A Roanoke sziget () az Amerikai Egyesült Államok keleti partvidékén, Észak-Karolinában, Dare megyében található. Nevét az angol betelepedés korában itt lakó algonkin indián törzsről kapta.
A sziget hosszú és széles, a szárazföld és a Nags Head zátonyszigetei között található. Északon Albemarle megye, délen Wanchese CDP, keleten Roanoke megye, nyugaton Croatan régió található. Északi felén fekszik Manteo városa, ami egyben Dare megye székhelye is. Szintén a sziget északi részén fekszik a Fort Raleigh történelmi emlékhely. Szigeten -en 6724 fő lakik a 2000. évi népszámlálási adatok szerint.
A szigetet a 64-es főútvonal köti össze az Outer Banks-szel és a szárazfölddel. A sziget fő vonzerejét a vízi és pihenőterületek jelentik, valamint egy szabadtéri színház és a történelmi emlékhelyek.
A lakosságot a Dare Megyei Testület vezeti, ami az 1. Észak-Karolinai Kongresszusi Körzet része.
A név eredete A szigetet angol telepesek nevezték el az akkor már mintegy 800 éve itt élő roanoke indiánok után. A Roanoke név a virginiai algonkin nyelvjárásból származtatható, a jelentése nagyjából „kagylóból készült fehér gyöngyök”. Ezek a fehér gyöngyök ékszerként és fizetőeszközként szolgáltak a virginiai algonkin törzsek területén.
John Smith, Jamestown egyik első kormányzója így írt a név eredetéről:
Az idézet szövege szerint a Rawnranoke a terméket és nem a népet jelenti. A nép az angolok körében a kagylóval való kereskedelméről lett ismert. A roanoke indiánok feltehetőleg a kontinens más területeire is exportálták a kagylókat és más készítményeiket.
Történelem
Áttekintés A sziget évezredek óta lakott terület. 1983-as régészeti feltárások szerint több kultúra is élt az i. e. 8. évezred óta. Wanchese már az angolok megjelenése előtt 1500 évvel időszakos horgászfalu volt. nyelvi és archeológiai bizonyítékok szerint a roanoke indiánok ősei i. e. 400 körül váltak önálló néppé."Archeology of the Tillett Site", Carolina Algonkian Project, 2002, accessed April 23, 2010
Sir Walter Raleigh 1585-ben alapította meg Roanoke telepet a szigeten. Ide 1587-ben nagyjából 120 fő, férfiak, nők és gyerekek érkeztek. Röviddel ezután Eleonora Dare, John White kormányzó felesége életet adott Virginia Dare-nek, aki az első észak-amerikai születésű angol gyermek. A kormányzó azon évben visszatért Angliába készletekért.
A küszöbön álló háború miatt White csak 1590-ben térhetett vissza a kolóniára, ami ekkora máig ismeretlen okok miatt eltűnt. Ezzel kapcsolatban rengeteg spekuláció született, ezeket régészeti és történelmi kutatások igyekszenek tisztázni. A Fort Raleigh nemzeti emlékhely látogatói a második legrégebb óta futó szabadtéri színházi előadás is megtekinthetik a témában, ennek címe Az elveszett telep. Ebben az egyik sejtést jelenítik meg a település eltűnéséről.
A sziget neve a három legrégebb óta fennmaradt név az Egyesült Államokban. A nevet 1584-ben adta a Sir Walter Rayleigh által küldött két kapitány: Philip Amadas és Arthur Barlowe.
Az amerikai polgárháború során újabb, az eredetinél népesebb kolónia létesült a szigeten. A viszonylagos szabadság miatt az uniós erők 1862-es győzelme után afroamerikai rabszolgák telepedtek le a szigeten. Őket, csempészárunak tekintve mindannyiukat, nem szolgáltatták vissza a konföderációs tulajdonosaiknak. Ehelyett egy társadalmi kísérlet alanyai lettek, amikor a hadsereg 1863-ban létrehozta a Roanoke-szigeti Felszabadítottak Telepét, ahol a volt rabszolgák közösségének megalkotását vizsgálták. Az amerikai törvényhozás ennek figyelembe vételével a rabszolgák jövőjével kapcsolatos tervezeteket dolgozott ki. A telep vezetőjévé Horace James káplánt nevezték ki, aki fűrészmalmot építtetett, valamint földet adott a felszabadultaknak megművelésre, ezzel ösztönözve őket az önellátásra. Emellett aki a hadsereg számára végzett munkát, fizetést is kapott. Emellett az Egyesült Államok Színesbőrű Hadteste a szigeten oktatói tevékenységet is végzett, mivel sokan jelentkeztek a seregtestbe a helyi telepesek közül.Patricia C. Click, "Roanoke Island Freedmen's Colony" , Official Website
Földtani eredet és a prekolumbiánus kor bélyeg|John White vízfestménye a roanoke törzs tagjairól Az észak-karolinai partvonal kezdetben az Outer Banks egy zátonyszigete volt. Előtte a partvonal mintegy -re kelet felé terjedt ki. Az északi féltekén a évvel ezelőtt bekövetkezett olvadás a tengerszintet nagymértékben megemelte, így mintegy éve az Outer Banks és Roanoke szigete elnyerte mai formáját. Roanoke ebben az időben még egy homokdűne volt az atlanti partvonal felé fordulva.
