A vezetékes rádió olyan hangerőszabályozással, ki- és bekapcsolási lehetőséggel ellátott hangszórók hálózata, amelyekhez a rádióműsort nagy teljesítményű erősítővel táplált vezetékhálózattal juttatják el a helyi központok stúdiójából. Ezek a stúdiók önálló műsort is adhatnak, általában azonban rádió-vevőkészüléken vett központi adást továbbítanak. Léteznek olyan vezetékes rádió hálózatok, ahol több műsor közül választhat az előfizető, s léteznek olyanok, ahol csak egy adás hallgatható. A vezetékes rádió pont – sok pont (point to multipoint) struktúrájú, szimplex hangalapú vezetékes műsorszolgáltatás, melynél az adás helye és időpontja nem véletlenszerű, és a hallgató(k) helyhez kötöttsége sem előfeltétel.
Vezetékes rádió a világban
Csehszlovákia Az országban 1954-ben kezdték kiépíteni a vezetékes rádióhálózatot, de a próbaadások már 1952-ben megkezdődtek. Az üzemszerű adás 1955. augusztus 1-jén indult meg. A vezetékes rádióvevőket Csehszlovákiában általában lakásokban, irodákban, irodákban, iskolákban, óvodákban és szállodai szobákban helyezték el. A hallgatott tartalom magas technikai minőségének, a zavartalan vételnek, illetve a tartalom könnyű szabályozhatóságának köszönhetően a kormány a kezdetektől maximálisan támogatta a rendszert. Az alacsony készülékár, az olcsó üzemeltetés, a kedvező előfizetési díjak miatt a hallgatók körében hamar népszerűvé vált. Egyes előfizetői állomások olyan kimenettel is rendelkeztek, amely lehetővé tette a rádióműsorok magnóra történő felvételét. A havi használat teljes ára 15 CSK volt. A csehszlovák vezetékes rádió 1968-ban 650 ezer előfizetővel rendelkezett.
A vezetékes rádió a csehszlovák rádió adását közvetítette. Az adás hajnal 4 órakor kezdődött, 8 és 9 óra között technikai szünetet tartottak, majd éjfélig tovább sugároztak. A technikai szünetben vagy szükség esetén napközben a regionális stúdiók saját műsorral csatlakoztak az adáshoz. A vezetékes rádió fontos szerepet töltött be 1968-ban, amikor a Varsói Szerződés csapatai bevonultak Csehszlovákiába. A bevonulás napján kikapcsolt rádióadók helyett a vezetékes rádió közvetítette a Központi Bizottság megszállásról szóló közleményét, így a hallgatók széles körben értesültek az ország megszállásáról.
Az egyre szélesebb körben elterjedő, egyre jobb minőségű rádióadásoknak, valamint a televíziózás fejlődésének köszönhetően a vezetékes rádió előfizetőinek száma csökkenésnek indult. 1989 körül ez a szám meredeken zuhanni kezdett, miközben a rendszer fenntartási költségei egyre növekedtek. Egy 1990-es terv szerint a költségesebb javítást igénylő részek megszüntetése mellett a hálózat addigi állapotát megőrizték volna, végül azonban a hálózat jelentős részét 1995-ben felszámolták, majd 1999-ben Szlovákiában és Csehországban is végleg megszüntették. A rendszert azonban egyes települések és városok saját műsoruk, hivatalos közlemények sugárzására ma is használják. A vezetékes rádió elve alapján intézményekben, cégeknél, iskolai létesítményeiben napjainkban is történik műsorszolgáltatás.
Észak-Korea Észak-Korea az 1940-es években szovjet mintára, a Szovjetunió segítésével hozta létre vezetékes rádió rendszerét, amelyet harmadik adásnak nevezett el. Az észak-koreai kormány 1975-ben adta hírül, hogy az egész országban kiépült a rendszer, minden várost és falut elért a szolgáltatás. A hálózatot a Kommunikációs Minisztérium üzemelteti, s az 1980-as évek óta kötelező minden új lakóházba már az építés során beszerelni. A lakások mellett a középületekben iskolákban, irodákban, üzemekben, illetve a szabad térre helyezett hangszórókban is hallható a vezetékes rádió adása.Andrej Lankov: North of the DMZ: Essays on Daily Life in North Korea. McFarland, 2014, 52-54. o. Észak-Koreában fontos szempont volt az is, hogy a déli adások vételét lehetetlenné tegyék.Sarkadi Kovács Ferenc: Észak-Korea: orwelli világ. Világ, 1990. március 15., 13. o.
Finnország Finnországban a fővárosi telefontársaság 1933-ban kezdte meg rádióműsorok telefonvonalon történő sugárzását, az érdeklődés azonban olyan csekély volt, hogy a szolgáltatást rövidesen abbahagyták.Mika Pantzar - Oskar Korkman: Arjen käytännöt ja Elisa. Raportti Elisan vaikutuksista ihmisten arkeen 1880–. Elisa Oyj, 2006.
Franciaország bélyegkép|250x250px|Theatrophone plakát Franciaországban 1890 és 1931 között üzemelt a Théâtrophon elnevezésű vezetékes rádió szolgáltatás, amely telefonvonalak és készülékek segítségével színházi, operaházi műsorokat sugárzott. A rendszert Portugália és Nagy Britannia is átvette. A 19. század végén számos helyen, szállodai előcsarnokokban, kávézókban érmével működő lehallgatóállomások segítségével lehetett igénybe venni a szolgáltatást. Az 1930-as években a francia posta a nagy gyárvidékeken, illetve a rossz vételviszonyokkal rendelkező, a rádióadóktól távol fekvő vidékeken távbeszélő előfizetők számára vezetékes rádió szolgáltatást indított. A vezetékes rádión 4-5 tetszés szerint választható műsort lehetett hallgatni.
Hollandia Hollandiában 1924. április 15-én alakult meg az első vezetékes rádió társaság, az Eerste Nederlandsche Radio Centrale (ENRC), amely 1929-re már 3500 előfizetőt mondhatott magáénak. Hágában és Rotterdamban saját vezetékes rádió hálózat jött létre, de országszerte számos más hálózat is épült. 1935-ben a rádiók engedélyt kaptak arra, hogy az esti órákban vezetéken keresztül a saját műsorukat sugározzák. Elősegítette a vezetékes rádióelterjedését az is, hogy komolyzenei gramofonlemezeket jogdíj nélkül játszhattak le, de 1933-tól Hilversum I. és II. programjait is közvetíteni kezdték. Az Európában növekvő háborús veszély miatt a légvédelmi jelentéseket is a vezetékes rádió volt hivatott továbbítani.
A második világháború idején a német megszállás alatt tilos volt rádió-vevőkészüléket üzemeltetni, ami megnehezítette a szövetséges rádióállomások, különösen a Radio Oranje és a BBC vételét. A megszálló hatóságok által jóváhagyott műsorok vételére ezt követően a vezetékes rádió maradt az egyetlen legális lehetőség. A németek 1943-ban azt is elrendelték, hogy Hollandiában minden rádióelosztó hálózatot, beleértve a magánhálózatokat is, az állami vezetékes rádiót üzemeltető posta működtessen. A második világháború utáni években ez a monopólium megmaradt. A megszállás első éveiben sok előfizető elfordult a vezetékes rádiótól, mert nem bíztak egy olyan kommunikációs eszközben, amely teljes mértékben a megszálló erők ellenőrzése alatt állt.
A posta 1958-tól úgynevezett szabványos csatlakozási pontokat telepített az új otthonokba. A házban található aljzat a telefonkapcsolaton kívül a vezetékes műsorszórási csatlakozást is tartalmazta. Hollandiában 1958-ban 540 ezer volt a vezetékes rádióra előfizetők száma. Ekkor Magyarországon nagyjából 250 ezer hallgatóhoz jutott el vezetékes rádióadás.
A vezetékes rádió iránti érdeklődés általános csökkenése miatt már 1964-ben elhatározták, hogy nem bővítik tovább a rendszert. Az utolsó még működő vezetékes rádió hálózatot 1975. január 31-én zárták be. A holland szenátus és a képviselőház továbbra is rendelkezik olyan saját vezetékes rendszerrel, amely az épületek helyiségeiben hallgatható. A képviselőház vezetékes sugárzását a legtöbb holland kábelhálózat is közvetíti. Egyes felekezeteknél még mindig működik a fogyatékkal élők és betegek egyházi rádiójának vezetékes adása. Emellett az országban más helyi vezetékes műsorszolgáltatók is működnek, köztük amatőr zenei adók is.
Kína Kínában az 1950-es években a telefonhálózatot használták fel az adások közvetítésére oly módon, hogy bizonyos napszakokban nem lehetett telefonálni, hanem a telefonhálózaton át rádióprogramokat közvetítettek, mindenekelőtt a vásárvárosokban és nagyobb községekben a szabadban felszerelt hangszórók segítségével. Mivel a kulturális forradalom éveiben százával szüntették meg a tartományi, járási újságokat és folyóiratokat, az információhiány pótlására az 1960-as évek végétől erőteljesebben kezdték fejleszteni a vezetékes rádióhálózatot. Az 1970-es években építették ki a vezetékes rádió saját vezetékrendszerét, amely először a kommunaközpontokat kötötte össze, majd a kommunákban létesített közvetítőállomások továbbították az adást a munkahelyekre vagy a lakásokba, illetve a szabadban felszerelt hangszórókhoz. A stúdióhálózatok kisfeszültségű adóberendezésből, fából vagy betonból készült vezetéktartó oszlopokból és csupán a készülék be- és kikapcsolását biztosító vevődobozokból álltak.
Egy-egy járási stúdió, amely 20-30 főnek adott munkát átlagosan 750 ezer embert informált. A helyi stúdiók legalább napi hatórás programot sugároztak: részben a tartományok és nagyvárosok központi stúdióinak programját vették át, részben helyi híreket, időjárás-jelentést, hirdetéseket olvastak be, de saját szórakoztatóműsort – zenét, novellákat, kisebb rádiójátékokat – is adtak. Rendszeres oktatás és közérdekű közlemények is szerepeltek a stúdiók programjában. Megfigyelhető volt, hogy a vezetékes rádióhálózat rugalmasabbá és őszintébbé tette a tájékoztatást, mert a helyi riporterek és a helyi tisztségviselők nyíltabban beszéltek, mert tudták, hogy más járásokban, más vidékeken nem hallják, amit mondanak.
Ebben az időszakban a vezetékes hálózat volt az egyetlen információforrás az idősebb, írástudatlan néprétegek számára. A központi állomásokkal ellentétben a helyi stúdiók mindenütt a helyi dialektust használták. A kommunák és a termelőbrigádok számára a vezetékes rádió olyan kommunikációs csatornát jelent, amelyen keresztül a nagy mezőgazdasági munkák idején állandó kapcsolatot tarthattak a különböző termelőegységekkel. Nagy teljesítményű hangszórókat szereltek fel aratáskor a földeken, hogy a munkát serkentő zenét és jó hangulatot keltő szórakoztató programokat sugározzanak.
Lengyelország A második világháború során az ország minden rádiógyára, rádióstúdiója és adóállomása, emellett a lakosságtól elkobzott vevőkészülékek túlnyomó többsége is megsemmisült. Ehhez hozzáadódott az is, hogy az ország villamosításának mértéke rendkívül alacsony volt, 1946-ban a falvak mindössze 6%-ában volt elektromos áram. Így kényszerből az ország rádióval való ellátását alacsony frekvenciájú, külön vezetékeken keresztül történő műsorsugárzással oldották meg. Az első telepítések 1945-ben indultak, 1946-ra már 333 rádióállomás működött. A vezetékes műsorszórás ennek ellenére nem akadályozta meg a hagyományos rádiózás fejlődését, a két rendszer egymással párhuzamosan működött. A legtöbb vezetékes rádióelőfizetőt, 1 millió 622 ezer főt 1957-ben regisztrálták, ekkor a távvezetékek hossza 86 ezer kilométer, a rádióközpontok száma pedig 3500 volt. A hagyományos rádióvevők száma Lengyelországban ekkor nagyjából 2 millió volt. A későbbi években ezek az arányok megváltoztak, és az 1960-as évek végére a vezetékes előfizetők száma jelentősen csökkenni, míg az antennás előfizetők száma emelkedni kezdett. A vezetékes rádiót az 1970-es években kezdték előfizetői elhagyni, az eszközöket és a hálózatot később iskolákban, munkahelyeken és közösségi szállásokon használták.
Moldova A fővárosban, Chișinăuban még 2017-ben is több mint 23 ezren használtak vezetékes rádiót. Havonta ugyan közel 100-an iratkoztak le a vezeték nélküli rádióról, de eközben 2-3 új felhasználó is csatlakozott a rendszerhez. Ekkoriban havi szinten 8-9 lejt fizettek a szolgáltatás előfizetői. Egyes településeken a Szovjetuniótól örökölt rádióhálózatot újra üzembe helyezték. A Sîngerei körzetben 1998-ban kezdett újra sugározni a vezetékes rádió. Az adásokat többségében idős emberek hallgatják, a vezetékes rádió egyes falusiak számára az egyetlen információforrássá vált.
Nagy Britannia bélyegkép|Kórházi betegek Electrophone adást hallgatnak. 1917, London