Javier Puado Díaz (Barcelona, 1998. május 25. –) spanyol válogatott labdarúgó, az Espanyol csatárja.

Pályafutása Klubcsapatokban Puado a spanyolországi Barcelona városában született. Az ifjúsági pályafutását a Barcelona és a Cornellà csapatában kezdte, majd az Espanyol akadémiájánál folytatta.

2016-ban mutatkozott be az Espanyol tartalék, majd 2018-ban az első osztályban szereplő felnőtt keretében. Először a 2018. augusztus 18-ai, Celta Vigo ellen 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzés 81. percében, Pablo Daniel Piatti cseréjeként lépett pályára. A 2019–20-as szezonban a Zaragoza csapatát erősítette kölcsönben. Első ligagólját 2020. október 21-én, a Mirandés ellen hazai pályán 2–0-ra megnyert találkozón szerezte meg.

A válogatottban Puado az U20-as, az U21-es és U23-as korosztályos válogatottakban is képviselte Spanyolországot, illetve tagja volt a 2020-os tokiói olimpiára küldött labdarúgó-keretnek.

2021-ben debütált a felnőtt válogatottban. Először 2021. június 8-án, Litvánia ellen 4–0-s győzelemmel zárult barátságos mérkőzés 53. percében, Manu Garcíat váltva lépett pályára, majd a 72. percben meg is szerezte első válogatott gólját.

Statisztikák 2023. május 4. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólEspanyol2018–19La Liga15051—2012019–20000030302020–21Segunda División371221—39132021–22La Liga30431—3352022–2332542—367Összesen114211453013126Zaragoza(kölcsönben)2019–20Segunda División21411—225Összesen135251563015331

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól202111Összesen11

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2021. június 8. Estadio Municipal de Butarque, Leganés, Spanyolország 4–0 4–0 Barátságos mérkőzés

Sikerei, díjai Espanyol Segunda División Feljutó (1): 2020–21

Spanyol olimpiai csapat Nyári Olimpiai Játékok – Labdarúgás Ezüstérmes (1): 2020

Jegyzetek

További információk

Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az Espanyol labdarúgói Kategória:A Real Zaragoza labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:A 2020. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Spanyol olimpiai ezüstérmesek Kategória:Élő személyek