A seregély (Sturnus vulgaris) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a seregélyfélék (Sturnidae) családjába tartozó faj. Testhossza mintegy 20 cm, fényes, fekete tollazata van, fémes ragyogással, melyet fehér pettyek tarkítanak az év bizonyos szakában. Lábai rózsaszínűek, csőre télen fekete, nyáron sárga színű. A fiatal példányoknak a felnőttekénél barnásabb színezetű a tollazata. Zajos madárfaj, különösen alvóhelyei közelében és más csoportos tevékenységek közben nem túl dallamos, ám változatos dalt hallat, nagyon sok hang utánzására képes, köztük az emberi beszédére is. Rendkívül intelligens.
Mintegy tucatnyi alfaja létezik, melyek nyílt élőhelyeken fészkelnek szerte természetes elterjedési területén Európában és Nyugat-Ázsiában. Betelepítették Ausztráliába, Új-Zélandra, Kanadába, az Amerikai Egyesült Államokba, Mexikóba, Peruba, Argentínába, Brazíliába, Chilébe, Uruguayba, a Dél-afrikai Köztársaságba és a Falkland-, valamint a Fidzsi-szigetekre. E madárfaj állandó élőhelye Dél- és Nyugat-Európa és Délnyugat-Ázsia, míg az északkeleti, északi vidékeken élő populáció télen délre és nyugatra vándorol fészkelőhelyén, vagy távolabb, akár az Ibériai-félszigetig, vagy Észak-Afrikáig is eljut. Rendetlen fészkét természetes, vagy mesterséges üregekbe készíti, ahol a tojó négy-öt fényes halványkék tojást rak le. Ezután két héttel kikelnek a fiókák, melyek további három hétig maradnak a fészekben. Általában egy vagy két fészekaljat nevelnek fel évente. E madárfaj mindenevő: gerinctelen állatfajok széles skáláját fogyasztja, valamint magvakkal és gyümölcsökkel is táplálkozik. Számos ragadozó emlős és ragadozó madár vadászik a seregélyekre, valamint testén kívül és belül is több élősködő megtalálható.
Jellemzően nagy csapatokba verődik, amely a mezőgazdaság számára káros gerinctelen állatok nagyfokú irtásával képes segíteni a gazdákat, ugyanakkor maga is kártevő lehet a földeken, mivel megdézsmálja a gyümölcsösöket és a gabonaféléket. A seregélyek kellemetlenséget okozhatnak zajukkal és ürülékükkel, melyet a városokban összeverődő nagyobb csapataik csinálnak. A behurcolt állományok méreteit megpróbálták részben kontroll alatt tartani, ide értve például a selejtezést is, de ezek csak korlátozott sikerrel jártak, kivéve a Nyugat-Ausztráliában való elterjedés megelőzését. Észak- és Nyugat-Európa egyes részein csökkent a seregélyállomány a nyolcvanas évektől kezdve, mivel a kevesebb zöldterület miatt csökkent a fiókák táplálásához szükséges gerinctelen állatok mennyisége. Ennek ellenére nem várható, hogy a globális populáció száma jelentős mértékben csökkenjen, ezért a Természetvédelmi Világszövetség a fajt a nem veszélyeztetett állatfajok közé sorolja.
Előfordulása bélyegkép|265px|jobbra|Egy felnőtt seregély A seregélyek globális egyedszáma 2004-ben 310 millió példány volt, elterjedési területe . Az északi féltekén széles körben elterjedt madárfaj, melynek természetes élőhelye Eurázsia és egész Európában elterjedt faj, valamint Észak-Afrikában (Marokkótól Egyiptomig) megtalálható, Indiában, melynek elsősorban az északi felén él, ám rendszeresen kiterjeszti élőhelyét a távolabbi déli részekre is és megjelent a Maldív-szigeteken is. Nepálban és a Közel-Keleten is megtalálható (például Szíriában, Irakban és Iránban, valamint Kína északnyugati részén.
Dél- és Nyugat-Európában és az északi szélesség 40. fokától délre eső területeken állandó lakosnak számít, míg a keményebb téli időjárással bíró vidékeken élő populációi vándormadárnak számítanak. Az Észak-Európában, Oroszországban és Ukrajnában élő madarak dél-délnyugatra vándorolnak télire. Ősszel, amikor a vándorló példányok megérkeznek Kelet-Európából, a nagy-britanniai állomány tagjai az Ibériai-félszigetre és Észak-Afrikába vándorolnak. A különböző élőhelyekről származó csoportok keresztezhetik egymás útját vándorlásuk során. A Merseyside-ban meggyűrűzött mintegy 15 000 egyed felbukkant Norvégiában, Svédországban, Finnországban, Oroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban, Németországban és a Benelux államokban. A seregélyek nagyobb számban szórványosan megfigyelhetőek Japánban és Hongkong területén, de nem tisztázott, hogy honnan érkeztek ezen madarak. Észak-Amerikában szintén kialakult a seregélyeknél a vándorlás szokása, melynek során a telet Kanadában töltik.Sibley (2000) p. 416. Az ország keleti részein élő egyedek délre vándorolnak, valamint azok, amelyek a távolabbi nyugati részeken élnek, azok az Egyesült Államok délnyugati részén fekvő államaiba vándorolnak.
A seregélyek előnyben részesítik a városi, városkörnyéki területeket, ahol a mesterséges építmények és az idősebb fák fészkelési, pihenési helyet biztosítanak számukra. A nádasokat szintén kedvelik a seregélyek, mint alvóhelyet és a madarak általában füves területeken, farmokon, legelőkön, sportpályákon, golfpályákon és reptereken táplálkoznak, ahol a rövidre vágott, vagy legelt fű megkönnyíti számukra a táplálékszerzést.Higgins et al. (2006) pp. 1907–1914. Esetenként ritkás erdőkben, bozótosokban is megtelepednek, mint amilyen a fenyér. A sűrű, nedves esőerdőkben a seregélyek csak ritkán vernek tanyát, viszont megtalálhatóak a parti területeken, ahol a tengerparti sziklákon költenek és a hínár közt kutatnak táplálék után. A seregélyek azon képessége, hogy számos, egymástól akár jelentősen eltérő élőhelyhez is képesek alkalmazkodni, segítette elő, hogy ilyen széles körben elterjedtek és a tengerpartoktól kezdve egészen a hegyvidéki erdőségekig szinte mindenütt megtalálhatóak a 2000 méteres tengerszint feletti magasságig bezárólag.
Behurcolt populációk 265px|bélyegkép|jobb|Az Észak-Amerikában megtalálható madárfajokról szóló kötetben így ábrázolták e madárfajt 265px|bélyegkép|jobb|Egy hím és egy tojó a fészkelőhelyük bejáratánál A seregélyeket behurcolták a világ számos pontjára, mely populációk többnyire sikerrel alkalmazkodtak új környezetükhöz. Többek közt Új-Zéland, Ausztrália, a Dél-afrikai Köztársaság, Észak-Amerika, a Fidzsi-szigetek, valamint számos karib-tengeri sziget területére telepítették be sikerrel e madárfajt. Ennek eredményeképpen a seregélyek képesek lettek elvándorolni Thaiföld, Pápua Új-Guinea és Délkelet-Ázsia számos pontjára.
1949 novemberében Dél-Amerikába szállítottak öt példányt és elengedték őket szabadon a Maracaibo-tó környékén, Venezuelában, ám ezek később eltűntek.Long (1981) pp. 359–363. 1987-ben megfigyeltek egy kisebb csoportot, amelyek Buenos Aires város parkjaiban költöttek. Ezután, annak ellenére, hogy a kezdetekben még a populáció felszámolására tettek lépéseket, e madárfaj évente átlagosan 7,5 kilométerrel terjesztette ki költőhelyét, mely mindvégig az Atlanti-óceán partvidékének 30 kilométeres körzetén belül maradt. Argentínában a seregélyek számos ember alkotta és természetes fészkelőhelyet találtak maguknak, többek közt harkályfélék odúit.
Ausztráliába azért telepítették be a seregélyeket, hogy azok segítsenek a helyi gazdáknak a kártevő rovarok gyérítésével. Az első telepesek úgy tartották, hogy a seregélyek fontos szerepet játszanak a házi len beporzásában, mely a legfőbb mezőgazdasági termék volt akkoriban. Fészkelő dobozokat helyeztek ki a farmokon és a termőterületek mellett az újonnan betelepített madarak számára. A seregélyeket Melbourne városába 1857-ben telepítették be, míg Sydney-be két évtizeddel később. Az 1880-as évekre a seregélyek jelen voltak az ország délkeleti részein.Woolnough, Andrew P; Massam, Marion C; Payne, Ron L; Pickles, Greg S "Out on the border: keeping starlings out of Western Australia" in Parkes et al (2005) pp. 183–189. Az 1920-as évekre a seregélyek széles körben elterjedtté váltak Victoria, Queensland és Új-Dél-Wales államokban, ám később kártevőnek nyilvánították. Seregélyeket először 1917-ben figyeltek meg Nyugat-Ausztrália területén, Albanyben, nagy mértékben sikerült megelőzni, hogy elterjedjenek az állam területén. A kiterjedt, száraz Nullarbor-síkság természetes határvonalat képez, mely megállítja a seregélyeket és a felmérések alapján három évtized alatt mintegy 55 000 madár pusztulását okozták a rideg körülmények.Department of the Environment and Water Resources (2007) p. 17. A seregélyek meghódították még a Lord Howe-szigetcsoportot és a Norfolk-szigetet.