A Tillett-lelőhelyen végzett régészeti kutatások szerint, Roanoke benépesülését i. e. környékére teszik. Az amerikai őslakosok ekkortájt léptek be az ősi korszakba, ebben az időben Roanoke még a szárazföld része volt. Évezredekig a Roanoke-szigeti őslakosok fejlődése együtt zajlott az észak-karolinai partmenti síkságon élő törzsekével.
I. sz. 400 körül a sziget környezete átalakult: Roanoke szigete végleg elszakadt a szárazföldtől, és a torkolatok brakkvizes lagúnákká alakultak. Nagyjából 460-tól 800-ig a Mount Pleasant-kultúra lakott a sziget déli részén, a mai Wanchese központjához közel. Ezután a települést a Colington-kultúra foglalta el, amely már a Roanoke törzs elődei volt. Velük találkoztak az európai felfedezők 1584-ben.
A tilletti-embereknek félszezonális életvitelük volt: kora tavasztól kora őszig laktak a településen, ezen időszakban halászattal foglalkoztak. Fő táplálékuk osztriga és kagyló volt, azok héjából hatalmas halmokat hagytak hátra. A nők eközben táplálékkiegészítőnek bogyókat és gyümölcsöket gyűjtöttek. Az indiánok pipáztak, valamint különféle magokat használtak gyógyításra. Négy temetkezési helyet is azonosítottak a kutatók, ahová különböző rangú indiánokat helyeztek örök nyugalomra. Hiedelmeik szerint a főrendűek (harcosok és királyok) tovább élnek a túlvilágon, míg a közemberek halandóak.
Az angol térképek és beszámolók más bennszülött településeket is valószínűsítenek a szigeten. Arthur Barlowe a sziget északi végén kilenc cédrusházból álló palánkos falut írt le. David Stick történész véleménye szerint ez a település főleg vadászaton és állattenyésztésen alapult. A roanoke-i falvak valószínűleg a szekotán főváros, Dasamonguepeuk adófizetői voltak. Ez a mai Dare megye szárazföldi részén terült el, a Croatan területen. Ebben az időben a roanoke törzs mintegy - főt számlálhatott, akik a szekotánok kötelékébe tartoztak, királyuk 1584-ben Wingina volt.
Az első telep Roanoke szigetén alapították az első angol kolóniát az Újvilágban. Ezt a területet később az aktuális uralkodó, I. Erzsébet angol királynő tiszteletére Virginiának nevezték el.
Az 1584-ben partra szálló angolokat egy kroatán és egy roanoke törzsbeli őslakos kísérte el, őket Manteo és Wanchese néven illették. A két férfi a két első, előkelő vendégként Angliába látogató indiánként került be a történelemkönyvekbe. Mintegy egyéves angol tartózkodásukról Thomas Harriot így ír:
Visszafelé útjukon a két őslakó tanúja lehetett a spanyol Nyugat-Indiák angol kalózok általi kifosztásának is.
Manteót olyannyira lenyűgözte a nyugati kultúra, hogy megtanult angolul, majd segített Harriotnak a kroatán nyelv fonetikus átírását megalkotni. Ezzel szemben Wanchese fogolynak érezte magát, majd hazatérve népét az angolokkal való szembenállásra buzdította. A két indián szerepe és angolokhoz való viszonyulása emlékét őrzi Roanoke két városa.
Először Ralph Lane tett kísérletet kolónia alapítására 1585-ben. Sir Richard Greenville telepeseket szállított Virginiába, majd hazatért ellátmányért. A telepeseknek, akik addig egy algonkin törzzsel ápoltak jó viszonyt, azonban sürgősen szükségük volt ellátmányra, ezért a késedelmeskedő Greenville-t nem bírták kivárni, és a szekotán törzsre támadtak. Ennek során megölték a törzsfőnököt, Winginát, valamint elvágták a kolóniát a táplálékforrástól.
