Az Australopithecus sediba nevű kihalt hominidafaj Dél-Afrikában élt a kora pleisztocénben, mintegy 1,98 millió évvel ezelőtt. Mindössze két fosszíliája ismert, a serdülőkorú MH1 és a felnőtt nőstényhez tartozó MH2. Mindkettő a Malapa-barlangból került elő, ahol valamikor belezuhantak egy mély aknába és csontjaikat elborította az üledék és a barlangi mészkiválás.
Az A. sediba egy időben élt a Paranthropus robustus-szal és a Homo ergaster/H. erectus-szal. Eleinte potenciális emberősként tartották nyilván, de lehetséges, hogy csak ebben a régióban korábban élő A. africanus egy megmaradt és némileg továbbfejlődő populációját képviseli, amely leszármazottak nélkül halt ki.
A serdülőkorában elpusztult MH1 (melynek nemét nem sikerült bizonyosan megállapítani) és a felnőtt nőstény MH2 súlya egyaránt 30–36 kg lehetett. Az MH1 magasságát 130 cm-re becslik, és felnőttként kb. 150–156 cm-esre nyúlhatott volna. Agytérfogata 420–440 cm3 volt, ami megfelel a többi australopithecusénak. Arckoponyája meglehetősen emberszerű, szemöldökeresze, járomcsontja kisebb mint a közeli rokonaié, állkapcsa kevésbé ugrik előre és már az áll is megfigyelhető. Lehetséges azonban, hogy ezek a jellemzők csak fiatal korának köszönhetők és felnőttként koponyája megfelelt volna az A. africanus-énak. Más australopithecusokhoz hasonlóan törzsének felső része keskeny volt és majomszerű, mellkasának alsó része azonban emberszerűen széles. Kezének anatómiája arra utal, hogy gyakran mászott fára. Medencecsontja teljesen a két lábon járáshoz alkalmazkodott, de lábfejének szerkezete kompromisszumnak tűnik a rendszeres felegyenesedett járás és a részben fán lakó életmód között.
Étrendjét csak C3 típusú erdei növények tették ki: gyümölcsök, levelek, füvek, sások, sőt fakéreg is. Ebben eltér a korai hominidáktól, amelyek C3 és C4 növényeket vegyesen fogyasztottak, de hasonlít a mai szavannán élő csimpánzokra. Kéregevést más hominidák esetében nem figyeltek meg. Környezetében a zárt erdők nyíltabb füves területekkel váltakoztak, ahol az éghajlat hűvösebb és csapadékosabb volt a mainál.
Felfedezése Az Australopithecus sediba első fosszíliáját, egy jobboldali kulcscsontot (kódja MH1) a 9 éves Matthew Berger találta, aki ezen a napon, 2008. augusztus 15-én apját, Lee Rogers Berger dél-afrikai paleontológust kísérte el a Malapa-barlangbeli ásatására. Az ezt követő feltárás során felfedezték az MH1 csontvázának további darabjait: részleges koponyát és állkapocstöredékeket, kar- és ujjcsontokat, a váll csontjait, mellkast, gerincoszlopot, medencét, a lábak és lábfejek csontjait. Berger a csontváz jellegzetességei (fejlődésnek indult szemöldökeresze, szemfogának gyökere, állkapocsszöge, a csontokon talált nagy izomtapadási felületek alapján serdülő hímként határozta meg az MH1-et. Kollégái azonban úgy vélték, hogy ezek nem eléggé megbízható módszerek a nem meghatározására, azért az A. africanus esetében is alkalmazott módszerrel, az orrüreg morfológiája alapján nőstényként határozták meg a fosszília egykori tulajdonosát. Az MH1 a "Karabo" becenevet kapta, ami tswana nyelven "választ" (válasz az emberiség eredetének kérdésére) jelent. Az elnevezésre pályázatot írtak ki, amit egy 17 éves johannesburgi diáklány nyert.
Húsz nappal később, 2008. szeptember 4-én újabb részleges csontvázat (MH2) tártak fel a barlangban, amelyhez felső állkapocsbeli fogak, részleges állkapocs, egy majdnem teljes jobb kar, egy jobb lapocka, valamint a váll, a jobb kar, gerinc, bordák, medence, térdízület, lábfej töredékei tartoztak. Mivel medencéje széles és négyszögletes, az izomtapadási felületek pedig közepes-gyengék, ezt a példányt felnőtt nőstényként határozták meg. bélyegkép|340px|A Malapa-barlang üledéke és a hominidafosszíliák helye A két lelet környezetében olyan más fajok maradványait találták, amelyek a kora pleisztocénben, 2,36-1,5 millió évvel ezelőtt éltek, így az A. sediba is ebből az időszakból való. A réteget fedő kalcitkiválás urán-ólmos kormeghatározása 2,026±0,021 millió éves kort adott. Az archeomágneses vizsgálat normális polaritást mutatott (szemben a mai fordított polaritással) ami ebben az időszakban csak 1,95-1,78 millió évvel ezelőtt keletkezett anyagokra vonatkoztatható. 2011-ben megismételték az urán-ólom tesztet, amely ezúttal 1,977±0,002 millió éves kort határozott meg.
