A Bolond Pierrot (eredeti cím: Pierrot le Fou) Jean-Luc Godard rendezte francia újhullámos film, amelyet 1965-ben mutattak be, a főszerepeket Jean-Paul Belmondo és Anna Karina (Godard első felesége) alakította. A film Lionel White 1962-es Obsession című regényén alapul, habár a kiindulópontul szolgáló regény alig ismerhető föl a filmben – a terroristák, a gyilkosság töredezett képei emlékeztetnek rá csupán. Ihlető hatással volt a filmre Fritz Lang üldözött szerelmespárja a Csak egyszer élünk (1937) című filmből.
Ez volt Godard tizedik játékfilmje, a bemutatási évében a 15. legtöbb bevételt hozó filmje, összesen 1 310 579-an nézték meg Franciaországban. A film a 38. Oscar-gálán a legjobb idegen nyelvű film kategóriában indult, de nem került be a legjobb ötbe. A Bolond Pierrot kapta Godard filmjei közül a legjobb fogadtatást hazájában.
Forgatás A főszerepeket eredetileg Richard Burton és Sylvie Vartan játszotta volna, de utóbbi visszautasította Godard-t. A filmrendező ezért úgy döntött, hogy mindkét szerepet másnak ajánlja fel. Felhívta Jean-Paul Belmondót, aki elvállalta a főszerepet. A női főszerepet Anna Karinára, első feleségére bízta, vele ez lett a hatodik közös filmjük. Godard 1964 decemberében vált el Karinától, mert a nő a főszereplésével készülő Le Voleur de Tibidabohttps://www.imdb.com/title/tt0058722/ rendezőjének, Maurice Ronet-nek lett a szeretője.
A forgatás alatt a volt házaspár alig állt szóba egymással, és amikor megtették, az nem volt sem szép, sem barátságos. Karina rádöbbent, hogy a Bolond Pierrot forgatókönyve nyavalyás, árulkodó alakként ábrázolja a nőt, aki lemondott a szigorú, magányos férfiről, még a nőgyűlölő férfiről is – ahol a férfi természetesen nem Ferdinand, hanem Jean-Luc Godard. Hogyan is bízhatna majd meg a film közönséges nézője benne, aki Ferdinandot becsapja és megcsalja – és ezt a szerepet a volt férje dirigálja.
Samuel Fuller,Samuel Fuller (1912. augusztus 12. Worcester – 1997. október 30. Hollywood) amerikai rendező, forgatókönyvíró és író. Hollywood, a kommersz filmvilág helyett Párizst választó különc rendező a stúdiórendszer szorításából elmenekülő, száműzetésbe vonuló művész példaképeként is felfogható – ebben a filmbeli szerepében. aki magát alakítja egy jelenetben a film elején, egy 1968-as beszélgetésben elmondta: „Jean-Luc Godard volt olyan kedves, hogy megkért, játsszam el a saját szerepemet a Pierrot le Fou koktéljelenetében. Azért voltam ott, hogy elkészítsek egy olyan filmet, amelyet soha nem forgattam le. Jó volt egy olyan rendezővel dolgozni, mint ő. Különösen élénk."
A forgatás 1965. május 24-én, hétfőn kezdődött, és nyolc héttel később, július 17-én ért véget, összesen negyvennégy napig tartott. A filmet Hyères-ben, Gonfaronban, Toulonban, Giensben, Porquerolles-ban, Párizsban, Issy-les-Moulineaux-ban, Tremblay-lès-Gonesse-ban, Neuilly-ban és a Saint-maurice-8 stúdióban forgatták. A forgatás a film idejével ellentétes irányban haladt.
Jean-Luc Godard megpróbálta elhitetni, hogy a forgatókönyvét napról napra írták, pedig a rendező már rég elkészítette azt.
Ez volt a legköltségesebb és legkínosabb forgatás Godard összes eddigi munkája közül. A TechniscopeA Techniscope (2-perf) 35 mm-es mozgóképes kamerás filmformátum, amelyet a Technicolor Italia vezetett be 1960-ban. A Techniscope formátum képkockánként két filmperforációs negatív lehúzást használ, a 35 mm-es filmfotózásnál általában exponált négyperforációs helyett. A Techniscope 2,33:1-es képaránya könnyen levágható a 2,39:1-es szélesvásznú képarányra, mert feleannyi 35 mm-es filmanyagot és szabványos szférikus lencséket használ. rendszer új volt, és Raoul Coutard operatőrnek sok oldalsó világításra volt szüksége a belső terekben, hogy kiegyensúlyozott képet kapjon. A produkció technikailag éppoly bonyolult volt, mint amennyire kényes volt az érzelmi helyzet a rendező és a főszereplő között. Hat év alatt ez lett Godard kilencedik befejezett játékfilmje.
