Lovro Majer (kiejtése [lǒːʋro mâjer], Zágráb, 1998. január 17. –) világbajnoki bronzérmes horvát válogatott labdarúgó, az AÉK Athén játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Több zágrábi kisebb-nagyobb csapatokban nevelkedett, mint a Dinamo Zagreb és a Lokomotiva Zagreb. 2016. június 30-án mutatkozott be a Lokomotiva első csapatában az Európa-liga selejtezőjében a Santa Coloma ellen csereként. Július 17-én a bajnokságban is bemutatkozott a Dinamo Zagreb ellen. 2018 nyarán a 2017–18-as szezon legjobb fiatal játékosának választották meg, valamint bekerült a szezon csapatába is. A Newcastle United és a Sampdoria is szerette volna szerződtetni.

2018. június 27-én aláírt a Dinamo Zagreb csapatához. Július 27-én debütált a Rudeš ellen, de a mérkőzésen boka sérülést szenvedett. Visszatérését követően nem tudott állandó helyet kiharcolni a kezdőcsapatban, mivel Dani Olmo kiváló formában játszott. 2019. december 11-én mutatkozott be az UEFA-bajnokok ligájában az angol Manchester City ellen. 2020 nyarán az Osijek ajánlatot tett érte, de klubja elutasította. 2020. december 21-én 2026 nyaráig hosszabbított szerződést. 2021 januárjában a téli átigazolási időszakban az orosz Zenyit Szankt-Petyerburg, az olasz Fiorentina és a francia Marseille is ajánlatot tett érte, de a Dinamo mindet elutasította.

2021. augusztus 26-án a francia Stade Rennais 12 millió euróért szerződtette öt évre, valamint bizonyos feltételek teljesülése esettén további bónuszokat is fizetnek. Három nappal később az Angers ellen debütált csereként. Hamar a klub alapemberre lett. November 20-án első bajnoki gólját is megszerezte a Montpellier ellen, majd a Saint-Étienne ellen három gólpasszt jegyzett. A szezon végén a bajnokság csapatába is beválasztották.

2023. augusztus 16-án ötéves szerződést írt alá a német VfL Wolfsburg csapatával.

2026. július 29-én a görög AÉK Athén játékosa lett.

A válogatottban Részt vett a 2019-es és a 2021-es U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságon. 2017. május 28-án debütált a felnőtt válogatottban Mexikó elleni barátságos mérkőzésen. 2021. május 17-én bekerült a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságra készülő 34 fős bő keretbe, de a szűkítés során már kikerült. November 11-én megszerezte az első két válogatott gólját Málta elleni 2022-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező találkozón. 2022 novemberében bekerült a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra utazó keretbe.Dalićev popis: Nitko nema što ima on! A predstavljamo narod, ne sebe. Zato su neki otpali... 2024. május 20-án bekerült Zlatko Dalić szövetségi kapitány a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságra készülő 26 fős keretébe.

Statisztika A válogatottban 2023. június 18-án lett frissítve. ÉvPályára lépésekGól Horvátország2017102021222022152202340Összesen224

Sikerei, díjai Klub Dinamo Zagreb: Horvát bajnok: 2018–19, 2019–20, 2020–21 Horvát kupa: 2020–21 Horvát szuperkupa: 2019

Egyéni Horvát bajnokság – A szezon legjobb fiatal játékosa: 2017, 2018 Horvát bajnokság – A szezon csapatának tagja: 2017–18 Horvát labdarúgó-szövetség – Az Év fiatal játékosa: 2018

Jegyzetek

További információk Lovro Majer adatlapja a Transfermarkt oldalon

Kategória:Horvát labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Zágrábiak Kategória:1998-ban született személyek Kategória:A Lokomotiva Zagreb labdarúgói Kategória:A Dinamo Zagreb labdarúgói Kategória:A Stade Rennais labdarúgói Kategória:A VfL Wolfsburg labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Az AEK Athén labdarúgói