Ola Kamara (Oslo, 1989. október 15. –) norvég válogatott labdarúgó, csatár.
Pályafutása Klubcsapatokban Kamara a norvég fővárosban, Osloban született Sierra Leone-i apa és norvég anya gyermekeként. Az ifjúsági pályafutását a helyi Frigg Oslo csapatában kezdte, majd a Stabæk akadémiájánál folytatta.
2006-ban, 16-éves korában mutatkozott be a Stabæk első osztályban szereplő felnőtt csapatában. Először a 2006. október 1-jei, Lillestrøm ellen 2–2-es döntetlennel zárult mérkőzés 85. percében Somen Tchoyit váltva lépett pályára. A 2007-es szezonban a másodosztályú Hønefoss csapatát erősítette kölcsönben. 2008-ban a Stabækkel megszerezte a bajnoki címet.
2009-es szezon kezdete előtt a Strømsgodsethez igazolt. A 2010-es norvég kupának az elődöntőjében és a döntőjében szerzett góljaival is hozzájárult a klub kupagyőzelméhez. 2012. június 24-én, a Rosenborg ellen idegenben 3–3-as döntetlennel zárult mérkőzésen mesterhármast szerzett. Egy hét múlva a Hønefoss ellen 5–0-ra megnyert találkozón újra háromszor talált be a hálóba.
2013 januárjában az osztrák SV Ried szerződtette, majd egy pár nappal később féléves kölcsönszerződést kötött a német TSV 1860 Münchennel. A 2013-as szezon második felében visszatért a Strømsgodsethez szintén kölcsönben, ahol 14 mérkőzésen 12 gólt ért el. 2014 januárjában az Austria Wienhez igazolt. 2015-ben a Molde kölcsönjátékosa volt.
2016. február 4-én az észak-amerikai első osztályban érdekelt Columbus Crew csapatához igazolt. Először a 2016. április 9-ei, Montréal elleni mérkőzés 70. percében Kei Kamara cseréjeként lépett pályára. 2016. május 29-én a Real Salt Lake ellen 4–3-re megnyert találkozón újabb mesterhármast szerzett. 2018-ban a LA Galaxy csapatát erősítette, ahol 31 mérkőzésen 14 gólt ért el. A 2019-es szezon első felében a kínai Shenzhennél szerepelt.
2019. augusztus 7-én a DC Unitedhez igazolt. Augusztus 18-án, a Vancouver Whitecaps elleni mérkőzés 74. percében Wayne Rooneyt váltva lépett debütált. A következő fordulóban a New York Red Bulls ellen hazai pályán 2–1-re elvesztett találkozón szerezte.
2023. március 23-án a svéd Häckenhez írt alá. 2024 márciusában a Vålerenga csapatába igazolt.Kamara med mål i VIF-debuten – brukte åtte minutter
A válogatottban Kamara az U17-es, az U18-as és U23-as korosztályokban is képviselte Norvégiát.
2013-ban debütált a norvég válogatottban. Először a 2013. október 11-ei, Szlovénia elleni VB-selejtező 61. percében Daniel Braaten cseréjeként lépett pályára. Első válogatott gólját 2014. január 15-én, a Moldova ellen 2–1-re megnyert barátságos mérkőzésen szerezte.
Statisztikák 2023. április 3. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólStabæk2006Tippeligaen3000—3020070011—1120083010—40Összesen60210081Hønefoss(kölcsönben)2007Adeccoligaen8010—90Strømsgodset2009Tippeligaen15421—175201025752—30920113011312035122012301242—3414Összesen100341462011640TSV 1860 München(kölcsönben)2012–132. Bundesliga10000—100TSV 1860 München II(kölcsönben)2012–13Regionalliga Bayern52——52Strømsgodset(kölcsönben)2013Tippeligaen141200211613Austria Wien2013–14Austrian Bundesliga12100—1212014–1511100—111Összesen2320000232Molde(kölcsönben)2015Tippeligaen2914421154421Columbus Crew2016MLS251610—26162017391900—3919Összesen643510006535LA Galaxy2018MLS311410—3214Shenzhen2019Chinese Super League5010—60DC United2019MLS6300—63202022400—2242021281900—2819202230912—3111Összesen863512008737Häcken2023Allsvenskan10000010Összesen3801462511156420163
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól201340201431201720201845201941Összesen177
Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2014. január 15. Mohammed bin Zayed Stadion, Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek 1–1 2–1 Barátságos mérkőzés 2 2018. március 23. Ullevaal Stadion, Oslo, Norvégia 1–1 4–1 3 3–1 4 4–1 5 2018. november 19. GSP Stadion, Nicosia, Ciprus 1–0 2–0 Nemzetek Ligája 6 2–0 7 2019. március 26. Ullevaal Stadion, Oslo, Norvégia 3–3 3–3 EB-selejtező
Sikerei, díjai Strømsgodset Tippeligaen Bajnok (1): 2013 Norvég Kupa Győztes (1): 2010
Jegyzetek
További információk Transfermarkt
Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Norvég labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Frigg Oslo FK labdarúgói Kategória:A Stabæk labdarúgói Kategória:A Hønefoss labdarúgói Kategória:A Strømsgodset labdarúgói Kategória:Az SV Ried labdarúgói Kategória:A TSV 1860 München labdarúgói Kategória:A Molde FK labdarúgói Kategória:A Columbus Crew labdarúgói Kategória:A Los Angeles Galaxy labdarúgói Kategória:A D.C. United labdarúgói Kategória:A Häcken labdarúgói Kategória:A Vålerenga labdarúgói Kategória:Az Eliteserien labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:A Kínai Szuperliga labdarúgói Kategória:Az Allsvenskan labdarúgói Kategória:Élő személyek