Folk Győző (Budapest, 1939. május 2. – Budapest, 2020. január 16.) növényvédelmi szakmérnök, mezőgazdasági mérnök, adjunktus, szakíró.
Élete Fiatalkora Budapesten született a 13. kerületben. Gyermekkorában a 2. kerületben, Pesthidegkúton, a Kazinczy utcában, majd élete végéig Pasaréten élt
Elemi és középiskoláját Pesthidegkúton, Budapesten végezte. Főiskolára Budapesten és Gödöllőn járt.
Gyermekkora óta a kertészettel foglalkozott.
A növénykórtan tantárgy és gyakorlatai, valamint a Növénykórtan Tanszék preparátumgyűjteménye és szemléltető anyagai iránt érdeklődött. A mikroszkópok világával, a tanszéki renddel, a szigorral és a következetességgel szimpatizált.
Tanulmányai II. számú körzeti állami népiskola, Pesthidegkút-Széphalom (1945–1953) Budapesti, II. áll. Rákóczi Ferenc ált. gimnázium (1954–1957) Kertészeti és Szőlészeti Főiskola (egyetemi rendszerben kilenc szemeszter, 1957–1961), 1962. 01. 25. – okl. mezőgazdasági (kertész) mérnök. Gödöllői Agrártudományi Egyetem nappali tagozat, 1963. 12. 16. – okl. növényvédelmi szakmérnök. A kertészettudományok doktora (A muskátli rozsdabetegsége), 1978. 10. 13.
Munkássága A Szent István Egyetemen tanárként az oktatói munkát fontosnak tartotta és kedvvel végezte. Meggyőződése volt, hogy az oktatás a jövőt szolgálja. A tanszéken olyan példaképeivel dolgozhatott együtt, mint Bognár Sándor és Glits Márton professzorok. Kertészhallgatók generációit oktatta főiskolai, kertészmérnöki és növényvédelmi szakmérnöki szakon, nappali és levelező tagozaton. Oktatott tárgyai a kertészeti növénykórtan, az integrált növényvédelem és a dísznövények betegségei.
Nyárádszeredában (Románia) és Zentán (Szerbia) több mint egy évtizedig oktatta a növényvédelmi tárgyakat.
Külföldi tudományos kapcsolatai közül a német, a román és a bolgár nyelvterületet említhetjük meg.
A mezőgazdasági mikológia területét kutatta. Fő kutatási területe a dísznövények gombás betegségei volt. A peronoszpóra-, lisztharmat- és rozsda-gombafajokkal és egyes Botrytis-, Exobasidium-, Fusarium-, Phialophora-, Phytophthora-, Sclerotinia- és Stemphylium-fajokkal foglalkozott.
Tusnádi Csaba Károly növényvédelmi szakmérnökkel (budapesti Rozmaring Termelőszövetkezet) együttműködve, sok növénykórtani kérdést oldottak meg. Beszámoltak az afrikaiibolya, az azálea, a gerbera, a krizantém, a mikulásvirág, a szegfű stb. betegségeiről. Elkészítették e növények üzemi növényvédelmi technológiáját.
Egyetemi kollégáival tisztázták a gerbera és a növényházi szegfű hervadásának hazai kórokait, és kidolgozták a kórokozók laboratóriumi tesztelési módszereit. Jó néhány dísznövénybetegség első hazai előfordulását is megfigyelték (gerberalisztharmat, krizantém-fehérrozsda, muskátlirozsda, rózsaperonoszpóra, a szegfű fialofórás hervadása, a tulipán fuzáriumos betegsége stb.).
Megalkotta több dísznövény üzemi növényvédelmi technológiáját.
Szerzőtársaival 14 könyvet, könyvrészletet, illetve jegyzetet írt. 39 tudományos értekezése jelent meg, ismeretterjesztő cikkeinek száma 24.
2007-ben, betegségei miatt, nyugalomba vonult. 2020. január 16-án, hosszan tartó gyengélkedés után elhunyt. A Farkasréti temető 2/2. parcella, 2. sor, 21-es sírhelyében nyugszik.
Dr. Palkovics László, a Szent István Egyetem akkori rektora, tanszékvezető, egyetemi tanár, így jellemezte őt: „Szerény személyét, tudását, precizitását nem lehet eléggé méltatni. A Kertészettudományi Kar, mai oktatói közül, szinte mindenkit tanított. Örök példaképünk marad mint jó előadó és emberséges tanár.” (2020. 02. 16.
Munkahelyei Bács-Kiskun Megyei Növényvédő Állomás (A Kiskőrösi járásban, körzeti felügyelőként, feladata a szőlő- és gyümölcsültetvények védelme, növény egészségügyi és zárszolgálati tevékenység volt.) Kertészeti és Szőlészeti Főiskola, Növénykórtani Tanszék (Kertészeti Egyetem, Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, Szent István Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem) (1964–2007, adjunktus) Budapesti Rozmaring Termelőszövetkezet (növényvédelmi szaktanácsadó)
A Kertgazdaság folyóirat szerkesztőbizottságának tagja.
Művei bélyegkép Dísznövényvédelem – Folk Győző, Martinovich Valér, Vértesi Judit (1975) Növénykórtan II. – Dr. Glits Márton, Folk Győző, H. Imre Katalin (1978) Kertészeti növényvédelem – Folk Győző és szerzőtársai, szerkesztette: dr. Bognár Sándor (1978) Kertészek növényvédelmi zsebkönyve – Dr. Farkas Károly, dr. Folk Győző, dr. Glits Márton (1983) Dísznövények gyógyítása – Dr. Martinovich Valér, dr. Folk Győző (1982) Növényvédelem – Dr. Folk Győző és szerzőtársai, szerkesztette dr. Glits Márton, Honáth József, Kuroli Géza, Petróczi István (1997) Kertészeti növénykórtan – Dr. Folk Győző, dr. Glits Márton (1993,Antikvárium.hu 1996, 1997, 2000Régi Könyvek 2009)
Kitüntetései, elismerései Magyar Agrártudományi Egyesület Aranykoszorús jelvénye (1981) Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara, Entz Ferenc-emlékérem (2005) Magyar Növényvédelmi Társaság, Linhart György emlékérem és emlékplakett (2009) Aranyoklevél (2012. 08. 30.) Emléklap a Kertgazdaság folyóirat 50., jubileumi évfolyama alkalmából (2018. 10. 18.)
Jegyzetek
Források Szent István Egyetem - A Tanszék története http://novenykortan.kertk.szie.hu/munkatarsaink Gyászhír - Elhunyt dr. Folk Győző Megemlékezés - Kertgazdaság 52., 2020, 84–85. old.
Kategória:1939-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Magyar agrármérnökök