Új-Zéland első telepesei megritkították a bozótot a haszonnövények számára, melyeket hernyók seregei és egyéb rovarok kezdték el pusztítani saját korábbi élelemforrásaik helyett. Az őshonos madárfajok nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy az ember közelében éljenek, ezért a seregélyt telepítették be, hogy megfékezzék a kártevőket. Először 1862-ben a Nelson Acclimatisation Society hurcolta be a seregélyeket, melyeket további idegen állatfajok követtek. A madarak hamarosan megtelepedtek és napjainkban már az egész ország területén megtalálhatóak, beleértve a szubtrópusi éghajlatú Kermadec-szigeteket északon és az ugyanolyan távolságban lévő Macquarie-szigetet délen.Robertson & Heather (2005) p. 162
Észak-Amerikában két sikertelen betelepítési kísérletet követően 1890-ben körülbelül 60 darab seregélyt engedtek szabadon a New York-i Central Parkban. Eugene Schieffelin, az American Acclimatization Society elnöke jóvoltából, akik megpróbáltak minden olyan fajt betelepíteni Észak-Amerikába, melyeket William Shakespeare említett műveiben. Közel azonos időben ezzel a portlandi Portland Song Bird Club szabadon engedett 35 pár seregélyt Portlandben. E madarak megtelepedtek, ám 1902-ben nyomuk veszett. A seregélyek az amerikai kontinens északnyugati vidékén az 1940-es évek közepén bukkantak fel ismét és e madarak feltehetően az 1890-ben a Central Parkba betelepített madarak leszármazottai voltak. Az eredetileg 60 madarat számláló állomány később 150 milliósra duzzadt és elterjedési területe Kanada déli részétől Alaszkáig, valamint Közép-Amerikáig terjedt ki.
Polinéziában a seregélyek 1925-ben jelentek meg a Fidzsi-szigeteken a Lau-szigetekhez tartozó Vatoa szigetén. Feltehetően Új-Zélandról elvándorolt madarak voltak, melyek Raoul-szigetén és az Új-Zéland és Fidzsi közt egyenlő távolságra fekvő Kermadec-szigeteken keresztül jutottak el idáig, ahol korábban nem voltak jelen. A seregélyek terjedése Fidzsin korlátozott volt és kétségek merültek fel a populáció életképességét illetően. Tonga nagyjából ugyanekkor népesült be seregélyekkel és a csoport innentől kezdve lassan terjeszkedett észak felé.Watling (2003) pp. 142–143
A Dél-afrikai Köztársaságba 1897-ben telepítették be Cecil Rhodes kezdeményezésére. A seregélyek csak lassan kezdtek el elterjedni és 1954-re érték el Clanwilliam és Port Elizabeth városok térségét. A 21. század elején a Cape régió déli részein általánosan elterjedt madárfaj, és lassanként észak felé terjeszti ki elterjedési területét a johannesburgi terület irányában. Jelen van a Western Cape tartományban, az Eastern Cape tartományban, valamint a Free State tartományban és Lesotho mélyföldjén, valamint időnként felbukkan a KwaZulu-Natal tartományban, Gauteng tartományban és a namíbiai Oranjemund város környékén. A dél-afrikai populációk állandó lakosok, nem vándorolnak és jelentős mértékben alkalmazkodtak az emberek közelségéhez, élőhelyeihez és legelőihez. Kedveli az öntözött területeket és teljes mértékben hiányzik azon vidékekről, melyeket a nap heve teljesen feléget és emiatt nem tud rovarok után kutatni a föld felszínének közelében. Bizonyos helyeken az őshonos madárfajok versenytársa, és azok számára hátrányt jelent természetes élőhelyeik csökkenése. Dél-Afrikában a seregélyek szeptembertől decemberig költenek és a költési szezonon kívül nagy csapatokba verődik és gyakran nádasokban töltik az éjszakát. A seregély a legelterjedtebb madárfaj a térség városi és mezőgazdasági területein egyaránt.