Őrsy László magyar származású amerikai jezsuita, egyháztudós.

Fiatalkora Őrsy László atya 1921. július 30-án született a Fejér vármegyei Pusztaegresen. Középiskolai tanulmányait Székesfehérváron végezte, majd beiratkozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karára.

1943-ban csatlakozott a Jézus Társasága katolikus szerzetesrendhez, Budapesten. 1951-ben szentelték pappá a belgiumi Leuvenben.

Tanulmányai László atya 1948-ban filozófiából szerzett oklevelet a római Gergely Egyetemen, majd 1952-ben a Leuveni Katolikus Egyetem jezsuita főiskoláján megszerezte a teológiai végzettségét. Öt évvel később kánonjogból doktorált a Gergely Egyetemen. 1960-ban mesterdiplomát szerzett polgári jogi szakon az Oxfordi Egyetemen.

Írói karrier Több száz folyóiratcikk és kilenc könyv köthető László atya nevéhez. Legfőbb témájának a II. vatikáni zsinat tanításainak elemzése, elmélyítése tekinthető. Műveiben választ próbál keresni a történelmi zsinat utáni Egyház kérdéseire. A globalizáció, mint kihívás mellett a szerzetesi élet, keresztény erkölcstan, a bűnbánat és házasság szentségének témája kap nagy szerepet műveiben. Ezen felül írt a teológiáról és a kánonjogról is.

Angol nyelvű könyvei között megtalálhatjuk a Marriage in Canon Law (1986), The Church: Learning and Teaching (1987), Theology and Canon Law: New Horizons for Legislation and Interpretation (1992) című műveket.

Őrsy atya a mai napig aktív írói munkát végez, magyarul is jelentek meg kötetei. A legutóbbi két műve, az Életerős zsinat (2017) és A Lélek terében (2020), a II. vatikáni zsinat gyakorlati megvalósításait tárgyalja.

Tanítás Kezdetben a kánonjog professzora volt az Amerikai Katolikus Egyetem Kánonjogi Karán. Ezen kívül tanított kánonjogot a római Gergely Egyetemen, a Fordham Egyetemen, a Fribourg Egyetemen, Svájcban, a Saint Paul Egyetemen, Ottawában, és a Georgetown Egyetem Jogi Központjában. Rendszeres vendégelőadója a a Georgetown Egyetem Jogi Központjának, ahol római jogot, jogfilozófiát, kánonjogot ad elő.

1999-ben párbeszédet folytatott Joseph Ratzingerrel, akkori bíborossal s a későbbi XVI. Benedek pápával az Ad Tuendam Fidem apostoli levélről.

Magyarul megjelent művei

Úttalan utak Ura; ford. Sántha Máté, közrem. Ujváry Julianna; Prugg, Eisenstadt, 1971 Boldogok a keresők. Elmélkedések a keresztény életről és erkölcsről a bűnről és irgalomról és más titkokról; Prugg, Eisenstadt, 1976 Egyházjog és teológia; Tip. Detti, Róma, 1977 (Teológiai kiskönyvtár) A Lélekre nyitottan. Szerzetesélet a II. Vatikáni Zsinat után; ford. Kovács Éva; Vigilia, Budapest, 1997 Életerős zsinat; Jezsuita, Budapest, 2017 (Jezsuita könyvek. Isten és tudomány) A lélek terében. Közösségi elhatározások. Teológia és gyakorlat; közrem. Lukács József, Lukács János; Jezsuita, Budapest, 2020 A lélek terében. A közösségi megkülönböztetés teológiája és gyakorlata; közrem. Lukács József, Lukács János; Jezsuita, Budapest, 2023

Jegyzetek

Fordítás

Források https://www.magyarkurir.hu/megszentelt-elet/a-100-eves-orsy-laszlo-jezsuita-koszontese-bartok-tibor-sj-irasa

Kategória:1921-ben született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar jezsuita szerzetesek Kategória:Századik életévüket betöltött magyarok Kategória:Magyar emigránsok Olaszországban Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban