Az japán gyermekregény-sorozat, amelyet Reidzsó Hiroko írt és Aszami illusztrált. A regényt 20 kötetben adta ki a Kodansha 2003 és 2013 között az Aoi Tori Bunko márkája alatt. Egy mangafeldolgozás is megjelent Óucsi Eiko rajzolásában a Kodansha Nakajosi sódzso mangamagazinjában, a fejezetek hét tankóbon kötetbe gyűjtve is kiadásra kerültek. A DLE és a Madhouse gyártásában egy 24 részes animeadaptációt és egy anime filmet is bemutattak 2018-ban. Az animét Magyarországon a Viasat Film tűzte műsorára 2022-ben.

Cselekmény Miután elvesztette szüleit egy autóbalesetben, Szeki "Okko" Oriko a nagymamájához, Minekóhoz költözik a Tavaszváró (Hananoyu) Szállóba, egy rjokanba. A szálló örököseként Okkónak meg kell tanulnia a szállodavezetést, s kis ügyvezetőként segíti nagymamája munkáját. Okko nem sokkal érkezése után összebarátkozik egy fiú, Tacsiuri "Uribo" Makoto szellemével, Mineko késő gyerekkori barátjával, aki mások tudta nélkül segít Okkónak és lelket önt bele, ha letaglózná a kemény munka. Az iskolában Okko találkozik Akino Macukival, egy rózsaszín lolita divatot követő, önző lánnyal, akinek a családja vezeti a rangos Őszutó (Harunoya) Nagyszállót. Kezdetben nem jönnek ki jól egymással, de később sok segítséget kap Okko Macukitól. Okko egy másik szellemmel, Akino Mijóval is találkozik, aki Macuki nővére volt, de mivel csak Okko látja őt, vele marad a Tavaszváró (Hananoyu) Szállóban. Okko a néhai nagyapjától kapott csengő segítségével elengedi Szuzukit, egy kis csengettyűkoboldot, akiről kiderül, hogy ő vonzza a Tavaszváróba a különleges és problémás vendégeket.

Szereplők Szereplő Japán hang Angol hang Magyar hang Kobajasi Szeiran Madigan Kacmar Hegedűs Johanna Macuda Szacumi KJ Aikens Kelemen Noel Mizuki Nana Carly Williams Engel-Iván Lili Aszagami Jóko (idős)Hanazava Kana (fiatal) Glynis Ellis (idős)Fiona Fatuova (fiatal) Zsolnai Júlia Teraszoma Maszaki Scott Williams Bordás János Icsirjúszai Teijú Noelle DePaula Udvarias Anna Hidaka Rina Bak Julianna Csengettyűkobold / Kozakura Ecuko Colleen O’Shaughnessey Kovács András Bátor Horan Csiaki Brittany Cox Bogdányi Titanilla Kobajasi Jú Tóth Márk Cuda Sóko Pálos Zsuzsa , Okko édesapja Jakumaru Hirohide James Weaver Clark Baráth István , Okko édesanyja Szuzuki Andzsu Alyson Leigh Rosenfeld Gulás Fanni Mesélő Noto Mamiko Haffner Anikó Stáblista és szövegek felolvasása <center>––<center> Zahorán Adrienne További magyar hangok Bácskai János, Bérces Gabriella, Dobó Enikő, Dolmány-Bogdányi Korina, Gáll Dávid, Hám Bertalan, Hermann Lilla, Horváth Miklós, Kardos Eszter, Kerekes Máté, Kokas Piroska, Lamboni Anna, Ligeti Kovács Judit, Markovics Tamás, Németh Gábor, Orbán Gábor, Pálmai Szabolcs, Pap Katalin, Pásztor Tibor, Quintus Flóra, Rimóczi Dóra, Ruszkai Szonja, Seder Gábor, Sörös Miklós, Szabó Luca, Szakács Tibor, Tamási Nikolett, Varga Rókus

Médiamegjelenések Regénysorozat A gyermekregény-sorozatot Reidzsó Hiroko írta és Aszami illusztrálta. A regényt 20 kötetben adta ki a Kodansha 2003 és 2013 között az Aoi Tori Bunko márkája alatt.