Miután Sir Francis Drake megtámadta St. Augustine-t, a hazatérő kapitány megállt Roanoke közelében, majd a telepeseket hazaszállította. Az ellátmányokkal érkező Greenville így a kolóniát elhagyatottan találta. Az erőd őrzésére 15 katonáját otthagyta, őket a Wanchese által vezetett indiánok egy rajtaütés során megölték. Greenville egy Raleigh nevű bennszülöttel tért haza.
bélyeg|A felirat felfedezése John White vízfestményén. Croatan egy közeli az Outer Banks területen, azonban nem tudták egy közelgő hurrikán miatt felderíteni
A következő expedíciót John White vezette 1587-ben. Akkortájt a szekotán és roanoke törzsek ellenségesek voltak az angolokkal, de a kroatánok megmaradtak barátságosnak. Manteo megpróbálta a kroatán törzset az angolokkal szövetségbe vinni, és még azután is kitartott amellett, hogy az angolok tévedésből megölték az anyját, aki egyben a törzs főnöke is volt. Manteo később az anglikán vallást vette fel, megkeresztelkedett, így kinevezték a régió bennszülöttjeinek képviseletére. Ez azonban csak szimbolikus cím volt, mivel a krotánokon kívül minden más törzs ellenségesen viszonyult az angolokhoz. Ezután John White, elhagyta lányát, Eleanor Dare-t és unokáját, Virginia Dare-t, hogy készletekért az óhazába utazzon. Tervei szerint három hónapon belül tért volna vissza a telepre.
A terveket azonban felülírta a spanyol invázió, amelynek során az összes hajót elkobozták, hogy a La Manche-csatornát a spanyoloktól védhessék. Így White csak 1590-ben tudott visszatérni, amikor is a kolóniát elhagyatottan találta. Szintén eltűnt Wanchese és Manteo is, az egyetlen nyom egy "CROATOAN" véset volt egy oszlopon, valamint egy fában a "CRO" töredék. White a telepeseknek azt az utasítást adta, hogy ha el kell hagyniuk a kolóniát, úticéljukat faragják ki, veszély esetén máltai kereszttel kiegészítve.Beers Quinn. David, Ed. The Roanoke Voyages 1584-90. Vol. 1-11. Hakluyt Society, 1955. p.615
A mai Hatteras-sziget neve eredetileg Croatoan volt, ahová White a rossz időjárási körülmények miatt nem jutott el. így visszatért Angliába, ahonnan többé nem utazott az Újvilágba. Nem tudván kideríteni, mi történt a telepesekkel, az elhagyott települést elhagyott kolónia néven kezdték emlegetni.
John Lawson 1709-ben még látta a telep maradványait, erről az Újabb utazás Karolinába című könyvében így ír:
Ezen kívül Lawson azt állította, hogy a Hatteras-szigeteki bennszülöttek „fehér emberek” leszármazottai, és az európaiakra jellemző fizikai jellemzőket is felismerni vélt. Ezek utazása során más törzsek esetén nem fordultak elő:
A telep 1587-es eltűnésétől az 1862. évi Roanoke-szigeti csatáig a sziget az időjárás és földrajzi adottságai miatt nagyrészt megközelíthetetlen volt. Az Outer Banks és a kontinentális talpazat homokzátonyai veszélyessé tették a szigetkörnyéki vizeket, a mély kikötőnek alkalmas területek hiánya pedig megakadályozta, hogy jelentős gyarmati központtá válhasson.
Köztes évek A roanoke-i kolónia eltűnése utáni hetven évben bennszülöttek laktak a szigeten. Írásos beszámolók szerint az utolsó őslakosok által hátrahagyott maradványok még sokáig láthatóak voltak. A Tillett-feltáráson találtak alapján a lakosság nagyjából 1650-ig kimutatható. Wanchese mellett a 20. század elején még volt egy 60 méter magas, 200 méter hosszú halom, mára ennek csak kevés nyoma maradt.
Az 1650-es kihalás jól egybeesik a póhatánok és a virginiai telepesek közötti utolsó háború 1646-os lezárultával. A kolonisták ekkor űzték ki a szekotánokat az Outer Banks régióból.
A túlélők délre menekülve megalapították a machapunga törzset, akik a tuscarora háborúkban az indián törzsek oldalán harcoltak. A háború végén a machapungák egy része Észak-Karolinában, Hyde megyében telepedett le, és felvette az angol szokásokat, másik részük észak felé menekülve az Irokéz konföderáció részévé vált. Az észak-karolinai leszármazottak az 1900-as évekig megtartották a törzs egyes szokásait, jelenleg az Inner Banks területen élnek.