1965-ben Jean-Luc Godard nagy amerikai autóját vezette, amikor meghallotta Jeanne Moreau-t a rádióban a Le tourbillon-t énekelni. Azt mondta, hogy "szeretne egy dalt attól a sráctól, aki azt írta". Truffaut-tól tudta, hogy Serge RezvaniSerge Rezvani (1928. március 23. Teherán – ) iráni származású francia festő, író és énekes-dalszerző. Több mint negyven regényt, tizenöt színdarabot és két verseskötetet írt. Több mint százötven dal szerzője. Filmes elhangzása miatt ismertebb a Le Tourbillon (de la vie) Jeanne Moreau tolmácsolásában a Jules és Jim című filmben, dalait "Cyrus Bassiak" álnéven jegyzi. borzasztóan eredeti dalszerző. Godard és Anna Karina reggel hét órakor becsengetett Rezvanihoz. Rezvani három dalt játszott le a magnóján, Godard pedig csak annyit válaszol: "ezekre van szükségem". Anna Karina kettőt el is énekel a filmben a Jamais je ne t'ai dit que je t'aimerais toujours, ô mon amour és Ma ligne de chance. Godard nem tüntette fel Rezvanit a film alkotói között. A harmadik dal, az Angora rose nem került be a filmbe, Karinának nem tetszett.
A filmet augusztus 29-én mutatták be a Velencei Filmfesztiválon.
Cselekmény „Szomorú világ volt, amelyben élt. (…) Etikett, szabályok, összeesküvések, hazugság és persze lelkifurdalás. És gyónás, rettegés a máglyahaláltól és a csendtől.” – hangzik el a Bolond Pierrot elején.
Ferdinand Griffon gyerekének olvassa fel Élie FaureÉlie Faure (1873. április 4. Sainte-Foy-la-Grande – 1937. október 30. Párizs) francia orvos, művészettörténész és esszéíró. A fontos Histoire de l’art művészettörténeti könyv szerzője. művészettörténet-könyvéből a Velázquez festészetére vonatkozó költői sorokat. A feleségével egy partira indulnak, az épp állástalanná lett Ferdinánd kapcsolatépítésre készül. A gyerekükre vigyázó Marianne a család régi barátja. A partin a reklámvilág idézeteiben úszunk képben és szövegben, egyfajta groteszk egyvelegben. A stilizált színekben megjelenő mesterkélt és unalmas partin Samuel Fuller is feltűnik. Griffon kérdésére – „Mi a film?” – adott válasza Godard hitvallása, a polgári élet sémáiból való kiszabadulás „modellje:” „A film olyan, mint egy csatamező. Szerelem, gyűlölet, erőszak és halál. Egyszóval: emóció.” A parti után a férfi hazaviszi Marianne-t.
És Ferdinand Marianne-nál tölti az éjszakát. A lakásban fegyverek mellett egy holttestet is hever, de ez nem zavarja a párt. Reggel Marianne „rokona” kopog rájuk, Ferdinand és Marianne a halott kocsijával menekül. A film innentől leginkább egymáshoz nem illeszkedő jelenetekből áll. A kivehető történet egyik íve Ferdinand és Marianne kapcsolatának hullámzó alakulása. A másik szál a Marianne-t, aztán mindkettőjüket üldöző terroristák és rendőrök – és az üldözőket és üldözötteket egyaránt üldöző rendőrség története. Ferdinándot Marianne hívja Pierrot-nak egy francia népdal apropóján.Az „Au clair de la lune” egy XVIII. századi francia népdal. Zeneszerzője és szövegírója ismeretlen. Egyszerű dallamát általában a hangszert tanuló kezdőknek tanítják. Au clair de la Lune / Mon ami Pierrot / Prête-moi ta plume / Pour écrire un mot.
Rendhagyó életet élnek – színházat játszanak turistáknak, élvezik a tengerpartot –, miközben folyamatosan menekülnek. A Francia Riviérán felgyújtják a lopott kocsit – amelyről nem tudják, hogy tele van pénzzel. Egy második autót a Földközi-tengerbe vezetnek. Ferdinánd könyveket olvas, filozofál és naplót ír, néhány napot egy lakatlan szigeten töltenek.
Az egyik arab gengszter, egy törpe, elrabolja Marianne-t, de a nő egy ollóval megöli. Ferdinándot az arab két cinkosa a hulla mellett találja meg és elfogja. Vizesdeszka-vallatással ráveszik, hogy elárulja Marianne-t. Marianne elszökik, Ferdinánd Toulonban telepszik le, miközben a lány addig keresi, amíg meg nem találja. Marianne arra használja Ferdinándot, hogy megszerezzen egy bőröndöt, tele pénzzel. Marianne egy szigetre igyekszik, hogy elszökjön Freddel. A vége felé derül ki, hogy Marianne pasija fegyverkereskedő. Marianna bátya, Fred – akit soha nem látunk – velük üzletel.
