bélyegkép|A NASA egyik csillagdiagramja a dizájnkívánalmakról
A radardiagram többváltozós adathalmazok kétdimenziós ábrázolására alkalmas. A külalakja miatt szokás pókháló-diagramnak is nevezni. Az ábrázolás során egy közös pontból egymáshoz képest azonos szögben hajló tengelyeket veszünk fel, majd a kvantitatív (számszerűen mérhető) mennyiségeket ezeken vesszük fel. A tengelyeket a rajtuk felvett értékek közötti kapcsolat alapján irányítjuk, azaz az egymással erősebben kapcsolt értékek egymáshoz közelebbi tengelyekre kerülnek. A pontok így egy síkidomot határoznak meg, ami a vizsgált jelenség vagy tulajdonság súlypontját is meghatározza.
A diagramot ismerik még csillagdiagram,Nancy R. Tague (2005) The quality toolbox. page 437. pókdiagram és Kiviat diagram néven is. A diagram egyenértékű a párhuzamos koordinátákkal, csak itt a tengelyek sugárirányúak.
Áttekintés A radardiagramot egy közös pontból kiágazó, egyenlő hajlásszögű küllők, sugarak alkotják. A sugarak hossza arányos az adatérték és a maximális érték hányadosával. Ilyen módon a diagramnak nevet is adó csillagszerű síkidomot kapunk. Ez még inkább látványossá válik, amikor a pontokat egyenes vonalakkal összekötjük. Egy ilyen módon felvett sokszög alapján az alábbi kérdésekre adunk választ: Mely megfigyelések hasonlóak? Vannak-e megfigyelési klaszterek, azaz közös részei a megfigyeléseknek? Vannak-e kívülállók? A radardiagramot általában sokváltozós megfigyelések ábrázolására használjuk, tetszőlegesen sok változó figyelembe vételével. Egy-egy diagramon általában sok csillagot veszünk fel, minden egyes csillag egy-egy megfigyelést jelképez.NIST/SEMATECH (2003). Star Plot in: e-Handbook of Statistical Methods. 6/01/2003 (Date created) Ilyen ábrát először Georg von Mayr használt 1877-ben., p.78. Linien-Diagramme im Kreise: Line charts in circles.Michael Friendly (2008). "Milestones in the history of thematic cartography, statistical graphics, and data visualization" . A radardiagram annyiban különbözik a glifa diagramtól, hogy minden változót felhasználunk, és nem különböztetjük meg a fő és mellékváltozókat. Különösen jól használhatóak, ha a küllőket valamilyen szempont szerint csoportosítjuk.Michael Friendly (1991). "Statistical Graphics for Multivariate Data". Paper presented at the SAS SUGI 16 Conference, Apr, 1991.
Alkalmazások Gyakran a minőségfejlődés mérésére alkalmazzák a minőségirányításban.Ron Basu (2004). Implementing Quality: A Practical Guide to Tools and Techniques. p.131.
A sportolók esetén a játékosok erősségeit és gyengeségeit ábrázolják ilyen módon. Spider Graphs: Charting Basketball Statistics
Korlátai A radardiagramoknak kifejezetten szerepe van a közös területek és a kiugróság mérésében, valamint alkalmazhatóak az ordinális mérésekben, amikor a változók bizonyos szempontból "jobbak", mint mások, és egyforma skálázással bírnak.
A radardiagramok fő problémája, hogy nem alkalmasak kompromisszumos megállapodások meghozására, amikor egy diagram nagyobb értékű a többinél valamely változóban, de a többiben nem.You are NOT spider man, so why do you use radar charts?, by Chandoo, September 18th, 2008
A diagramokat nehéz vizuálisan értelmezni, mivel a sugárirányú távolságokat a szem nehezebben becsüli. Erre a problémára megoldás lehet a koncentrikus körök van összekötő egyenesek alkalmazása, amik miatt a pókháló diagram megnevezést is kapta.
A diagram torzítja az adatokat is a kitöltött síkidom révén, ugyanis így a terület az adatok második hatványával arányos. Például vegyünk egy öt változós mérést, amikor a változók értéke 1-100-ig terjed. Ha egy mérésben minden érték 90, egy másikban pedig 82, az első síkidom területe több, mint 20%-kal nagyobb a másodikénál, holott a változók aránya alatta van a 10%-nak.
Felépítés A radardiagramok az adatokat gyakran mesterséges rendszerbe sorolják, amik a diagram értelmezését megváltoztathatják. Szomszédsági viszonyok: Ezek nem mindig jelentenek kapcsolatot az egyes sugarak adatai között, viszont könnyen sugalmazhatnak ilyet. Körkörös szerkezet: Az első és utolsó adattípus egymás mellé kerül. Hosszúság: Az adatok rendszerint rendezettek, de a fokozatok mesterségesek. Területi torzítás: A kiugró adatok túlreprezentáltak lesznek, mivel a terület a lineáris méretek második hatványával arányos. A (2;2) négyzet területe az (1;1) négyzetének négyszerese, holott az adatok csak kétszeres viszonyt mutatnak. Ez a becslés torzulását okozza., summarized at http://processtrends.com/toc_data_visualization.htm
Például a (9; 1; 9; 1; 9; 1) adatsor egy csillagszerű alakzat a radardiagramot, azonban ha sorba rendezzük ezeket, akkor a kapott (9; 9; 9; 1; 1; 1) adatsor diagramja már csak két különböző sugarú szeletet fog jelenteni. A kettő között a döntés nem mindig kézenfekvő, és esetleg az értelmezés mesterséges irányítását lehetővé teszi.
Egyes esetekben azonban a radardiagram teljesen természetesen használható. Ilyen például a ciklikus adatok ábrázolása, például a naponta, óránkénti rendszerességű adatfelvétel. Ekkor a sugaraknak is van természetes rendszere, a ciklikusság miatt pedig a körkörös szerkezet nem hiba, hanem a természetes viselkedés.Clock This
Mikor érdemes radardiagramot alkalmaznunk? Ha értelmezhetőek a területek közös skálázás nélkül is. Ha az adathalmaz valóban ciklikus, nem lineáris. Legalább két összehasonlítandó adatsor van, és az egyik lényegesen kisebb a másiknál.
Adathalmaz mértéke A radardiagram segíti a sokváltozós kicsi és közepes adatok elemzését. A fő gyengeségét is pont ez jelenti: ha pár száz pontnál többet kell ábrázolni, a diagram áttekinthetetlenné válik.
Példa 354x354px|bélyegkép|16 autómárka csillagdiagramja
Jobbra néhány autómárka radardiagramja látható. Az egyes tengelyek tartalma: Ár Futásteljesítmény Szervízelés 1978 Szervízelés 1977 Belmagasság Hátsó üléstér Csomagtartó Tömeg Hossz
A diagramokat tekinthetjük egyénenként és egy-egy csoport hasonló autó összehasonlításakor is. Például nézzük a Cadillac Sevilla márka diagramját (Az utolsó ábra a jobb oldali képen)! Eszerint az autó a legdrágábbak egyike, a futásteljesítménye átlag alatti, a szervizelése átlagos és az átlagosnál kicsit jobb a belső tere.
Ha a Cadillac autóit (utolsó három ábra) az AMC gyártóéival (első három diagram) hasonlítjuk össze, akkor egészen más következtetésekre juthatunk. AZ AMC gyártmányú járművek olcsók, viszont átlag alatti a futásteljesítményük és minden tekintetben kicsik. A Cadillacek drágák, rossz a futásteljesítményük, viszont tágas tér és nagy tömeg jellemzi őket.
Alternatívák Főleg idődiagramok esetén inkább használjunk egyszerű vonaldiagramot.
Kétdimenziós összehasonlításokra sokkal alkalmasabbak a Harvey labdák. Ezeket jelentősen segíti, hogy algoritmikusan lehet sorrendet kialakítani.
A főkomponens-analízis egy nagyszerű módszer a többváltozós adatstruktúrák elemzésekor.
A törött vonal helyett használhatunk kis oszlopokat az egyes tengelyek mentén.
Habár a poláris diagramok és a radardiagramok sokszor egyként vannak tekintve, a kettő között lényegi különbség van, ugyanis a radardiagram az adatokat nem polárkoordinátákban ábrázolja.
Fordítás
Jegyzetek
Kategória:Adatvizualizáció