Pathé Ciss (Dakar, 1994. március 16. –) szenegáli válogatott labdarúgó, a spanyol Rayo Vallecano középpályása.
Pályafutása Klubcsapatokban Ciss a szenegáli fővárosban, Dakarban született. Az ifjúsági pályafutását a horvát Dinamo Zagreb akadémiájánál kezdte.
2014-ben mutatkozott a Diambars felnőtt csapatában. 2017-ben a portugál União Madeira szerződtette. A 2018–19-es szezonban a Famalicão, majd a 2019–20-as szezonban a spanyol másodosztályban szereplő Fuenlabrada csapatánál szerepelt kölcsönben. A lehetőséggel élve, 2020-ban a spanyol klubhoz igazolt. 2021. július 28-án négyéves szerződést kötött az első osztályú Rayo Vallecano együttesével. Először a 2021. augusztus 15-ei, Sevilla ellen 3–0-ra elvesztett mérkőzés 61. percében, Isi Palazón cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2021. szeptember 18-án, a Getafe ellen hazai pályán 3–0-ra megnyert találkozón szerezte meg.
A válogatottban 2022-ben debütált a szenegáli válogatottban. Először a 2022. szeptember 24-ei, Bolívia ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen lépett pályára.
Statisztikák 2023. március 18. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólUnião Madeira2017–18LigaPro30230—332Famalicão(kölcsönben)2018–1928400—284Fuenlabrada(kölcsönben)2019–20Segunda División20320—223Fuenlabrada2020–2130310—313Összesen5063000536Rayo Vallecano2021–22La Liga31251—3632022–2324110—251Összesen5536100614Összesen163151210017516
A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól202240202320Összesen60
Sikerei, díjai Famalicão LigaPro Feljutó (1): 2018–19
Jegyzetek
További információk Transfermarkt
Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Szenegáli labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az União Madeira labdarúgói Kategória:A Famalicão labdarúgói Kategória:A Rayo Vallecano labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói