A Vadrózsa Andai Ernő Vadvirág című énekes vígjátéka alapján 1938-ban készült, 1939. március 9-én bemutatott fekete-fehér magyar filmvígjáték. Rendezte Balogh Béla, társrendező Pásztor Béla.
Eisemann Mihály és Andai Ernő Vadvirág című operettjének filmváltozata. A film kópiája hiányosan maradt fenn.Vadrózsa (filmarchiv.hu, hozzáférés: 2022-09-04)
Cselekménye Sziráky Éva Péterpusztán él nagyapjával, aki Éva apjával, a pesti ügyvéddel haragot tart. Amikor akarata ellenére a nagyapa férjhez próbálja adni, Éva Pestre szökik apjához, ahol apai nagyanyja fogadja.
Sziráky ügyvéd szerelmét két nő igyekszik elnyerni. Az egyik a titkárnője, Mária, de az ügyvéd nem bízik benne, ezért az önérzetében sértett lány azt hazudja, hogy van már szerelme: Ámon János orvos, Sziráky barátja. A másik nő Sziráky egyik ügyfele, a válófélben lévő Tertayné, korábban szubrett. Sziráky félve gondol arra, hogy Tertayné a válás után majd hozzá szeretne férjhez menni.
Éva szövetkezik a nagymamával és Máriával Tertayné ellen, közben megismerkedett Ámon Jánossal, és az orvos megtetszett neki. A Sziráky születésnapján rendezett estélyen Tertaynét Éva nevetségessé teszi, ezért apja vissza akarja küldeni falura. A nagyapja utánajött Pestre és elviszi a Hungária Szállodába. Éva igyekszik elérni, hogy Ámon doktor megkérje a kezét, de ez egyelőre nem sikerül, és Éva visszamegy Péterpusztára. Végül minden tisztázódik. Sziráky és Mária eljegyzik egymást, Ámon János pedig megkéri Szirákytól a lánya kezét és Péterpusztára érkezik, hogy feleségül vegye Évát.
Szereplők bélyegkép|jobbra|260px|Dajka Margit és Dajbukát Ilona a filmben (1938-as felvétel) Dajka Margit – Éva, a „vadrózsa” Lehotay Árpád – Dr. Sziráky, ügyvéd Rózsahegyi Kálmán – Ábris nagypapa Vízvári Mariska – Klementin nagymama Simor Erzsi – Mária, Sziráky titkárnõje Perényi László – Dr. Ámon János, orvos Pethes Sándor – Farkas Pethes Ferenc – Szabó Feri Hoykó Ferenc – Sofőr Kürthy György – Bártfai Elemér Balassa János – komornyik Szirákynál Dajbukát Ilona – Julcsa, dada Dán Etelka – Rozi Déry Sári – Tertayné Galetta Ferenc Harasztos Gusztáv – Szabó Kökény Ilona – Bártfainé Misoga László – Altiszt Náday Ilona – Szirákyék szobalánya Pethö Zoltán – Pista, cseléd a birtokon Rökk Marika Simon Marcsa – Mama, Rozi anyja Ujváry Lajos – Gárdonyi Elemér
Jegyzetek
Források
Kategória:1939 filmjei Kategória:Magyar fekete-fehér filmek Kategória:Magyar filmvígjátékok