A dekeleiai háború a peloponnészoszi háború utolsó, fordulatokban gazdag szakasza volt, Kr. e. 413-tól Kr. e. 404-ig tartott. Az elnevezés a háború első harci cselekményéhez kapcsolódik.
Dekeleia megszállásától, Alkibiadész Spártából Kis-Ázsiába történő távozásáig
Hellász földjén azzal indult meg újra a peloponnészoszi háború, hogy Kr. e. 413-ban, II. Agisz spártai király megszállta az Athéntől 23-24 kilométerre fekvő kisvárost, Dekeleiát, erődjében spártai helyőrséget hagyva, amelyet II. Agisz csak Kr. e. 404-ben vont vissza. A spártai támadás ürügyeként az szolgált, hogy az athéniak – a szicíliai hadjárattal – megszegték a Kr. e. 421-ben megkötött, Nikiász-féle békét. Dekeleia elfoglalását az ekkor még Spártában tartózkodó Alkibiadész ajánlotta II. Agisz királynak. A városka elfoglalása érzékenyen érintette az athéniakat: Elveszítették az ellenőrzést szinte az egész Attikai-félsziget felett, és a szárazföldről történő élelmiszer (gabona) ellátásuk megszűnt, erről – költségesen – csak tengeri úton, a Pontosz Euxeinosz térségéből gondoskodhattak; így döntő fontosságú lett, ki uralja az ide vezető tengerszorost, a Hellészpontoszt.
Spártában ezzel tisztában voltak, és Kr. előtt 412-ben – perzsa segítséggel – megkezdték a hajóhaduk kiépítését, hogy Athénnel – e téren is – felvehessék a versenyt; az összecsapások jelentős része át is tevődött a tengeri csataterekre. Spárta azért, hogy elnyerje a perzsák támogatását, szerződést kötött Tisszaphernész szatrapával, aki II. Dareiosz király helytartója volt, a kis-ázsiai Lüdiában, Szardeisz székhellyel. A szerződésben Spárta – a perzsáktól kapott támogatás fejében – elismerte a perzsa uralkodó fennhatóságát a kis-ázsiai görögök felett.
A spártaiak tengeri terjeszkedését elősegítette az, hogy a nehéz gazdasági helyzetbe került athéniak, megemelték az Athén vezette Déloszi Szövetség tagjainak az adóját. Az adó felemelése, és az athéniak szicíliai veresége miatt, mások mellett, a kis-ázsiai Milétosz városa, valamint jelentős szigetek, így Khiosz és Leszbosz, el is szakadtak Athéntől, és Spártával vették fel a kapcsolatot. A spártaiak tengeri terjeszkedésével, Alkibiadész maga is teljes mértékben egyetértett, különösen Khiosz megszerzését tartotta fontosnak, mert a khiosziak jelentős nagyságú flottával rendelkeztek. Kr. e. 412-ben, Alkibiadész – Spártát elhagyva – Khioszra, majd Milétoszba ment, a Khalkideusz vezérelte spártai flottával, és hatékonyan lépett fel Athén ellen, a kis-ázsiai ión városok nagy részét Athén ellen fordította. Az athéniak megkísérelték a spártai terjeszkedés megakadályozását: Még ugyanebben az évben (Kr. e. 412. nyár végén), Milétosznál, Phrünikhosz és Onomaklész vezérletével, szövetségben Argosz várossal, az athéniak legyőzték az Alkibiadész és Tisszaphernész vezérelte spártai – perzsa – milétoszi – khioszi hadat. (Korábbi ütközetben, amikor a Milétosz közelében fekvő Panormosz városka mellett, az athéniak legyőzték a spártaiakat, Khalkideusz elesett.) A siker azonban csak pürrhoszi győzelem volt: A vesztesek szervezetten visszavonultak, de az athéniaknak is vissza kellett vonulniuk, mert a spártai Thérimenész és a szürakuszai Hermokratész vezérlete alatt, erős peloponnészoszi – szicíliai felmentő hajóhad közeledett; az athéniak nem tudták Milétoszt újra a hatalmuk alá vonni. Athén – bár Leszbosz szigetét visszaszerezte – a kis-ázsiai iónok feletti befolyását nem tudta visszaállítani.
Alkibiadész Athén szolgálatába történt visszatérésétől, az Athénből való végleges távozásáig
A háború menetében – Alkibiadész sorsának az alakulásához kapcsolódva –, később nagy fordulat következett be. II. Agisz és több spártai arisztokrata, féltékeny lett Alkibiadészre, a sikerei miatt, a király meg azért is, mert Alkibiadész elcsábította, teherbe ejtette a feleségét, akinek – ebből a kapcsolatból – fia született, akit a király nem ismert el saját gyermekének. II. Agisz elérte azt, hogy a spártaiak Asztüokhosz flottaparancsnokot, a Kis-Ázsiában (Ióniában) állomásozó hajóhaduk vezérét, Alkibiadész meggyilkolására utasították. Alkibiadész azonban értesült a tervről, Tisszaphernész szatrapához menekült, és teljes mértékben elnyerte a perzsa helytartó bizalmát. Azt tanácsolta a szatrapának – amit a helytartó meg is fogadott –, hogy a perzsák akkor járnak a legjobban, ha Athén és Spárta háborúja minél hosszabb ideig tart, és kimerítve egymást, képtelen lesz bármelyik, a másik felett, döntő győzelmet aratni; a helytartó mérsékelte is a spártaiaknak adandó perzsa pénztámogatást.
A Tisszaphernésznél tartózkodó Alkibiadész azonban, az Athénbe történő visszatérésén is munkálkodott. A küldöttjei útján, felvette a kapcsolatot a Szamosz szigeténél állomásozó athéni flotta parancsnokaival; a sziget a bázisa volt az athéni hajóhadnak az Aigaion Pelagoszon. Alkibiadész azt ígérte, ha Athénben, a demokráciát felváltva, oligarchikus kormányzat jut uralomra, akkor – Tisszaphernész útján –, a perzsáktól Athén támogatást fog kapni, ő maga pedig hazatér. A parancsnokok közül, különösen Peiszandrosz volt az, aki támogatta az oligarchikus kormányzásra történő áttérést, míg Phrünikhosz ellenezte Alkibiadész hazatérését; és Alkibiadész terveit elárulta Asztüokhosznak, a spártai flottaparancsnoknak, akinek még az athéni hajóhad átjátszását is felajánlotta. A bizalmatlan Asztüokhosz azonban nem fogadta el a felajánlást, sőt, Phrünikhosz eljárását, mind Tisszaphernész, mind Alkibiadész (!) tudomására hozta; aki ezek után teljesen magára maradt a vezértársai között.
Az Athénbe hazatérő Peiszandrosz megszerezte az arisztokraták, az oligarchikus párt támogatását, és – Kr. e. 411. júniusban – államcsínnyel el is érte azt, hogy oligarchikus kormányzat, az ún. négyszázak tanácsa került Athén élére; a népgyűlést arra kényszerítve, fogadja el az új, az oligarchikus rendszert törvényesítő alkotmány-reformot. Ez utóbbit a jeles szónok, Rhamnoszi Antiphón dolgozta ki.
Az új kormányzat béketárgyalásokat kezdeményezett Spártával, megállapodás a spártaiak túl szigorú feltételei miatt – mint például a flotta felszámolásának követelése –, nem jött létre, a harcok folytatódtak. Kr. e. 411. szeptemberben, az Euboia szigetén fekvő, Eretria városa előtt vívott tengeri ütközetben, az athéniak vereséget szenvedtek a spártaiaktól, és ezért elveszítették Euboiát. Kr. e. 411-ben, már korábban, az év elején is, kudarc érte az athéniakat: Az Asztüokhosz vezérelte spártai flotta Szümé szigeténél, Rhodosz közelében, legyőzte a Kharminosz vezérelte flottájukat.
Athénben a belpolitikai válság tovább súlyosbodott, Phrünikhosz merénylet áldozata lett. A hatalmat, a négyszázak tanácsa helyet, Kr. e. 411. szeptemberben, egy mérsékelt oligarcha, Théramenész vezetésével, szélesebb-körű, de még mindig oligarchikus kormányzat, az „ötezrek” vették át. Az elnevezés arra utalt, hogy – a négyszázak tanácsa helyett –, az ötezer főben maximált létszámú népgyűlés gyakorolta a hatalmat. Peiszandrosz elmenekült Athénből, további sorsa ismeretlen, míg Antiphónt kivégezték.
Ez alatt Szamosz szigetén, illetve az itt állomásozó athéni flottánál, a következők történtek: A szigeten belső viszály dúlt, hogy az előkelők ne vezethessék be az oligarchák uralmát. A küzdelemben a démosz egyik része, az athéni oligarchiapártiak (Peiszandrosz és köre) befolyására, szembefordult a démosz másik részével, és erőszakos cselekedetektől sem riadtak vissza, meggyilkolták az Athénből száműzött demagógot, Hüperboloszt, és egy athéni sztratégoszt, Kharminoszt. A démosz demokratának „megmaradt” része, Diomedónhoz és Leónhoz, az athéni flotta demokratikus érzelmű vezéreihez, valamint a szintén demokrata Thraszübulosz és Thraszüllosz hajóparancsnokokhoz fordult segítségért, amit meg is kaptak, és Szamoszon helyreállították a nép uralmát, a demokratikus rendet. A négy demokratikus parancsnok, Khaireasz személyében, hírvivőt küldött Athénba, a szamoszi demokrácia helyreállításáról, ekkor Szamoszon még nem is tudtak az oligarchák hatalomra jutásáról. Khaireasznak aztán sikerült Athénből visszajutnia Szamoszra, ahol – erős túlzásokkal – számolt be az athéni oligarchák uralmáról. A hírek hallatára, a flotta tengerészeinek és a katonáknak egy része, az oligarchák uralmának azonnali felszámolását követelte, a legénység mérsékeltebb része ezt elvette, azzal, hogy a spártai hajóhad közelsége miatt, elsősorban Athén ellenségeire kell összpontosítani. Abban azonban egyetértettek, hogy a „gyanús”, azaz, az oligarchiapárti parancsnokokat, le kell váltani, és a legénység gyűlésén, Thraszübulosz, valamint Thraszüllosz személyében, két demokratát választottak, a flotta új vezéreivé.
