A 4815-ös mellékút egy majdnem pontosan 10 kilométeres hosszúságú, négy számjegyű mellékút Hajdú-Bihar vármegye területén; Gáborjántól húzódik Váncsodon át Mezőpeterdig.

Nyomvonala Gáborján község belterületének északi szélén indul, a 4812-es útból kiágazva, annak a 10+350-es kilométerszelvénye közelében, dél-délkelet felé, Fő utca néven. Nagyjából másfél kilométeren húzódik a település belterületén, majd ott délnyugatnak fordul, és a falu utolsó házait elhagyva keresztezi a Berettyó folyását. 2,5 kilométer megtételét követően felüljárón, csomóponttal keresztezi az M4-es autóutat, majd egy kissé nyugatabbi irányt vesz.

4,5 kilométer után átszeli a következő település, Váncsod határát, majd szinte azonnal be is lép e község lakott területére, a Kossuth Lajos utca nevet felvéve. Bő két kilométeren át kanyarog a falu házai között, de még a hetedik kilométere előtt újra külterületre ér.

9 kilométer után átlép Mezőpeterd határai közé, keresztezi a at, Mezőpeterd vasútállomás térségének keleti széle mellett, majd kiágazik belőle a 48 317-es számú mellékút az állomás kiszolgálására. 9,8 kilométer után, a Vasút utca nevet felvéve éri el Mezőpeterd lakott területét, és kevéssel ezután véget is ér, beletorkollva a 42-es főútba, annak a 48+550-es kilométerszelvényénél.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.kozut.hu adatbázisa szerint 10,037 kilométer.

Története A Kartográfiai Vállalat 1990-ben megjelentetett Magyarország autóatlasza a Váncsod-Mezőpeterd közti szakaszát kiépített, pormentes útként szerepelteti, fennmaradó részét ellenben csak földútként jelöli.

1992 szeptemberében adták át a Váncsod és Gáborján közötti földút helyett épített szilárd burkolatú utat. Az új szakasz hossza 3040 méter, költsége 29,5 millió forint volt.

Települések az út mentén Gáborján Váncsod Mezőpeterd

Források

Jegyzetek

04815