A Malapa-barlangrendszer egy mintegy 500x100 m-es területen elhelyezkedő, egymással kapcsolatban álló üregek rendszere, amely két törésvonal kereszteződésénél található. A hominidamaradványok egy 3,3x4,4x3,5 méteres gödör üledékéből kerültek elő, ami valaha egy legfeljebb 30 méter mély akna alsó pontja lehetett. Az MH1 és az MH2 barlangi mészkiválás képezte kőzetbe ágyazódtak (az üledék 1,5 m vastag D fáciesébe), az egyik 40 cm-rel magasabban a másiktól. A fosszíliák helyzete arra utal, hogy hamar megállapodtak végső helyzetükben, csak nagyon keveset mozdultak el és ezt követően a kiváló mészkő rögzítette őket. Dögevők tevékenységének nincs jele, vagyis más állatok nem férhettek hozzá a testhez.
Mindebből arra lehet következtetni, hogy a hominidák fentről eshettek bele az aknába, talán vizet keresve. A holttesteket egy nagyobb esőt követő áradat az üreg mélyére sodorta. A barlangüreg idővel beszakadt, a mélyedéseket sár töltötte ki.
Osztályozása
2010-ben a két fosszíliát új fajként sorolták be, amely az Australopithecus sediba nevet kapta és amelynek az MH1 a holotípusa, az MH2 pedig a paratípusa. A "sediba" a helyi sesotho nyelven forrást vagy kutat jelent. Mivel az A. sediba számos jellemzője (főleg a medence és a lábak tekintetében) hasonlóságot mutatott a Homo ergaster/H. erectus-szal, feltételezték hogy átmeneti alak az Australopithecus és a Homo nemek között. Fogai is arra utalnak, hogy közeli rokonságban áll a Homo-k őseivel. Az A. sediba fosszíliákat azonban egy 1,95–1,78 millió éves, dél-afrikai üledékből emelték ki, míg az akkor ismert legkorábbi Homo példány 2,33 millió éves etiópiai rétegekből került elő. (azóta feltártak 2,8-2,75 millió éves Homo maradványokat is, szintén Etiópiából). Az időbeli eltérés áthidalására feltételezték, hogy az A. sediba a szintén dél-afrikai A. africanus-ból fejlődött ki, majd belőle szakadtak ki a Homo nem ősei, még jóval a malapai példányok élete előtt. Ez az elmélet viszont egy 800 ezer éves szakaszt hagy üresen az A. africanus és a malapai hominidák között. Azt is feltételezték, hogy a H. ergaster/H. erectus (a Homo nem első vitathatatlan tagja) nem a H. habilis-tól vagy a H. rudolfensis-től ered, mint eddig gondolták, hanem az A. sedibá-tól. Azóta azonban kiderült, hogy H. ergaster/H. erectus már korábban is élt, mint addig feltételezték, így az A. sediba és a Paranthropus robustus kortársa volt Dél-Afrikában.
Egy másik verzió szerint az A. sediba az A. africanus egy tovább túlélő csoportja lehetett és nincs köze a Homó-khoz, vagyis hozzá hasonlító jellemzői tőle függetlenül fejlődtek ki. Figyelembe kell venni, hogy a korai Homo-fosszíliából igen kevés áll rendelkezésre és azok is jórészt töredékesek, így a biztos anatómiai összehasonlítás igen nehéz, sőt sokszor lehetetlen feladat. Egyelőre még az is vita tárgya, hogy az A. africanus, az A. afarensis vagy az A. garhi volt-e az ősük.
Testfelépítése Koponya
Az MH1 koponyamaradványai alapján a nagyagy térfogatát 363 cm3-nek mérték. Figyelembe véve, hogy a Paranthropus boisei KNM-ER 23000 fosszíliájának és az A. africanus Sts 19 példányának 40–50 cm3, a H. habilis KNM-ER 1813 és KNM-ER 1805, valamint a H. rudolfensis KNM-ER 1470 példányainak 55–75 cm3 volt a kisagya, az MH1 kisagyát is kb. 50 cm3-re lehet becsülni, vagyis a teljes agytérfogata 420–440 cm3 lehetett. Ez megfelel a többi australopithecusénak. A mai főemlősök adataiból extrapolálva az újszülött A. sedibák agya 153–201 cm3 körül mozoghatott. Az agy felépítése alapvetően hasonlított az australopithecusokéhoz, bár az orbitofrontális kéreg inkább emberszerű.
