Meszolóngi (görögül Μεσολόγγι [mɛsɔˈlɔŋgʲi], más átírásban Messolongi, Messolonghi, Missolonghi, Missolunghi, Mesolongion) egy város Nyugat-Görögországban, Etólakarnania megyében. A város a megye székhelye. Ez a község 2010-ben egyesült a szomszédos Etoliko és Iniades községekkel és ezáltal jelentősen megnagyobbodott. Ma három körzetre és 19 helységre tagolt. Mesolongit vélhetően a 16. század elején alapították és az 1820-as görög forradalom alatt lett ismert. A város máig az Oszmán Birodalom elleni görög ellenállás szimbólumának számít. 1937 óta II. György király egy rendelete szerint, történelmi jelentősége alapján használhatja a lera Poli (Ιερά Πόλη ‚Szent Város‘) megtisztelő címet.
Földrajz, geológia és klíma bélyegkép|Meszolóngi városháza bélyegkép|Hol is van Meszolóngi? Meszolóngi a Pátra-öbölben található, azon a síkságon, amelyet az évszázadok során természetes hordaléklerakódások hoztak létre az Acheloos és az Evinos folyók találkozásánál. A város eredetileg három lagúnaszigetre épült, amelyek mára az iszaposodás miatt a középső görög szárazföld részévé váltak. Meszolóngi városától alig 20 kilométerre északnyugatra, a 33,5 km²-es Meszolóngi-lagúna (az ősi Kynia-tó) másik végén található szigeten fekszik Etoliko kisváros. Ennek óvárosa még ma is nagyon világos képet ad arról, hogyan nézhetett ki a kora újkori Meszolóngi. Meszolóngi önkormányzatának területe 674,13 km², s ez magába foglalja nyugaton a Prokopanistos-lagúnát és a nagy központi Meszolóngi-lagúnát, az Etoliko-lagúnát, amely messze északon benyúlik a szárazföldre, és a Klisova-lagúnát. a város délkeleti részén. Maga Meszolóngi városa a két lagúna közötti félszigeten fekszik. A Klisova-lagúna Meszolóngitól délkeleti irányban közvetlenül az Evinos folyó torkolatáig terjed, amely Meszolóngi település délkeleti határát jelenti, és Nafpaktia településsel határos. Északon Nafpaktia határát követi Agrinio község határa, amelyet egy 819 m magas hegység alkot. Ezzel párhuzamosan az Arakynthos hegyvonulatai húzódnak, köztük van Meszolóngi település legmagasabb pontja, melynek magassága 982 méter. A település határa Etoliko körzetben folytatódik északnyugaton az Acheloos folyóig, amely – fő torkolatától délre folytatódik – néhány kilométeren a település határát alkotja az északnyugati Xiromero településig. Xiromero határa kelet-nyugati irányban Pandalofo és Valti falvak között húzódik, amelyektől délre Iniades település magában foglalja az Acheloos torkolatát. Meszolóngi területéhez tartoznak a szigetek is, amelyek a Meszolóngi és a Klisova lagúnákat a Jón-tengertől és a Pátra-öböltől elválasztják. Nyugaton ezek közül a szigetek közül a legnagyobb Prokopanistos, a Meszolóngi-lagúnától délre pedig Tholi, Prokopanistos, Schinias és Agios Sostis szigetei találhatók. Meszolóngit északon hegyek határolják. A településhez tartozó terület déli részén a parti síkság található, melyből a tengermelléki sáv egy részét kiszárították. A település területének legnyugatibb részén, az Acheloos torkolatától délre 439 m magas hegy emelkedik. Az Acheloos torkolatának sík területétől északra a terep szintén hegyessé válik.
Meszolóngi déli irányban Agriniotól 29 km-re fekszik. A távolság Pátrától 30 km, délkeleti irányban Korinthosz 140 km, Athén kb. 200 km távolságra van. (minden adat légvonalban értendő). Északon Amfilochia és Arta 56 illetve 90 km légvonalban.
A település keletkezése Meszolóngi a Pátra-öböl északi partján, a síkságon található, melyet az évszázadok során az Acheloos és az Evinos folyók torkolatában a természetes áradások hoztak létre. Eredetileg a város három lagúnaszigeten épült, amelyek azonban most a közép-görög szárazföld részévé váltak az eliszaposodás miatt. Közel 20 kilométerre északnyugatra a 33,5 km² kiterjedésű Meszolóngi lagúna másik végén, egy szigeten fekszik Etoliko kisvárosa. Ennek óvárosa még ma is hűen tükrözi azt a képet, hogyan nézett ki Meszolóngi a korai újkorban.