Thraszübulosz első intézkedése az volt, hogy a flotta legénysége részvételével tartott népgyűlésen, megszavaztatta Alkibiadész visszahívását, és maga hajózott el érte, hozta el őt Tisszaphernésztől, azaz, az a paradox helyzet alakult ki, hogy a demokrácia megdöntését kezdeményező Alkibiadészt, maguk a demokraták hívták haza. A hazatért Alkibadészt a legénység, szintén népgyűlésen, hadvezérévé választotta, és azt várta tőle, hogy azonnal az athéni oligarchák ellen induljanak, ezt Alkibiadész elhárította azzal, először Athén ellenségeivel kell megküzdeni, a háborút folytatva, és ennek érdekében visszautazott Tisszaphernészhez.
Az ötezrek is hazahívták Alkibiadészt, ő azonban úgy gondolta, majd akkor tér vissza Athénba, ha a harctereken már sikereket ért el.
Az athéni flotta fel is vette a harcot a spártaiakkal, és még ebben az évben (Kr. e. 411), Thraszübulosz és Thraszüllosz vezérletével, a Kherszonészoszi-félszigeten, a Hellészpontosz európai partján fekvő Szésztosz városa előtt, a Künosszéma-hegyfoknál vívott csatában, legyőzte az Asztüokhoszt felváltó, Mindarosz flottaparancsnok vezérelte spártaiakat és görög szövetségeseiket. Nem sokkal később, Alkibiadész visszatért Tisszaphernésztől az athéni flottához, azzal a hírrel, elérte azt, hogy a föníciaiak hajói nem csatlakoznak a spártaiakhoz és szövetségeseikhez.
Kr. e. 411. novemberben, az Alkibiadész, Thraszübulosz és Thraszüllosz vezérlete alatt álló athéni flotta, a Hellészpontosz kis-ázsiai partján fekvő Abüdosz városa előtt, ismét legyőzte a Mindarosz vezérelte spártaiakat, illetve perzsa szövetségeseiket, utóbbiak élén Pharnabazosz, a kis-ázsiai Phrügia szatrapája állt.
Kr. e. 410-ben is folytatódott, az Alkibiadész fővezérlete alatt álló, athéni flotta sikersorozata, amit azonban egy „kellemetlen” epizód előzött meg: Az abüdoszi csata után, Alkibiadész ajándékokkal felkereste Tisszaphernészt, hogy a jóindulatát továbbra is biztosítsa. A spártaiak azonban a szatrapát bepanaszolták II. Dareiosz királynál, aki egyébként is az Athén elleni háború mellett döntött, ezért Tisszaphernész Alkibiadészt, Szardeiszben, fogságba vetette. Alkibiadésznak azonban sikerült megszöknie, és visszatért az athéni flottához.
Az athéniak, Kr. e. 410. tavaszán, a Propontisz kis-ázsiai partján fekvő Küzikosz városánál, nagy győzelmet arattak a spártaiak és a Pharnabazosz vezérelte perzsák felett; a spártaiak majdnem a teljes flottájukat elveszítették; vezérük, Mindarosz, a csatában elesett. Az athéniak élén Alkibiadész, Thraszübulosz és Théramenész álltak, az utóbbit Athénben sztratégosznak választották, és hadtestével csatlakozott Alkibiadészhez.Szésztosz a mai Eceabat, Abüdosz a mai Çanakkale, míg Küzikosz a mai Erdek közelében feküdt (valamennyi mai település törökországi helység).
A küzikoszi csata után, Spárta békét kért, ajánlatukat az athéniak nem fogadták el, elsősorban a radikális demokrata Kleophón lépett fel a békekötés ellen; mivel a Kr. e. 411-ben és 410-ben, a Hellészpontosz tájékán aratott sikerek, biztosították Athén számára a Fekete-tenger elérését, a gabonabeszerzést.