Ferran Jutglà Blanch (Sant Julià de Vilatorta, 1999. február 1. –) spanyol labdarúgó, a Celta Vigo játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban A Sant Julià de Vilatorta és a Vic Riuprimer korosztályos csapataiban szerepelt 2012-ig, majd ekkor az RCD Espanyol akadémiájára került. 2015-ben elhagyta az akadémiát és az UE Vic, majd az Unificación Bellvitge csapataiban nevelkedett. 2017 nyarán a Sant Andreu csapatába szerződött. Augusztus 20-án debütált a Santboià csapata elleni 0–0-ra végződő negyedosztályú bajnoki mérkőzésen. Szeptember 3-án első bajnoki gólját szerezte meg a Pobla de Mafumet ellen. 2018. február 14-én a Valencia akadémiájára szerződött, de nem maradt sokáig.
2018. július 18-án visszatért az Espanyol csapatához, de azonnal kölcsönbe került korábbi csapatához a Sant Andreu-hoz. A kölcsönszerződést követően a második csapatba került. 2021. június 22-én jelentették be, hogy nem hosszabbítanak vele szerződést. A bejelentést követően néhány órával később a Barcelona bejelentette, hogy szerződtette egy évre a második csapathoz. Augusztus 28-án mutatkozott be a B-csapatban az Algeciras ellen, majd egy hónappal később a Real Balompédica Linense ellen első bajnoki találatát is megszerezte. December 11-én az első csapat menedzsere Xavi meghívta a felnőttek edzésére. Másnap bemutatkozott az Osasuna ellen a mérkőzésén utolsó percében Abde Ezálzúlí cseréjeként. December 18-án az Elche ellen kezdőként lépett pályára és a 16. percben Ousmane Dembélé szögletét követően csúsztatta a labdát a hosszú sarokba, ezzel megszerezte élete első gólját a Barcelonában és a La Ligában. 2022. január 5-én játszotta első Spanyol Kupa mérkőzését, a Linares ellen, amelyen a 69. percben 1–1-s állásnál góllal segítette csapatát a győzelemhez (2–1).
2022. június 9-én jelentették be, hogy a belga Club Brugge csapatához igazolt ötmillió euróért, ha később eladják, akkor a vételár 10 százaléka a Barcelonát illeti.Barcelona: BL-résztvevőnek adták el fiatal csatárukat Július 17-én debütált a KAA Gent elleni 1–0-ra megnyert szuperkupa találkozón.
2025. június 24-én a Celta Vigo bejelentette, hogy négyéves szerződést kötött vele.
A válogatottban 2022. május 25-én góllal mutatkozott be a katalán labdarúgó-válogatottban Jamaica ellen 6–0-ra megnyert barátságos mérkőzésen.Barça decides: Jutglá will not continue and his departure is about to fallWATCH: Ferran Jutgla on target in Catalonia’s friendly win over JamaicaMONTILIVI VIBRA AMB L’EXHIBICIÓ DE CATALUNYA CONTRA JAMAICA
Statisztika 2022. május 25-i állapot szerint + Mérkőzései, és góljai klubcsapatokban idényekre bontva... KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokSant AndreuTercera División2017–1881———812018–1939740—4Copa Catalunya2479Összesen4784000425510Espanyol BSegunda División B2019–20247———2472020–21285———285Összesen52120000005212Barcelona B Primera División RFEF2021–223219———3219Összesen32190000003219Barcelona La Liga 2021–226121001092Összesen6121001092Karrier Összesen1374061001014441
Sikerei, díjai Klub Sant Andreu Copa Catalunya: 2018–19
Club Brugge Belga bajnok: 2023–24 Belga kupa: 2024–25 Belga szuperkupa: 2022
Egyéni A Primera División RFEF 2. csoportjának a gólkirálya: 2021–22 A belga bajnokság szezon gólja: 2023–24
Jegyzetek
További információk Ferran Jutglà adatlapja az FC Barcelona weboldalán
Ferran Jutglà adatlapja a Transfermarkt oldalon
Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Katalán labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az Espanyol labdarúgói Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Club Brugge labdarúgói Kategória:A Celta Vigo labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:Belga bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek