Seko Fofana (Párizs, 1995. május 7. –) elefántcsontparti válogatott labdarúgó, a Porto játékosa kölcsönben a francia Rennes csapatától.

Pályafutása Klubcsapatokban Fofana a francia fővárosban, Párizsban született. Az ifjúsági pályafutását a Paris és a Lorient csapatában kezdte, majd az angol Manchester City akadémiájánál folytatta.

2014-ben mutatkozott be a Manchester City felnőtt keretében. A 2014–15-ös szezonban a Fulham, míg a 2015–16-os szezonban a Bastia csapatát erősítette kölcsönben. 2016-ban az olasz első osztályban szereplő Udinese szerződtette. 2020. augusztus 18-án a francia első osztályban érdekelt Lenshez igazolt. Először a 2020. szeptember 19-ei, Bordeaux ellen 2–1-re megnyert mérkőzés 64. percében, Cheick Doucouré cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2021. február 21-én, a Dijon ellen hazai pályán 2–1-es győzelemmel zárult találkozón szerezte meg.

2023. július 18-án az en-Naszr háromévre szerződtette.MERCI SEKO 2024. január 30-án hat hónapra kölcsönbe került az el-Áttifák csapatához. 2025. január 1-jén 2029 nyaráig aláírt a francia Rennes csapatához.Degemer mat Seko ! 2026. február 2-án félévre kölcsönbe került a Porto csapatához. Augusztus 26-án a Porto meghosszabbította a kölcsönszerződést a 2026–27-es szezon végéig.

A válogatottban Fofana az U16-os, az U17-es, az U18-as és az U19-es korosztályú válogatottakban is képviselte Franciaországot.

2017-ben debütált az elefántcsontparti válogatottban. Először a 2017. november 11-ei, Marokkó ellen 2–0-ra elvesztett mérkőzésen lépett pályára. Első válogatott gólját 2019. szeptember 10-én, Tunézia ellen 2–1-re megnyert barátságos mérkőzésen szerezte meg.

Statisztikák 2023. május 27. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupa és LigakupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólFulham(kölcsönben)2014–15Championship21140—251Bastia(kölcsönben)2015–16Ligue 132110—331Udinese2016–17Serie A22510—2352017–1827320—2932018–1931210—3222019–2032330—353Összesen11213700011913Lens2020–21Ligue 130220—3222021–2238832—41102022–2335742—399Összesen10317940011221Összesen268322030028936

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól201710201951202222Összesen83

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2019. szeptember 10. Stade Robert Diochon, Rouen, Franciaország 2–0 2–1 Barátságos mérkőzés 2 2022. szeptember 24. 1–0 2–1 3 2022. szeptember 27. Stade de la Licorne, Amiens, Franciaország 3–0 3–1

Sikerei, díjai Klub En-Naszr: Arab Bajnokcsapatok Kupája: 2023

Porto Primeira Liga: 2025–26

Válogatott Elefántcsontpart Afrikai nemzetek kupája: 2023

Egyéni Marc-Vivien Foé-díj: 2021–22 UNFP Ligue 1 – A szezon csapatának tagja: 2021–22, 2022–23 UNFP Ligue 1 – Hónap Játékosa: 2021 szeptember

Jegyzetek

További információk Transfermarkt

Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Elefántcsontparti labdarúgók Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Manchester City labdarúgói Kategória:A Fulham labdarúgói Kategória:A Bastia labdarúgói Kategória:Az Udinese labdarúgói Kategória:Az RC Lens labdarúgói Kategória:Az en-Naszr labdarúgói Kategória:Az el-Áttifák labdarúgói Kategória:A Stade Rennais labdarúgói Kategória:A Porto labdarúgói Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Szaúd-arábiai Pro League labdarúgói Kategória:Afrikai Nemzetek Kupája-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói