kiadói döntés alapján később több más regényének címébe is bekerült a cipő szó. Írásainak egy részéből filmes vagy televíziós feldolgozás is készült.

Élete Sussexben látta meg a napvilágot, szüleinek öt élve született gyermeke közül másodikként; apja William Champion Streatfeild, Lewes későbbi püspöke, anyja Janet Venn volt. Már gyerekkorában feltűnést keltett jótékonysági előadások közreműködőjeként, felnőve ezért a színművészi pályát célozta meg, és mintegy tíz éven át dolgozott is ezen a területen, magán színtársulatok színésznőjeként. A különféle színpadokon szerzett tapasztalatai képezték később, már írói korszakában az alapját megannyi, népszerűvé vált gyerekkönyvének, melyekben a vezérmotívum jellemzően a (gyerekkorú) főszereplő vagy főszereplők küzdelme volt valamely művészi pályával.Bull, Angela, Noel Streatfeild, Collins, 1984.

Első gyerekkönyve, mely a Ballet Shoes (Balettcipők) címet viselte, 1936-ban jelent meg, és egyből el is nyerte az év legjobb brit gyerekkönyvének járó elismerést, egyben arra ösztönözve a szerzőt, hogy további regényeket írjon az ifjúság számára. Harmadik gyerekregénye, mely egyben a „Cipő-könyvek” sorozatának harmadik eleme is volt (eredeti címe: The Circus Is Coming’’, vagyis ’’Jön a cirkusz, későbbi kiadásaiban Circus Shoes, vagyis ’’Cirkuszi cipők’’) 1938-ban elnyerte a Carnegie-érmet.

Emlékezete Noel Streatfeild említésre kerül A szerelem hálójában című, 1998-ban forgatott romantikus filmben, melynek férfi és női főszereplője is a könyvkereskedelemben dolgozik: előbbi – Tom Hanks megformálásában – egy hatalmas, de kommersz könyváruház élén áll, utóbbi pedig – Meg Ryan alakításában – néhány házzal arrébb egy családias kisboltot vezetett mindaddig, amíg az áruház megnyitása miatt nem kényszerült bezárásra. A film egy jelenetében az állástalanná vált fiatal nő épp a könyváruház gyerekrészlegén szomorkodik, amikor azt hallja, hogy tőle nem messze egy vásárló a „Cipő-könyvek” iránt érdeklődik, ám a részlegre beosztott eladó abszolút tanácstalan, semmit nem tud mondani neki. A Meg Ryan által megformált karakter ekkor hátrafordul, és nemcsak a szerző nevét mondja meg a vásárló hölgynek, de pár szóval kitér az egyes könyvekre is; sőt végül, a teljesen megsemmisült eladó kérésére még le is betűzi neki a számára nyilvánvalóan teljesen ismeretlen írónő nevét.

Művei Gyerekeknek szóló regényei Ballet Shoes (1936) Tennis Shoes (1937) The Circus Is Coming (1938), későbbi kiadásai egy részében Circus Shoes The House in Cornwall (1940), amerikai kiadásában The Secret of the Lodge (1940) The Children of Primrose Lane (1941), későbbi kiadásai egy részében The Stranger in Primrose Lane Curtain Up (1944), későbbi kiadásai egy részében Theater Shoes Party Frock (1946), későbbi kiadásai egy részében Party Shoes The Painted Garden (1949), amerikai kiadásában Movie Shoes White Boots (1951), későbbi kiadásai egy részében Skating Shoes The Fearless Treasure (1953) The Bell Family (1954), későbbi kiadásai egy részében Family Shoes Wintle's Wonders (1957), későbbi kiadásai egy részében Dancing Shoes New Town (1961) Apple Bough (1962), későbbi kiadásai egy részében Traveling Shoes A Vicarage Family (1963) The First Book of the Ballet (1963) The Children on the Top Floor (1964) Away from the Vicarage (1965) The Growing Summer (1966), későbbi kiadásai egy részében The Magic Summer Caldicott Place (1967) Thursday's Child (1970) Beyond the Vicarage (1971) Ballet Shoes for Anna (1972) When the Siren Wailed (1974) Far To Go (1976) Meet the Maitlands (1978) The Maitlands: All Change at Cuckley Place (1979)

Felnőtteknek szóló regényei The Whicharts (1931) Parson's Nine (1932) Tops and Bottoms (1933) A Shepherdess of Sheep (1934) It Pays to Be Good (1936) Caroline England (1937) Luke (1939) The Winter is Past (1940) I Ordered a Table for Six (1942) Myra Carroll (1944) Saplings (1945) Grass in Piccadilly (1947) Mothering Sunday (1950) Aunt Clara (1952) Judith (1956) The Silent Speaker (1961)

Egyéb munkái The Years of Grace (1950) Queen Victoria (1958) Magic and the Magician: E. Nesbit and her Children's Books (1958) The Boy Pharaoh, Tutankhamen (1972) Tea by the Nursery Fire (1976)

Magyarul Balettcipők. London, 1930-as évek eleje; ford. Németi Anita; Manó Könyvek, Bp., 2015 (Régi kedvencek) Színpadi cipők; ford. Németi Anita; Manó Könyvek, Bp., 2016 (Régi kedvencek) Korcsolyacipők; ford. Németi Anita; Manó Könyvek, Bp., 2017 (Régi kedvencek) Filmek és cipők; ford. Németi Anita; Manó Könyvek, Bp., 2018 (Régi kedvencek) Teniszcipők; ford. Kallai Nóra; Manó Könyvek, Bp., 2020 (Régi kedvencek)

Jegyzetek

További információk The Noel Streatfeild homepage Collecting Books and Magazines Biography and images of early editions of Streatfeild's books A brief biography at elliemik.com The Gemma Books by Noel Streatfeild from the h2g2 Edited Guide Entry The Fossil Cupboard The Noel Streatfeild discussion board The Whicharts at Margin Notes Books

Fordítás

Kategória:1895-ben született személyek Kategória:Angol ifjúsági szerzők Kategória:1986-ban elhunyt személyek