Az El Al Israel Airlines Ltd. (héberülː אל על נתיבי אויר לישראל בע״מ), kereskedelmi nevén az El Al (héberülː אל על, jelentése magyarulː "felfelé", ELעלALאל-ként stilizálva) Izrael nemzeti légitársasága. 1948-as alapítása óta a légitársaság mára több mint 50 célállomást szolgál ki, menetrend szerinti belföldi és nemzetközi járatokat, valamint teherszállító járatokat üzemeltet Izraelen belül, illetve Európába, a Közel-Keletre, Észak- és Dél-Amerikába, Afrikába és a Távol-Keletre. Bázisa a tel-avivi Ben-Gurion nemzetközi repülőtér.
Az El Al az egyetlen kereskedelmi légitársaság a világon, amely repülőgépeit rakétavédelmi rendszerrel szerelte fel, hogy megvédje gépeit az irányított rakétákkal szemben, és a világ egyik legbiztonságosabb légitársaságának számít, köszönhetően a szigorú biztonsági eljárásoknak, mind a földön, mind a repülőgépek fedélzetén. Bár számos gépeltérítési kísérlet és terrortámadás célpontja volt, az El Al járatai közül eddig csak egyet sikerült eltéríteni; ez az eset nem követelt halálos áldozatokat.
Izrael nemzeti légitársaságaként az El Al fontos szerepet játszott a humanitárius mentőakciókban, más országokból Izraelbe szállított zsidó menekülteket, és a Salamon-művelet révén felállította az egy repülőgépen egyszerre szállított legtöbb utas világrekordját, (egy Boeing 747-es repülőgépen, 1088 utassal), amikor 1991-ben 14 500 zsidó menekültet szállítottak Izraelbe Etiópiából.
A légitársaság gépein csak kóser ételeket szolgálnak fel, és szombati napokon, valamint a zsidó vallási ünnepeken üzemszünet van.
Jelenleg (2023) egy 44 darab, kizárólag Boeing gépekből álló flottát üzemeltet. A vállalat 2016-os bevétele 2040 millió amerikai dollár volt, 81 millió dolláros veszteséggel, szemben a 2010-es 57 millió dolláros nyereséggel. 2018-ban a vállalat bevétele 7,7 milliárd dollár volt, nettó 187,55 millió dolláros veszteség mellett. 2020 júliusában, miután a Covid19-világjárvány miatt Izraelben és külföldön is több százmillió dolláros veszteséget szenvedett el, miután a járatok leállítására és elbocsátásokra kényszerült. Az izraeli kormány mentőcsomagot nyújtott a cégnek, és egy magánvállalat még az év szeptemberében felvásárolta az El Al irányadó részesedését (42,85%), a kormány pedig a fennmaradt részvényeket (15%).
Története
Alapítás balra|bélyegkép|Az El Al egyik Lockheed Constellationja 1951-ben 1948 szeptemberében Izrael első elnöke, Háim Weizmann részt vett egy konferencián a svájci Genfben. Weizmann a tervek szerint egy izraeli kormánygéppel repült volna vissza Izraelbe, de az államra akkoriban elrendelt embargó miatt ez nem volt lehetséges. Ehelyett egy izraeli C-54-es katonai szállító repülőgépet alakítottak át polgári repülőgéppé, hogy hazaszállítsa az elnököt. A repülőgépre az "El Al/Israel National Aviation Company" feliratot festették, és extra üzemanyagtartályokkal látták el, hogy lehetővé tegye a megállás nélküli repülést Genfből Izraelbe. A gép szeptember 28-án szállt fel az ekroni légibázisról, és másnap tért oda vissza. A küldetés után a repülőgépet visszafestették, és visszaadták a hadseregnek.
Az új vállalatot 1948. november 15-én jegyezték be mint Izrael nemzeti légitársaságát. 1949 februárjáig bérelt repülőgépeket használt, amikor is két nyomás nélküli DC-4-est vásároltak az American Airlines-tól. A beszerzést az izraeli kormány, a Jewish Agency és más zsidó szervezetek finanszírozták. Az első gép 1949. április 3-án érkezett meg a Lod repülőtérre (jelenlegi nevén Ben-Gurion). A vállalat élére egy dél-afrikai ügyvéd, Aryeh Pincus került. Az első nemzetközi El Al-járat Tel-Avivból Párizsba, római megállóval, 1949. július 31-én indult. 1949 végére a légitársaság már Londonba és Johannesburgba is szállított utasokat. 1949-ben megalakult egy állami tulajdonú belföldi légitársaság, az Israel Inland Airlines, amelyben az El Al 50%-os részesedéssel rendelkezett.
A légitársaság zsidó hagyományoknak megfelelő működtetése már a kezdetektől fogva viták forrása volt; amikor David Ben-Gurion izraeli miniszterelnök megalakította első koalícióját, a konzervatív zsidó pártok közölték, hogy csak abban az esetben hajlandóak csatlakozni, amennyiben az állami légitársaság csak kóser ételeket szolgál fel járatain, és szombatonként nem repül.
1950-es évek bélyegkép|Az El Al Bristol Britannia típusú gépe A Londonba tartó menetrend szerinti járatot 1950 közepén indították el. Még ebben az évben az El Al felvásárolta a dél-afrikai cionisták tulajdonában lévő Universal Airways-t. Az El Al 1950-ben indította el teherszállító szolgáltatását, amely kezdetben feleslegessé vált Curtiss C-46 Commando repülőgépekre támaszkodott. Ugyanezt a repülőgéptípust használták bizonyos útvonalakon az utasok szállítására is. Ugyanebben az évben a légitársaság charterjáratokat indított az Egyesült Államokba, ahová nem sokkal később menetrend szerinti járatok is indultak. 1950-1951-ben az El Al kiterjesztette tevékenységét Európában, és a lista olyan új célállomásokkal bővült, mint Bécs, Isztambul, Athén és Nicosia. 1950. július 31-én ünnepelte a vállalat menetrend szerinti járatprogramjának első évfordulóját.
A légitársaság számos titkos katonai műveletben vett részt: Az 1950-es évek elején az El Al több mint 160 000 bevándorlót szállított Izraelbe Iránból, Irakból és Jemenből a Varázsszőnyeg- az Ezra- és a Nehemia hadműveletek keretében. Adolf Eichmann-t, 1960-as titkos elrablása és bíróság elé állítása során az El Al egyik gépén szállították Argentínából Izraelbe. 1955-ben, miután néhány évig Lockheed Constellationokat használtak, a légitársaság két Bristol Britannia repülőgépet vásárolt. Az El Al volt a második légitársaság a világon, amely ezzel a géppel repült a British Overseas Airways Corporation után. 1958-ban az El Al újsághirdetést adott fel az Egyesült Államokban, amelyben egy "összezsugorodott" Atlanti-óceánt ábrázolt ("December 23-tól az Atlanti-óceán 20%-kal kisebb lesz"), hogy non-stop transzatlanti járatait népszerűsítse. Ez merész lépés volt: a légitársaságok addig nem használtak az óceánról készült képeket a reklámjaikban, mivel a közvélemény tartott a repülőgép-szerencsétlenségektől. A reklám azonban mégis hatékonynak bizonyultː egy éven belül az El Al forgalma megháromszorozódott.
A nyereséges légitársaság bélyegkép|Boeing 707 A Britannia típusú gépek használata, valamint a transzatlanti járatok elindítása ellenére a légitársaság veszteséges maradt. A Britannia gépeket a következő évtizedben Boeing 707-es és Boeing 720-as sugárhajtású repülőgépek váltották fel. Az első év, amikor az El Al nyereséget termelt, 1960 volt. Abban az évben az Izraelbe érkező külföldiek több mint 50 százaléka az El Al járatain érkezett. 1961. június 15-én a légitársaság felállította a leghosszabb non-stop kereskedelmi járat világrekordját: az egyik Boeing 707-es New Yorkból Tel-Avivba repült, és 9 óra 33 perc alatt 5 760 mérföldet (9 270 km) tett meg. Ekkorra az El Al évente 56 000 utast szállított, nagyjából annyit, mint a Qantas, és többet, mint a Loftleiðir. Az El Al sikere az 1960-as évek végén is folytatódottː 1968-ban menetrend szerinti járatokat indítottak Bukarestbe, és elindultak az első teherszállító járatok Európába és az Egyesült Államokba. A légitársaság egy vendéglátóipari leányvállalatot is alapított, a Teshet Tourism and Aviation Services Ltd-t. Mindezek a vállalkozások abban az évben 2 millió dollár nyereséget hoztak.
