Natalia Danielle Dyer amerikai színésznő.
Leghíresebb szerepe Nancy Wheeler a 2016 óta futó Stranger Things című sorozatban. Feltűnt a Yes, God, Yes (2019), a Bársony körfűrész (2019) és a Kísértő múlt (2021) című filmekben is.
Gyermekkora és tanulmányai Nashville-ben született és nőtt fel. A profi színészkarrierjét még gyerekként, 2008-ban kezdte, amikor forgatták Hannah Montana – A film-et. Ezután érettségizett a Nashville-i művészetek iskolájából. Tanulmányait a New York Egyetemen folytatta.
Pályafutása Dyer tizenévesen kezdte meg profi színészkarrierjét részt véve olyan projektekben, melyeket Tennessee-ben forgattak. Így jutott szerephez a Hannah Montanaban, mely első nagyképernyős szerepe volt 2009-ben. Ezidőtájt kisebb szerepeket kapott olyan filmekben, mint The Greening of Whitney Brown vagy a Kék, mint a jazz. Utána kapott nagyobb szerepeket a Don't Let Me Go és az After Darkness kisjátékfilmekben.
16 évesen forgatta le első nagy szerepét, amikor Davinát alakította az I Believe in Unicorns-ban. A filmet 3 évvel később, 2014 vetítették le először az SXSW filmfesztiválon.
A nagy áttörést viszont a Stranger Things hozta meg neki, ahol Nancy Wheelert alakítja. Dyer játszotta Alice-t a Yes, God, Yes című 2017-es rövidfilmben, majd 2019-ben visszatért a szerephez egy nagyjátékfilm keretén belül. További említésre méltó szerepei voltak a Bársony körfűrész és a Kísértő múlt című filmekben. 2022 januárjában bejelentették, hogy főszerepet kap az All Fun and Games című horrorfilmben.
Magánélete 2016 óta alkotnak egy párt Stranger Things-es színésztársával, Charlie Heatonnel. Két lánytestvére van.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2009 Hannah Montana – A film Hannah Montana: The Movie Clarissa Granger 2011 The Greening of Whitney Brown Lily 2012 Kék, mint a jazz Blue Like Jazz Grace 2013 Don't Let Me Go Banshee 2014 After DarknessA filmet 2019-ben mutatták be a nagyközönség előtt. Clara Beaty I Believe in Unicorns Davina 2016 Long Nights Short Mornings Marie 2018 Mountain Rest Clara 2019 Bársony körfűrész Velvet Buzzsaw Coco Istenem, igen Yes, God, Yes Alice The Nearest Human Being Monique Tuscaloosa Virginia 2021 United States vs. Reality Winner Reality Winner (hangja) Kísértő múlt Things Heard & Seen Willis Howell Laudon Andrea2023 Halálos bújócska All Fun and Games BillieLaudon AndreaChestnut Annie
Rövidfilmek 2010: Too Sunny for Santa – Janie 2014: The City at Night – Adeline 2015: Till Dark – Lucy 2017: Yes, God, Yes – Alice 2018: After Her– Hailey
Televízió Év Cím Szerep Megjegyzések 2016–2025 Stranger Things Nancy Wheeler 2017 The Postman's Dreams 2 önmaga websorozat (1 epizód) 2020 Acting for a Cause Jane Eyre websorozat (1 epizód) 2023 Igaz történet alapján Chloe Lake
Videóklipek Év Előadó Cím 2018 James Bay "Wild Love"
Színpadi szerepek Év Cím Szerep Helyszín 2004 Ne bántsátok a feketerigót! Fürkész, Atticus lánya Tennessee Performing Arts Center 2009 Titanic Stewardess / Harmadosztályú utas Looby Theater 2016 The Intriguing Engagements of Frances and Meg Cheatham, Ladies Of Society Meg Teatro La Tea (New York International Fringe Festival)
Díjak és jelölések Év Díj Kategória Jelölt mű Eredmény 2017 Young Artist Award Legjobb teljesítmény egy televíziós sorozatban vagy filmben – tinédzser színésznő Stranger Things Screen Actors Guild-díjLegjobb szereplőgárda (drámasorozat) 2018 2020
Fordítás
Jegyzetek
További információ
Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Nashville-iek