Chuca (Jacarilla, 1997. június 10. –) spanyol labdarúgó, a Racing Ferrol középpályása kölcsönben a lengyel Miedź Legnica csapatától.

Pályafutása Chuca a spanyolországi Jacarilla községben született. Az ifjúsági pályafutását a Roda csapatában kezdte, majd a Villarreal akadémiájánál folytatta.

2016-ban mutatkozott be a Villarreal tartalék, majd 2017-ben az első osztályban szereplő felnőtt csapatában. Először a 2017. szeptember 10-ei, Real Betis ellen 3–1-re megnyert mérkőzés 84. percében, Manu Triguerost váltva lépett pályára. A 2018–19-es szezon első felében a másodosztályú Elche csapatát erősítette kölcsönben. 2019-ben a lengyel első osztályban érdekelt Wisła Krakówhoz igazolt. 2019. augusztus 5-én, a Górnik Zabrze ellen 1–0-ra megnyert bajnokin debütált és egyben meg is szerezte első gólját a klub színeiben.

2021. augusztus 27-én kétéves szerződést kötött a Miedź Legnica együttesével. Először a 2021. szeptember 3-ai, Korona Kielce ellen 0–0-s döntetlennel zárult mérkőzés 67. percében, Kamil Zapolnik cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2021. október 1-jén, a Podbeskidzie ellen 4–2-re megnyert találkozón szerezte meg. A 2023–24-es idényben a spanyol Racing Ferrolnál szerepelt kölcsönben.

Statisztikák 2023. május 14. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólVillarreal2017–18La Liga40102070Elche(kölcsönben)2018–19Segunda División6010—70Wisła Kraków2019–20Ekstraklasa25200—2522020–2113311—144Összesen3851100396Miedź Legnica2021–22I Liga23510—2452022–23Ekstraklasa30610—316Összesen531120005511Összesen10116512010817

Sikerei, díjai Miedź Legnica I Liga Győztes (1): 2021–22

Jegyzetek

Források Profilja a 90minut.pl oldalán

További információk

Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Villarreal B labdarúgói Kategória:A Villarreal labdarúgói Kategória:Az Elche labdarúgói Kategória:A Wisła Kraków labdarúgói Kategória:A Miedź Legnica labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:Az Ekstraklasa labdarúgói Kategória:Élő személyek