Összességében az A. sediba koponyája igen hasonlított az A. africanuséhoz, bár az MH1 agykoponyája valamivel kisebb, de belső ürege szélesebb, a falcsont függőlegesebb helyzetű, a felső és az alsó halántékvonal messzebb van egymástól. A Homo-k felé mutató jelleg a kevéssé kifejezett szemöldökeresz, a kevésbé kiálló járomcsontok, a nem annyira előreugró állkapocs és a már megjelenő, de gyenge áll. Megjegyzendó azonban, hogy hasonló jellegek már egyes A. africanus koponyákon is megjelennek és egyes kutatók szerint ezek juvenilis jellemzők, amelyek a felnőttek koponyáin eltűnnek. Ezenfelül ha az állkapocs előreugrását nem az orr tövétől, hanem az alsó orrtövistől mérik, az MH1 ebben a paraméterben is az A. africanus-nál megfigyelt értékhatárokon belülre esik. A fogak viszonylag kicsik, ebben is inkább a korai Homo fajokra hasonlít. Velük ellentétben azonban az A. sediba zápfogainak mérete hátrafelé egyre nagyobbodik (és nem a második zápfog a legnagyobb) és a zápfogak gumói is jobban összecsoportosulnak.
Az állkapocság (az alsó állkapcsot a koponyával összekötő nyúlvány) alakja eléggé eltérő az MH1 és MH2 esetében. Az MH1-é magasabb és szélesebb, elülső és hátsó vonala majdnem függőleges és párhuzamos egymással, míg az MH2-é elöl homorú és vonalai nem párhuzamosak. Az MH1 elülső kampónyúlványa hátrafelé hajlik, állkapocsbevágása pedig mély és aszimmetrikus; szemben az MH2 nem hajló kampónyúlványával és sekély bevágásával. A mai emberszabásúakkal összehasonlítva ekkora eltérés nem magyarázható csak a szexuális dimorfizmussal vagy az MH1 serdülő mivoltával; ez már valószínűsíti a fajon belüli variációk meglétét.
Törzs
Az MH1 és az MH2 nagyjából egyforma méretű volt, súlyuk 30–36 kg lehetett, ami kisebb néhány kortárs hominidától, de az australopithecusok között nem kiugró érték. Az MH1 nagyjából 130 cm magas volt, de igen fiatalon halt meg, csontvázának fejlettsége egy 12 éves gyereknek vagy 9 éves csimpánzkölyöknek felel meg. Fogazatának fejlődése alapján az A. sediba – akárcsak a korszak többi hominidája – az emberszabású majmok fejlődési görbéje szerint növekedett; így ha a csimpánzokhoz hasonlítjuk, akkor már elérte végleges testmagasságának 85%-át (a mai ember növekedése üteme alapján 80%-át). Eszerint a felnőttek magassága 150–156 cm lehetett.
Az MH1 esetében megtaláltak 4 nyaki, 6 mellkasi és 2 ágyékcsigolyát; míg az MH2-ből 2 nyaki, 7 mellkasi, 2 ágyéki és 1 keresztcsigolya maradt meg. A nyakcsigolyák kapcsolódása alapján fejének helyzete megfelelt a mai emberének, bár a csigolyák formája majomszerű és igen merev nyakra utal. Plexus brachialisa (a kar és kezek izmainak beidegzését végző idegfonat) sem hasonlított úgy a mai emberére, mint egyes A. afarensis példányoknál megfigyelhető. Az emberhez hasonlóan gerincének ágyéki része 5, viszonylag hajlékonyan kapcsolódó csigolyából állt, szemben az emberszabásúak 6-csigolyás, merevebb ágyékával. A gerinc ágyékrészének íve is megfelelt a felegyenesedett két lábon járás követelményeinek. Az MH1 esetében 2 felső, 1 középső és 3 alsó mellkasi borda maradt ránk; az MH2 4 egymás utáni felső-középső és 3 alsó mellkasi bordáját találták meg, utóbbiakat a kapcsolódó csigolyákkal. Ezek alapján az A. sedibá-nak majomszerűen keskeny felső mellkasa lehetett, de az emberszerű medence széles, az emberére emlékeztető alsó mellkasra enged következtetni. A szűk felső mellkas a karok himbálózásának és a mellkas kitágulásának akadályozásával feltehetően visszafogta a tüdőkapacitást és gátolta a hosszútávú futóképességet. Ezzel szemben az emberéhez hasonlóan keskeny dereka, oldalsó ferde hasizmai és szélesebb gerinc melletti iliocostalis izma a törzs oldalirányú hajlásának ellensúlyozásával hatékonyabbá tette a két lábon járást.