Alt Ernő (Léva, 1921. december 15. – 2022. április 7.) szlovákiai magyar gyógyszerész.

Élete Alt Ernő és Tóth Mária Ilona fia. Az elemi iskolát és a piarista kisgimnáziumot szülővárosában végezte, ahol cserkész és vívó is volt. 1943 októberében a magyar hadsereg katonája lett, a 203-as honi légvédelmi tüzérosztály karpaszományos katonája lett. 1944 januárjától tartalékos tüzértiszti iskolát végzett Székesfehérvárott. Ütegét Várpalotára telepítették. Karpaszományos szakaszvezetőként itt teljesített szolgálatot egészen 1945 februárjáig, Ütegének a péti gyár légvédelme volt a kiemelt harci feladata. ekkor alakulatával Németországba vezényelték, először Essen városába, majd Bochumba. A háború végén az amerikai csapatok bejövetelekor Dortmundban nyugati hadifogságba került. Fogsága egy részét francia, illetve csehszlovák táborokban töltötte, Belgiumban, Franciaországban és Németországban, ahonnét 1946 nyarán tért haza.nyugatifogsagban.foruminst.sk; ceeol.com; Kőrös Zoltán 2019: Ma este indulunk a frontra…

Korai régészeti, néprajzi és gyermekjáték-gyűjteményei a második világháborúban elpusztultak. 1951-ben a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett gyógyszerészeti diplomát, majd Léván helyezkedett el, a város legrégebbi, 1664-ben alapított Fekete Sas gyógyszertárában. Az 1950-es évek végén az egykori Fekete Sas patika épületét a hivatal bezáratta. Bútorzatát, használati eszközeit Alt Ernő megmentette.

Az 1960-as években járási főgyógyszerésszé nevezték ki. Akkoriban 12 patikát felügyelt. A patikamentést is ekkor kezdte. A város másik igen jelentős múltra visszatekintő, Arany Korona patikáját felújították, s Csehszlovákia legkorszerűbben berendezett patikájává vált.

A gyűjteményéből 1971-ben nyílt állandó kiállítás a lévai várban lévő Barsi Múzeumban. Ez volt az első gyógyszerészet-történetet bemutató tárlat Szlovákia területén. A nyolcvanas évek közepén nyugdíjazták. Fiatalkora óta méhész is volt, Horhi városrészben példaértékű méhészetet vezetett. A fél évszázadon át gondosan összegyűjtött mézmintái alapul szolgáltak az atmoszférában terjedő radioaktivitásról szóló kutatásnak. 1992-től elnöke volt a Szlovákiai Méhész Szövetség Lévai Alapszervezetének.hu.levice.sk

A lévai járás méhészetének történetével is foglalkozott. Ösztönzésére az Országos Gyógyszerészeti Napok eseményét 1972-ben először Léván rendezték meg.

Felesége Lengyelfalusi Sarolta (?–2002). Három gyermekük: Mária, István és Klára.

Elismerései 1978 a Legjobb egészségügyi feltaláló 2001 a Szlovákiai Méhész Szövetség tiszteletbeli tagja 2002 Hulják Pál-érem (Barsi Múzeum) 2016 Léva díszpolgára 2021 Magyarország Honvédelmi Miniszterének emléktárgya 2022 Nyitra Megyei Önkormányzat elnökének köszönőlevele (in memoriam)

Művei 1984 A Lévai járás gyógyszerészeti története 1664–1984 1985 Dejiny levickej nemocnice 1885-1985. Levice (tsz. Eugen Bába – Ladislav Huljak) 1992 Miről szólnak a lévai harangok. Garamvölgye, 1992 A Lévai járás méhészetének története 1714–1993. Acta musei Tekovensis

Jegyzetek

Források felvidek.ma felvidek.ma

További információk Új Szó 1978. október 1. Új Szó – Vasárnapi kiadás 1982. június 18. Kiss László 1994: (Csontváry) Kosztka Tivadar gyógyszerészgyakornok lévai hónapjai. A Hét 39/28, 21-21. (július 8.)

Kategória:1921-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar gyógyszerészek Kategória:Szlovákiai magyarok Kategória:Lévaiak Kategória:Századik életévüket betöltött magyarok