Előtörténet: a bizánci kor
Bár a Bizánci Birodalom a nyelv és a kultúra révén görög befolyású állam volt, a birodalmon belül a tulajdonképpeni görög magország egyre inkább egy távoli tartomány státuszába került. Az olyan egykor fontos városok elnéptelenedése és elsivatagosodása, mint Athén és Korinthosz, már az ókorban elkezdődött. A germán és szláv törzsek rablóhadjáratai hozzájárultak a régió hanyatlásához az ókor végén és a középkorban. A negyedik keresztes hadjárat eredményeként Közép-Görögország és a Peloponnészosz nyugat-európai kishercegek, az úgynevezett latinok kezére került. A de facto hatalom elsősorban a Velencei Köztársaság kezében volt, amely nagymértékben érvényesítette saját stratégiai és kereskedelmi érdekeit az Adria ezen peremterületén. A nép mindennapi életére a feudális urak egymás közötti, valamint a bizánciakkal és 1300 óta az oszmánokkal folytatott torzsalkodásai miatt az állandó bizonytalanság volt jellemző. A velenceiek példáját követve a Pátra-öböl part menti régiójának sok lakosa visszavonult a tengeri lagúna-szigetekre, mert ezek viszonylagos védelmet nyújtottak és könnyen védhetőek voltak. A legtöbb történész szerint a későbbi Meszolóngi város neve visszautal erre a helyre a tavak közepén (azaz a lagúna) – ami olaszul mezzo laghi.
Az Oszmán Birodalom peremén
Lepanto előtt
A 14. század közepétől az oszmánok majdnem a teljes Balkánt elfoglalták és ezáltal Görögországot a befolyásuk alá került. A török hódítások főleg a szárazföldi haderőnek voltak köszönhetőek, ütőképes és megbízható tengeri haderő fölött a törökök csak ritkán rendelkeztek. A kifejezetten tengeri hatalom Velencének sikerült az egykori bizánci területek nagy részét ellenőrzés alatt tartani, ami különösen a görög szigeteket és az Adriai-tenger partmenti területeit jelentette. Az 1571. évi Lepantoi csata biztosította a tartós velencei uralmat az Adriai-tengeren. (Lepanto görög elnevezése Nafpaktos, ami nem messze fekszik Meszolóngitól) Meszolóngi első említése Paolo Paruta (1540–1598) velencei történész és államférfi Guerra di Cipro című leírásában található, ami a lepantói csata lefolyásáról szól. Úgy tűnik, akkoriban még nagyon fiatal település volt, de népessége több ezer lakosával jelentősnek számított, sőt számbelileg még az akkori Athénét is meghaladta. A következő évszázadokban Meszolóngi de facto Velence birtoka vagy legalábbis protektorátusa maradt, s a város és a környező terület uralmával kapcsolatos vita ismételten fegyveres konfliktusok tárgyát képezte, a Serenissima és a Porta közötti erőviszonyoktól függően.
Velence fennhatósága
A korai századokban a város lakói gyakran a környékre ma is jellemző gólyalábas házakban, úgynevezett piládokban laktak. A várost körülvevő lagúna növekvő feliszapolódásával aztán egyre több ház épült hagyományos módszerekkel. A városi élet gazdasági alapja kezdetben a halászat, a sótermelés és a dohánytermesztés volt, de nem elhanyagolható mértékben a kalózkodás is. A város növekedésével és Velencéhez fűződő szoros kapcsolataival Mesolongi kereskedelmi központként szerzett némi jelentőséget. A velencei korszak virágkorában, 1740 és 1770 között a városnak 75 különböző típusú hajója volt, és Nyugat-Görögország egyik legfontosabb kereskedelmi és hadikikötőjeként tartották számon. Számos európai állam diplomáciai képviseletet tartott itt a 18.században.
A görög forradalom előtti évek
Velence védnökségének vége 1797-ben, az első koalíciós háború idején jött el, és a váratlan helyzet újabb problémákat jelentett Meszolóngi lakóinak. Miközben a város legalább formálisan arra kényszerült, hogy elismerje III. Szelim szultán fennhatóságát, egyidejűleg a feltörekvő görög nacionalizmus csíráját is érlelte. Emellett a Velencei Köztársaság hanyatlása pszichológiailag is fontos következményekkel járt a görög függetlenség szempontjából: A korábban szintén Velence uralta jón szigetek, amelyek közvetlenül Meszolóngi szomszédságában vannak, a török és orosz fennhatóság alatt Jón-szigeteki Köztársaság (olaszul Repubblica Settinsolare, görögül Επτάνησος Πολιτεία, Eptánisos politía) néven 1800 és 1807 között korlátozott autonómiát kaptak. Ily módon a 15. század óta először jött létre egy legalább részben független görög állam.
Az 1820-as évek eseményei Az, hogy a görög szabadságharcosok a Klephten, azaz rablók nevet kapták, nem csak a török hatóságok polemikus terminológiája volt. Valójában az ellenállási csoportok tarka legénységet alkottak, és soraikban korántsem csak szabadságszerető idealisták voltak. Éppen ellenkezőleg, sok görög kisgazda elszegényedett a 18.században az oszmán adminisztráció fokozódó elnyomása és rossz gazdálkodása miatt, és a társadalom peremére szorulva a hegyekbe és a szigetekre vonult vissza, ahol bűnözői eszközökkel is próbált életben maradni. Rövid időn belül azonban a politikailag aktív betyárcsoportok is átvették a szemléletes, fenyegetően hangzó megnevezést.
Az első ostrom
Alexandrosz Mavrokordatosz (1791-1865) volt 1821-ben a harci cselekmények kitörésekor a felkelők parancsnoka Nyugat-Görögországban. Főhadiszállásának Meszolóngit választotta, mert a város már a velencei uralom idején rendelkezett egy katonai erőddel: a már említett kedvező földrajzi fekvéssel együtt a több tucat ágyúval felszerelt erőd a kezdetben lélekszámban és felszereltségben messze gyengébb görögöknek jól védett hadműveleti bázist biztosított.
A város stratégiai jelentőségét azonban a törökök is felismerték, figyelembe véve a Peloponnészoszon kialakult feszült helyzetet, ami azzal fenyegetett, hogy a felkelők ott veszítenek. 1822. július 20-án (a Julianus naptár szerint)/ augusztus 1-én (a gregorian naptár szerint) a mintegy 80 hajóból álló török-egyiptomi flottakötelék Hasan pasa parancsnoksága alatt elérte a lagúnát. Október 21-én az ostromlók több ezer tengerészgyalogossal rohamot indítottak Meszolóngi sáncai ellen, amelyeket mintegy 850 védő védelmezett, de ez még nem járt sikerrel. A görögök az erőd átadásáról folytatott tárgyalásokat arra használták fel, hogy időt nyerjenek. November 8-án egy kisebb felmentő seregnek hét hajóval tényleg sikerült a török blokádot áttörni.
Az ostromló sereg parancsnoka 1822. december 24-re / 1823. január 5-re egy további támadási időpontot tűzött ki, mert azt remélték, hogy a karácsonyi ünnepek alatt meglephetik. A védők azonban egy árulás révén erről az elképzelésről tudomást szereztek és a terv zátonyra futott. Az ostrom 1822. december 31-én/1823. január 12-én befejeződött.
A második ostrom
A kudarc, amit a törökök az első ostrom során elszenvedtek, mindkét oldalon a Meszolóngiért folytatott harcnak magas szimbolikus értéket kölcsönzött. A görögök megbízták az itáliai mérnököt, Pietro Coccini-t (görögösítve Petros Kokkinis, más források Michele vagy Michalis keresztnévvel említik) az erőd megerősítésével és helyreállításával, s ennek során további 48 ágyút szereltek fel. Az erőd parancsnoka az egykori porosz tiszt Wilhelm Bellier de Launay
volt. 1825 áprilisában a törökök II. Mahmud szultán parancsára Resit pasa parancsnoksága alatt (a görögök legtöbbször Kiofahis-nak nevezték) egy új ostromot kezdtek, eleinte csak a szárazföld felől. De ismét nem sikerült az Andreas Miaoulis admirális parancsnoksága alatt harcoló görögök ellenállását megtörni. Néhány héttel később Ibrahim pasa vezetésével egy török-egyiptomi flotta elérte a Pátra-öbölt. Az oszmán csapatok nyomasztó túlereje ellenére Meszolóngi védői a kapitulációra vonatkozó minden ajánlatot visszautasítottak. Miaoulis hajói már csak ritkán tudták áttörni az ellenséges blokádot, hogy utánpótlást biztosítsanak; járványok terjedtek az éhező városban. Sir Frederick Adam, aki az időközben brit fennhatóság alatt álló Jón-szigeteki Köztársaság főmegbízottja volt, hiába fáradozott azon, hogy tűzszünetet eszközöljön ki.