A Tézisek Feuerbachról tizenegy rövid filozófiai kommentár, amelyet Karl Marx A német ideológia című könyv első fejezetének alapvázlataként írt 1845-ben. A könyvhöz hasonlóan a Téziseket sem adták ki Marx életében, először 1888-ban jelent meg nyomtatott formában Friedrich Engels röpiratának mellékleteként. A mű leginkább az epigrammatikus 11. tézis és annak utolsó sora miatt vált híressé: "A filozófusok eddig csupán többféleképpen értelmezték a világot; a lényeg az, hogy megváltoztassák." (Eredeti német változatban: )

Háttere 1845 februárjában Karl Marxot François Guizot külügyminiszter utasítására deportálták Franciaországból.Lev Churbanov, "Preface" to Karl Marx–Frederick Engels Collected Works: Volume 5: Marx and Engels, 1845–47. New York: International Publishers, 1976, p. xiii. Marx Brüsszelben talált menedéket, ahol ugyanazon év áprilisától néhány hónapra csatlakozott hozzá Friedrich Engels is. Marx Brüsszelben kezdte először kialakítani az osztályharc elméletét (történelmi materializmus)– azt az elképzelést, hogy a politikatörténet alapvető változásainak hátterében az uralkodó és az elnyomott osztályok közötti gazdasági harc állt, amely a társadalom szerkezeti átalakulásainak gyökere volt.

Marx elkezdett dolgozni A német ideológia című könyvén, amelyben kifejti új történelemfilozófiai nézeteit.Churbanov, "Preface" to Marx-Engels Collected Works: Volume 5, p. xiv. Ezzel a projekttel kapcsolatban Marx egy szűkszavú, 11 pontos kommentárokat és epigrammákat írt Ludwig Feuerbach gondolatairól. Feuerbach az ifjúhégeliánusok közé tartozott, akiket Marx a materializmus legmodernebb képviselőinek tartott, bár Marx úgy vélte, Feuerbach nem vont le teljesen kielégítő politikai következtetéseket filozófiai meglátásaiból. Ezeket a "téziseket" eredetileg A német ideológia első fejezetének vázlataként írta, és ezek többségét hosszabban is kidolgozta abban a művében.

Tartalma Marx élesen bírálta az ifjúhegeliánusok szemlélődő materializmusát, amely elszigetelten és absztrakt módon szemléli "az ember lényegét", ehelyett úgy vélte, hogy az ember természetét csak gazdasági és társadalmi kapcsolataival összefüggésben lehet megérteni.Churbanov, "Preface" to Marx-Engels Collected Works: Volume 5, pp. xiv–xv. Marx azzal érvelt, hogy a vallásos meggyőződés megszüntetéséhez nem elegendő, ha feltárjuk annak eredetét; helyette inkább a mögöttes társadalmi és gazdasági struktúrát kell megértenünk, ami a vallásos meggyőződést kiváltotta, és hogy ennek átalakulása volt a vallás felszámolásának szükséges előfeltétele.Churbanov, "Preface" to Marx-Engels Collected Works: Volume 5, p. xv.

A Tézisek a politikai cselekvést azonosítják a filozófia egyetlen igazságaként, ahogy azt Marx az elhíresült idézetben is összefoglalja: "A filozófusok eddig csupán többféleképpen értelmezték a világot; a lényeg az, hogy megváltoztassák."In German: "Die Philosophen haben die Welt nur verschieden interpretiert; es kommt aber darauf an, sie zu verändern." Miközben a szöveg meg kívánja őrizni a német kritikai idealizmus álláspontját, ezt a kritikát gyakorlati, anyagi, és politikai kifejezésekre ülteti át.

Kiadása jobbra|bélyegkép|240x240px| A 11. tézis Feuerbachról, ahogyan az az eredeti német kéziratban szerepel Hiába igyekeztek kiadót találni, A német ideológia nem jelent meg sem Marx, sem Engels életében.Churbanov, "Preface" to Marx-Engels Collected Works: Volume 5, p. xv. A polémikus művet végül csak 1932-ben adta ki teljes terjedelmében az Összszövetségi Kommunista Párt Központi Bizottságának Marx–Engels–Lenin Intézete Moszkvában.Lev Churbanov, Annotation to Karl Marx and Frederick Engels, The German Ideology, in Karl Marx–Frederick Engels Collected Works: Volume 5: Marx and Engels, 1845–47. New York: International Publishers, 1976, p. 20.

Marx élete során saját kezűleg sem adta ki a Feuerbachról szóló téziseket. Ezt az anyagot később Friedrich Engels szerkesztette, és 1888 februárjában adták ki Ludwig Feuerbach és a klasszikus német filozófia vége című pamfletjének kiegészítéseként.Frederick Engels, Ludwig Feuerbach und der Ausgang der Klassischen deutschen Philosophie...Mit Anhang Karl Marx über Feuerbach von Jahre 1845 (Ludwig Feuerbach and the End of Classical German Philosophy ... With Notes on Feuerbach by Karl Marx 1845). Berlin: Verlag von J. H. W. Dietz, 1888; pp. 69–72. Marx eredeti, szerkesztetlen szövege csak 1924-ben jelent meg német és orosz fordításban a Marx–Engels Archívum I. könyve részeként a moszkvai Marx–Engels Intézet gondozásában.Cyril Smith and Don Cuckson (trans.), Karl Marx: "Theses on Feuerbach", Marxists Internet Archive, 2002. www.marxists.org/

A szöveg felhasználása A Feuerbachról szóló tizenegyedik tézist – „A filozófusok eddig csupán többféleképpen értelmezték a világot; a lényeg az, hogy megváltoztassák” – Szergej Prokofjev felhasználta Az októberi forradalom 20. évfordulójára írt kantátájában, op. 74.Gregor Tassie, Kirill Kondrashin: His Life in Music. Lanham, MD: Scarecrow Press, 2010, p. 186.

A tizenegyedik tézis van a berlini Humboldt Egyetem bejáratára vésve a híres Unter den Linden sugárúton. Ezt a Németországi Szocialista Egységpárt1953-ban rendelte el a második világháborút követő újjáépítés részeként.Lena Rohrbach and Thomas Schmidt, „Vorsicht Stufe!“ – Vorsicht Marx? Humboldt University, 2009.

A tizenegyedik tézis egyben Marx sírfelirata is, amelyet a londoni Highgate temetőben lévő sírkövére véstek a Kommunista Kiáltvány utolsó sorával együtt, ami a „Világ proletárjai, egyesüljetek”.

Whittaker Chambers amerikai származású író publikálta saját fordítását 1952-es Tanú című memoárjában: "A filozófusok megmagyarázták a világot; amit megváltoztatni szükséges."

Jegyzetek

Fordítás

További információk MARX, Karl: Tézisek Feuerbachról Vajdasági Magyar Digitális Adattár Theses on Feuerbach from the Marx-Engels Internet Archive Theses on Feuerbach from the Marxists Internet Archive

Kapcsolódó szócikkek Marxizmus Német idealizmus Materializmus

Kategória:Marx művei Kategória:Kommunista sajtó