Gáspárdy Sándor (Orsova, 1909. március 19. – Kapuvár, 1986. március 20.) festő, rajztanár.
Életpályája 1918-ban családjával Balatonarácson telepedett le. 1928–1933 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol Réti István oktatta. Később jogi diplomát is szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Egy ideig közigazgatási pályán dolgozott, hosszú ideig rajztanár volt a jászapáti és dombóvári gimnáziumban. Az erdélyi részek visszatérése után, 1941-ben, a marosvásárhelyi tankerületi főigazgatóság titkára volt, majd Budapesten a szakminisztérium művészeti osztályán dolgozott. Másodszor is bevonult katonának 1944-ben, 1945 májusában esett fogságba, ahonnan három és fél év múlva tért haza. A fiatal tanárt tanügyi főtanácsossá nevezték ki, s 1949-ben ő lett Győr-Sopron megye általános tanulmányi felügyelője. 1954–1976 között Sopronban a megye rajz szakfelügyelőjeként működött. Festészettel rendszeresen 1955-től foglalkozott. 1957-ben, Ágoston Ernő halála után, ő került a soproni művészcsoport élére, majd a Területi Szervezet megalakulásától városi titkárként tartotta a kapcsolatot a székesfehérvári központtal. 1964-től a Képzőművészeti Alap tagja volt. 1976-ban nyugdíjba vonult. Utolsó kiállítása 1984-ben a győri városi könyvtárban volt.
Munkássága Tájképeket, városképeket és csendéleteket festett. A látottak lényeges jegyeinek kifejezésére törekedett a vonalak, színek ritmusával, foltszerű ábrázolásával. A valóságnak rendszerint egy kisebb részletét ábrázolta, olykor monumentálisra törekvően, színesen, lírai hangvétellel.
Családja Szülei: Gáspárdy Aladár (1878–1948) botanikus, újságíró és Spaller Gizella (1888–1959) voltak. 1954-ben kötött házasságot Bedy Máriával (1917-?). Egy fiuk született: Gáspárdy Tibor (1960) festőművész.
Kiállításai
Egyéni 1968 Sopron, Győr 1975, 1978, 1984 Győr 1976 Csorna 1983 Szentendre, Sopron 1986 Kapuvár 1988 Sopron (emlékkiállítás)
Válogatott, csoportos 1966 Székesfehérvár 1967, 1975 Sopron 1970 Budapest 1975 Győr
Díjai Munka Érdemrend bronz fokozata (1955) Székely Bertalan-díj (1960) a Megyei Tárlat 2. grafikai díja (1965) Lackner Kristóf-érem (1971) Győr-Sopron megyei művészeti díj (1972) Munka Érdemrend ezüst fokozata (1974)
Jegyzetek
Források
Művész életrajzok, 1985. Pogány Gábor, Szíjj Rezső, Tasnádi Attila; szerkesztette: B. Varga Sándor. https://www.szivk.hu/wp-content/uploads/2017/08/gaspardy_sandor.pdf Sopron Anno https://www.szuper.info.hu/wp-content/uploads/2019/01/04-29.pdf Kieselbach.hu Artportal.hu
További információk Salamon Nándor: A festészet nem könnyű mesterség, Hogyan? (1973/20) Gáspárdy Sándor (Új Tükör, 1983. 47. sz.) Salamon Nándor: Gáspárdy Sándor tárlata (Szentendre, Művelődési Központ, 1983) Sarkady Sándor: Gáspárdy Sándor születésnapjára In: Soproni szemle 39. évf. 1. sz. (1985) M. Kiss P.: Gáspárdy Sándor kiállítása a soproni Festőteremben (Soproni Füzetek, 1985) Fejér Z.: Gáspárdy Sándor (1909-1986) (Soproni Füzetek, 1988)
Salamon Nándor: Kisalföldi művészeti lexikon: festők, szobrászok, építészek, műgyűjtők, művészeti írók, művészeti csoportok, egyesületek, galériák: XVI-XXI. Század Vasszilvágy: Magyar Nyugat Könyvkiadó, 2012.
Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar pedagógusok