Liridon Kalludra (Kosovska Mitrovica, 1991. november 5. –) jugoszláv születésű svéd korosztályos válogatott labdarúgó, a norvég Kristiansund középpályása.

Pályafutása Klubcsapatokban Kalludra az egykori Jugoszlávia területén, Kosovska Mitrovica városában született, majd családjával Svédországba költözött. Az ifjúsági pályafutását a svéd Svane és Uddevalla csapataiban kezdte, majd 2008-ban a Ljungskile akadémiájánál folytatta.

2008-ban mutatkozott be a Ljungskile felnőtt csapatában. 2010-ben a norvég Kristiansundhoz igazolt. 2015 januárjában az első osztályban szereplő Sarpsborg 08 csapatához szerződött. Először 2015. április 10-én, Vålerenga ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzés 76. percében Henrik Ojamaa cseréjeként lépett pályára. 2015. augusztus 6-án visszatért a Kristiansund együtteséhez, ahol azóta is szerepel. Három nappal később, a Fredrikstad ellen 1–0-ra megnyert találkozón debütált. A 2016-os szezonban feljutott a klubbal az első osztályba.

A válogatottban Kalludra tagja volt a svéd U16-os, U18-as és U19-es korosztályú válogatottnak.

Statisztikák 2022. szeptember 18. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólLjungskile2009Superettan17110—181Kristiansund20102. divisjon2010—3020113000—30201225510—2652013OBOS-ligaen28520—305201430930—339Összesen881970009519Sarpsborg 082015Tippeligaen14141—182Kristiansund2015OBOS-ligaen13000—130201627000—2702017Eliteserien22121—242201826622—288201926331—294202026400—264202125100—251202222110—231Összesen18716840019520Összesen306372050032642

Sikerei, díjai Kristiansund OBOS-ligaen Feljutó (1): 2016

Jegyzetek

Fordítás

További információk Transfermarkt

Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Svéd labdarúgók Kategória:Koszovói labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Kristiansund labdarúgói Kategória:A Sarpsborg 08 FF labdarúgói Kategória:Az Eliteserien labdarúgói Kategória:Élő személyek