Calan Williams (Perth, 2000. június 30. – ) ausztrál autóversenyző, az FIA Formula–2 bajnokságban a Trident versenyzője.
Pályafutása Gokart Williams a Wanneroo-ban található Tiger Kart Club tagjaként kezdte pályafutását. Először Nyugat-Ausztráliában, majd az egész országban versenyzett. Gokartos karrierje 2007-től 2014-ig tartott.
Alacsonyabb szériák Williams 2015-ben debütált Formula-autóban, a Nyugat-Ausztrál Formula Ford bajnokságban, ahol az első futamát egyből meg is nyerte a Barbagallo-i pályán.
2016-ban teljesítette első teljes szezonját a Formula Ford bajnokságban. Több futamot is megnyert, köztük mind az utolsó ötöt, így második helyen végzett a bajnokságban.
2017-ben az Ausztrál Formula 3 Premier szériában versenyzett a Gilmour Racing csapatával. Tizenegy futamot nyert meg, tizenhat dobogós helyezése volt, ezzel meg is nyerte a bajnokságot.
Euroformula Open 2017-ben a Fortec Motorsporttal tesztelt, majd 2018-ban szerződést is kapott az Euroformula Open bajnokságra, majd részt vett a Euroformula Téli szériájában is.
Az Estoril Circuit-i pályán mutatkozhatott be 2018 első versenyhétvégéjén, a szezont 11. helyen fejezte be 25 pontot szerezve.
A 2019-es szezonban ismét az Euroformula Openben versenyzett, a Fortec Motorsport pilótájaként.
Toyota Racing Series 2018 decemberében jelentették be, hogy Williams a 2019-es szezont az új-zélandi Toyota Racing Series-ben fogja tölteni. Az ausztrál 8. helyen végzett 183 pontot szerezve, két verseny kivételével minden futamon pontot szerezve.
FIA Formula 3 2019 októberében jelentette be az F3-ban szereplő Jenzer Motorsport, hogy leigazolták a 2020-as szezonra Williamst. Hiába volt jó időmérős tempója, hiszen 5. helyre kvalifikálta magát a Hungaroringen. Nem sikerült első szezonjában pontot szereznie, a legmagasabb helyezése 14. volt, mindkét csapattársa Matteo Nannini és Federico Malvestiti is megelőzte.
A 2021-es szezonra megtartotta a Jenzer Motorsport, csapattársai Pierre-Louis Chovet és Filip Ugran voltak. A második körben sikerült megszereznie első dobogóját, illetve pontjait az F3-ban. Az évet 15 ponttal a 19. helyen fejezte be.
FIA Formula 2 2022 januárjában a Trident bejelentette, hogy leigazolták Williamset a 2022-es szezonra csapatukhoz. Csapattársa a holland Richard Verschoor lett.
Eredményei Karrier összefoglaló SzezonBajnokságCsapatVersenyGyőzelemPoleLeggyorsabbkörDobogóshelyezésPontHelyezés 2015Nyugat-Ausztrál Formula FordGrand Toyota/Impressions Homes 9 0 1 4 3 142 10. 2016Nyugat-Ausztrál Formula FordFastlane Racing 21 5 6 8 12 3632. 2017Ausztrál Formula–3-as bajnokságGilmour Racing 17 11 6 15 16 2321. 2018 Euroformula Open Fortec Motorsports 12 0 0 0 0 25 11. Spanyol Formula–3-as bajnokság 2 0 0 0 0 2 18. 2019 Euroformula Open Fortec Motorsports 18 0 0 0 0 53 13. Toyota Racing Series MTEC Motorsport 15 0 0 0 0 183 8. 2020 Formula–3 Jenzer Motorsport 18 0 0 0 0 0 31. 2021 Formula–3 Jenzer Motorsport 20 0 0 0 1 15 19. 2022Formula–2Trident 0 0 0 0 0 0 — * A szezon jelenleg is zajlik.
Teljes FIA Formula–3-as eredménysorozata
Év Csaőat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 Helyezés Pont 2020 Jenzer Motorsport AUT1FEA AUT1SPR AUT2FEA AUT2SPR HUNFEA HUNSPR GBRFEA GBRSPR GBRFEA GBRSPR ESPFEA ESPSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR MUGFEA MUGSPR 31. 0 2021 Jenzer Motorsport ESPSP1 ESPSP2 ESPFEA FRASP1 FRASP2 FRAFEA AUTSP1 AUTSP2 AUTFEA HUNSP1 HUNSP2 HUNFEA BELSP1 BELSP2 BELFEA NEDSP1 NEDSP2 NEDFEA RUSSP1 RUSSP2 RUSFEA 19. 15 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
Teljes FIA Formula–2-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 Helyezés Pont 2022 Trident BHRSPR BHRFEA KSASPR KSAFEA IMOSPR IMOFEA ESPSPR ESPFEA MONSPR MONFEA AZESPR AZEFEA GBRSPR GBRFEA AUTSPR AUTFEA FRASPR FRAFEA HUNSPR HUNFEA BELSPR BELFEA NEDSPR NEDFEA ITASPR ITAFEA UAESPR UAEFEA 23. 5 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
Jegyzetek
További információk
Hivatalos honlapja Hivatalos DriverDB honlapja
Kategória:2000-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Ausztrál autóversenyzők