A terrortámadások korszaka 1968-ban hajtottak végre először terrortámadás-kísérletet egy El Al-gép ellenː július 23-án a légitársaság egyik Boeing 707-esét, ami a 426-os számú járatot teljesítette Tel-Avivból Rómába, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű szélsőbaloldali szervezet három tagja eltérítette, és Algírba irányította. A gépeltérítőkkel folytatott tárgyalások 40 napig tartottak, de végül mind a gépeltérítők, mind az utasok, köztük 21 izraeli túsz, kiszabadultak. Ugyanezen év december 26-án ugyanazon szervezet két tagja megtámadott egy El Al-gépet az athéni nemzetközi repülőtéren, megölve egy izraeli szerelőt. Az Izraeli Védelmi Erők december 29-én az incidensre válaszul éjszakai rajtaütést hajtottak végre a libanoni Bejrút repülőterén, és a földön megsemmisítették a Middle East Airlines, a Trans Mediterranean Airways és a Lebanese International Airways 14 gépét. 1969. február 18-án palesztinok megtámadtak egy El Al-gépet a zürichi repülőtéren, megölve a másodpilótát és megsebesítve a pilótát. Egy palesztin támadót megöltek, másokat elítéltek, de később szabadon engedtek. Az év szeptembere és decembere között robbantásos és gránátos támadások történtek az El Al athéni, nyugat-berlini és brüsszeli irodái ellen. 1970 szeptemberében újabb, sikertelen gépeltérítési kísérlet történt.
A 70-es évek balra|bélyegkép|Boeing 747-200 Az El Al 1971-ben vette át első Boeing 747-es repülőgépét. Sokan úgy vélték, hogy a gép magas ára és a támadásoktól való félelem miatt ez kockázatos vásárlás volt, de az El Al népszerűsége a gép érkezése után virágzott. Egy másik Boeing 747-est 1973-ban szállítottak le, amellyel Tel-Aviv és New York között indítottak non-stop járatot. Az 1970-es évek közepén az El Al elkezdett olyan járatokat indítani Izraelen kívüli repülőterekről, amelyek ugyan szombaton indultak, de már a szombat végeztével szálltak le Izraelben. A kormánykoalíció konzervatív pártjai felháborodtak ezen a változáson, mivel úgy vélték, hogy ez a zsidó törvények megsértése, és ellentétes az államalapítás kezdetén aláírt megállapodással, amelyben az El Al megígérte, hogy nem repül szombaton. 1982-ben az újonnan megválasztott miniszterelnök, Menáhém Begín a Kneszet elé terjesztette a szombati járatok újbóli betiltásáról szóló törvényjavaslatot, ami 58:54 arányban át is ment. 1977-ben az El Al létrehozott egy charter leányvállalatot, az El Al Charter Services Ltd., amelyet később Sun D'Or International Airlines Ltd.-re kereszteltek át. Két évvel korábban a légitársaság az 1950-es évek vége óta először termelt veszteséget, ami nagyrészt a globális olajválság következménye volt.
A századforduló környékén bélyegkép|Boeing 767-200 Az El Al 1980 áprilisában, az Egyiptom és Izrael közötti békeszerződést követően indított járatokat Kairóba. 1982 végén, a munkaügyi viták és sztrájkok hosszú időszaka után az El Al működését felfüggesztették. Az üzemelés 1983 januárjában folytatódott, csődvédelem alatt. A kormány két új Boeing 737-es repülőgépet vásárolt, és bejelentette négy Boeing 767-es repülőgép beszerzésének tervét 200 millió dollárért. Négy éven belül az El Al ismét nyereséges lett. 1988 májusában újabb rekordot döntött, az azóta megdöntött, 1988 májusában Los Angelesből Tel-Avivba tartó non-stop járattal, amely 13 óra 41 perc alatt 7000 tengeri mérföldet (13 000 km) tett meg. 1990 januárjában a North American Airlines megkezdte az El Al amerikai célállomásait kiszolgáló járatok üzemeltetését. Az El Al 24,9 százalékos részesedéssel rendelkezett a légitársaságban, amíg 2003 júliusában vissza nem adta azt Dan McKinnonnak. Ekkorra az El Al már 20 repülőgépből álló flottát üzemeltetett, köztük kilenc Boeing 747-est, és megkezdte az elöregedő Boeing 707-esek Boeing 757-esekkel való felváltását. Még az év elején, a Szovjetunió összeomlását követően az El Al rendszeres járatokat indított Moszkvába. A volt Szovjetunióból akkoriban nem lehetett légijáratokat indítani, de 1991-ben engedélyt kaptak rá. A charterjáratok 1991 augusztusában indultak, és a bevándorlók az El Al menetrend szerinti járatain is elfoglalták az összes szabad helyet. Az Aeroflottal együttműködve az El Al három év alatt több mint 400 000 zsidó bevándorlót szállított Izraelbe.