Marianne becsapja Ferdinandot, egyedül megy a szigetre. Ferdinand később utána megy, lövöldözés tör ki, Marianne halálos sebet kap. Ferdinand kékre festi az arcát, és úgy dönt, hogy felrobbantja magát úgy, hogy dinamitrudakat köt a fejére. Az utolsó pillanatban megbánja, megpróbálja hatástalanítani a dinamitot, de nem sikerül, és felrobban.
„Én azt szeretném, ha az élet olyan lenne, mint a regényekben. Tiszta, logikus, szervezett. De nem az.” – mondja Marianne.
Szereplők
Jean-Paul Belmondo – Ferdinand Griffon, "Pierrot" Anna Karina – Marianne Renoir Graziella Galvani – Maria Griffon Dirk Sanders – Fred Jimmy Karoubi – törpe Roger Dutoit – gengszter Hans Meyer – gengszter Samuel Fuller – önmaga Princesse Aïcha Abadie – önmaga Alexis Poliakoff – tengerész Raymond Devos – ember a kikötőben Szabó László – Lazlo Kovacs, politikai menekült Jean-Pierre Léaud – fiatalember a moziban Georges Staquet – önmaga Henri Attal – benzinkutas Dominique Zardi – benzinkutas Viviane Blassel – illatszerbolt alkalmazotta Maurice Auzel – benzinkutas (megerősítetlen) Pascal Aubier – második testvér (megerősítetlen) Pierre Hanin – harmadik testvér (megerősítetlen) Krista Nell – Mrs. Staquet (megerősítetlen)
Filmes megoldások, technikák, utalások Az alkalmazott stílus és filmes technika a nouvelle vague (új hullám) francia filmes mozgalom – Truffaut, Chabrol, Louis Malle, Agnès Varda, Rohmer... – jellemzője. Az említett alkotók, Godard-ral együtt, eredetileg kritikusok voltak a Cahier du Cinema folyóiratnál. Hűen az ott megfogalmazottakhoz fel akarták borogatni a filmcsinálás hagyományos, szerintük elavult módszereit. Számukra a film filozófiai műfaj. Ebben a filmben életről, halhatatlanságról, az érzelmek szerepéről vitatkozik Ferdinand és Marianne. Az új hullám vezeti be a szerzői film – cinema d’auteur – gyakorlatát, a rendező írja és rendezi a filmet, a producer nem szól bele. A filmben jelenik meg a „jump cut” technika, a kifejezés hirtelen, átmenet nélküli vágást jelent. Az új hullám sajátsága a radikális kamerakezelés, a kézi kamera használata, spontán forgatás – a forgatókönyv, ha létezik egyáltalán, csak vázlat –, a színészek önmagukat adják, a sztori a film készítés közben alakul. Godard kollázsfilmet forgat: nincs konkrét cselekményszál, hanem mozaikelemek vannak, ezekből a nézőnek kell összeraknia a történetet, a filmet. Godard erősen társadalom-kritikus beállítottságú, utálja a fogyasztói társadalmat, a vietnámi háborút, az algíri mészárlást, a stupid nagypolgárokat.
Az identitás és a világ széttöredezettsége mint modern filozófia, a narrativitás dekonstrukciója jellemzi a filmet. Az egész történet mintegy képek törmelékéből áll össze, valójában inkább szóródik szét. A filmet az ok-okozatiság teljes elvetése jellemzi. A narrációt még ezen kívül is fejezetek (és alcímek) szabdalják szét, amelyek nem a folyamatos, logikus rend célját szolgálják, inkább felforgatói a szokványos elbeszélői rendnek, leginkább költői refrénhez hasonlíthatók. Godard valóságos gerillatámadást intéz a hagyományos történetmondás szerkezete ellen.
A narrátori hangok váltakozása két szubjektívnek tűnő nézőpontból valójában nem visszaemlékezés (flashback), hiszen sem Pierrot, sem Marianne nem éli túl a történetet, hogy múlt időben mesélhetné. A hangok váltakozása lényegében az elbeszélés polifóniájává tagolja szét az egységes nézőpontot, ami már nem is a szereplőkhöz rendelhető, hanem csupán azok álcájában magának a szerzői hangnak a változatává válik. Pierrot írásos naplója hasonlóképpen tulajdonképpen felismerhetően Godard kézírása. A Bolond Pierrot a szereplők szubjektív nézőpontjait helyezi történeten kívülre, a szerzői narráció szintjére.
Marianne elmond... Ferdinandnak egy történetet...mindent összekeverve. – idézet a filmből.