Kötetek # Kötet Megjelenés dátuma Oldalszám ISBN 1 Vakaokami va sógakuszei! Hananoju Onszen Story 2003. április 15. 220 2 Vakaokami va sógakuszei! Part 2 Hananoju Onszen Story 2003. november 15. 208 3 Vakaokami va sógakuszei! Part 3 Hananoju Onszen Story 2004. április 16. 208 4 Vakaokami va sógakuszei! Part 4 Hananoju Onszen Story 2004. október 16. 212 5 Vakaokami va sógakuszei! Part 5 Hananoju Onszen Story 2005. március 16. 230 6 Vakaokami va sógakuszei! Part 6 Hananoju Onszen Story 2005. augusztus 12. 240 7 Vakaokami va sógakuszei! Part 7 Hananoju Onszen Story 2006. január 14. 240 8 Vakaokami va sógakuszei! Part 8 Hananoju Onszen Story 2006. július 15. 258 9 Vakaokami va sógakuszei! Part 9 Hananoju Onszen Story 2007. január 16. 224 10 Vakaokami va sógakuszei! Part 10 Hananoju Onszen Story 2007. július 14. 232 11 Vakaokami va sógakuszei! Part 11 Hananoju Onszen Story 2008. január 16. 224 12 Vakaokami va sógakuszei! Part 12 Hananoju Onszen Story 2008. július 16. 244 13 Vakaokami va sógakuszei! Part 13 Hananoju Onszen Story 2009. április 29. 236 14 Vakaokami va sógakuszei! Part 14 Hananoju Onszen Story 2010. június 25. 226 15 Vakaokami va sógakuszei! Part 15 Hananoju Onszen Story 2011. január 28. 208 16 Vakaokami va sógakuszei! Part 16 Hananoju Onszen Story 2011. július 27. 232 17 Vakaokami va sógakuszei! Part 17 Hananoju Onszen Story 2012. január 13. 244 18 Vakaokami va sógakuszei! Part 18 Hananoju Onszen Story 2012. augusztus 10. 210 19 Vakaokami va sógakuszei! Part 19 Hananoju Onszen Story 2013. március 15. 224 20 Vakaokami va sógakuszei! Part 20 Hananoju Onszen Story 2013. július 12. 322

Manga A regénysorozat alapján egy mangafeldolgozás is megjelent Óucsi Eiko rajzolásában a Kodansha Nakajosi sódzso mangamagazinjában. A a fejezetek hét tankóbon kötetbe gyűjtve is kiadásra kerültek 2006 és 2012 között.

Kötetek # Kötet Megjelenés dátuma Oldalszám ISBN 1 Vakaokami va sógakuszei! (1) 2006. október 3. 168 2 Vakaokami va sógakuszei! (2) 2007. július 3. 3 Vakaokami va sógakuszei! (3) 2008. január 18. 4 Vakaokami va sógakuszei! (4) 2009. január 13. 5 Vakaokami va sógakuszei! (5) 2009. november 26. 6 Vakaokami va sógakuszei! (6) 2010. október 6. 7 Vakaokami va sógakuszei! (7) 2012. február 6.

Anime és animációs film A DLE és a Madhouse gyártásában egy 24 részes − epizódonként 12 perces − animeadaptációt és egy anime filmet is bemutattak 2018-ban. Az animét Maszuhara Micujuki és Tani Azuma rendezte, Jokote Micsiko írta, zenéjét Hama Takesi szerezte, a szereplőtervezést Aszaki Akiko végezte. Japánban először 2018. április 8. és 2018. szeptember 23. között vetítették, a szigetországban számos csatorna műsorűra tűzte, mint a TV Tokyo, az TV Aichi, az AT-X, a Kids Station, a TV Hokkaido, a TV Osaka, a TV Setouchi és a TVQ Kyushu. Észak-Amerikában a TV Japan vetítette a japán ajkú közösségnek. A Japán Alapítvány terjesztésében világszerte megjelent. Magyarországon a Viasat Film tűzte műsorára magyar szinkronnal 2022. június 6. és 2022. július 13. között.

Az anime film bemutatója 2018. június 11-én volt az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, majd szeptember 12-én Franciaországban és szeptember 21-én Japánban. Észak-Amerikában a GKIDS licencelte, az Egyesült Államokban 2019. április 22-én és 23-án mutatták be. DVD-n és Blu-rayen 2019. július 2-án jelent meg a Shout! Factory kiadásában.

Epizódok

Fogadtatás A regénysorozatból több mint 3 millió kötetet adtak el.

Az animefilm Kiválóság Díjban részesült a 22. Japan Media Arts Festivalon. A filmet jelölték Annie Awardra a „legjobb animációs film – független” kategóriában.

Jegyzetek

További információk

Kategória:2003 regényei Kategória:Japán regények Kategória:Mangák Kategória:Animék Kategória:2018 filmjei Kategória:Japán animációs filmek