Paul Butterfield amerikai bluesharmonikás, énekes, zenekarvezető.

Pályafutása Fiatalon klasszikus fuvolaművésznek tanult, majd a blues harmonika játékkeltette fel érdeklődését. Chicagóban fedezte fel a bluest, ahol találkozott Muddy Watersszel és más blueszenészekkel, akik bátorítást és lehetőséget is nyújtottak számára jam sessionökbe beszállni. Hamarosan együtt kezdett fellépni Nick Gravenitesszel és Elvin Bishoppal. 1963-ban megalakította a Paul Butterfield Blues Bandet, és számos sikeres albumot vett vele fel. Az 1960-as évek második felében igen népszerű volt fesztiválkon és koncerteken. Fellépett a San Francisco-i Fillmore Westen, a Fillmore Easten, a New York-i, a Monterey-i és a Woodstocki fesztiválon.

Zenekara ötvözte az elektromos chicagói bluest rockkal, továbbá úttörő volt fúziós jazz fellépésekkel és felvételekkel is.

Az együttes 1971-ben feloszlott. Butterfield ezután is folytatta a turnéját, lemezfelvételeket lészített a Paul Butterfield's Better Days zenekarral, Muddy Watersszel, valamint egy roots rock band tagjaival dolgozott.

Butterfield 1987-ben, 44 éves korában kábítószer-túladagolás következtében meghalt.

2006-ban bekerült a Blues Hall of Fame-be, a Paul Butterfield Blues Band pedig 2015-ben a Rock and Roll Hall of Fame-be.

Albumok

1965: The Paul Butterfield Blues Band – The Paul Butterfield Blues Band 1966: The Butterfield Blues Band – East-West 1967: The Butterfield Blues Band – The Resurrection of Pigboy Crabshaw 1968: The Butterfield Blues Band – In My Own Dream 1969: The Butterfield Blues Band – Keep On Moving 1970: The Butterfield Blues Band – Live 1971: The Butterfield Blues Band – Sometimes I Just Feel Like Smilin' 1972: The Paul Butterfield Blues Band – An Offer You Can't Refuse 1972: The Paul Butterfield Blues Band – Golden Butter (The Best of…) 1973: Paul Butterfield's Better Days – Better Days 1973: Paul Butterfield's Better Days – It All Comes Back 1976: Paul Butterfield – Put It In Your Ear 1981: Paul Butterfield – North South 1986: Paul Butterfield – The Legendary Paul Butterfield Rides Again 1995: The Paul Butterfield Blues Band – The Original Lost Elektra Sessions 1995: Paul Butterfield Blues Band – Strawberry Jam 1996: Paul Butterfield Blues Band – East-West Live 1997: The Paul Butterfield Blues Band – An Anthology: The Elektra Years 2010: Paul Butterfield – Live At Rockpalast 2013: The Butterfield Blues Band – Live Vol. 2 2015: Paul Butterfield – Complete Albums 1965–1980 (14-CD-Box) 2016: The Paul Butterfield Blues Band – Unicorn Coffee House '66

Közreműködőként

John Mayall – Hard Road (1967) Muddy Waters – Fathers and Sons (1969) Bonnie Raitt – Give It Up (1972) Muddy Waters – Muddy & The Wolf (1974) Maria Muldaur – Waitress In A Donut Shop (1974) Muddy Waters – Woodstock Album (1975) Bonnie Raitt – Glow (1979) Foghat – Zig-Zag Walk (1983) Remastered Little Mike & The Tornadoes – Heart Attack (1990) Muddy Waters – Chess Box (1990) Mike Bloomfield – Don't Say That I Ain't Your Man: Essential Blues 1964–1969 (1994) Muddy Waters – Anthology: 1947–1972 (2001) John Mayall – As It All Began: The Best Of John Mayall & The Bluesbreakers 1964–1969 (1998) Hoyt Axton – Rustyold Halo/Where Did The Money Go (1998) Hoyt Axton – Gotta Keep Rollin': The Jeremiah Years 1979–1981 (1999) The Band – Last Waltz (2002) Box-Set Rough Guide To Chicago Blues (2003) Come To The Mountain: Old Time Music For Modern Times (2005) Rick Danko – Cryin' Heart Blues (2005) James Cotton – V-8 Ford Blues (2005) Levon Helm – Live At The Palladium NYC, New Years Eve 1977 (2006) Ivan Rebroff – Le Meilleur (2007) Stevie Ray Vaughan – Solos, Sessions & Encores (2007) Levon Helm – Levon Helm & The RCO All-Stars: American Son (2008)

Díjak 2006: Blues Hall of Fame 2015: Rock and Roll Hall of Fame (Paul Butterfield Blues Band)

Jegyzetek

Források https://www.hornfromtheheart.com/ https://www.hornfromtheheart.com/archived

Kategória:Blueszenészek Kategória:Bluesénekesek Kategória:Bluesegyüttesek Kategória:Chicagóiak Kategória:1942-ben született személyek Kategória:1987-ben elhunyt személyek Kategória:Chicago zenei élete Kategória:Kábítószer-túladagolásban meghalt személyek