Alexander Antonio Alvarado Carriel (Quevedo, 1999. április 21. –) ecuadori válogatott labdarúgó, az LDU Quito csatárja.

Pályafutása Klubcsapatokban Alvarado az ecuadori Quevedo városában született. Az ifjúsági pályafutását a helyi Deportivo Quevedo csapatában kezdte, majd az Independiente del Valle akadémiájánál folytatta.

2015-ben mutatkozott be a Deportivo Quevedo felnőtt keretében. 2017-ben a Gualaceo, míg 2018-ban az első osztályban szereplő Aucas szerződtette. 2020 októbere és decembere között az észak-amerikai első osztályban érdekelt Orlando City csapatát erősítette kölcsönben. A lehetőséggel élve, 2021-ben az amerikai klubhoz igazolt. Először a 2021. április 24-ei, Sporting Kansas City ellen idegenben 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzés 77. percében, Júnior Urso cseréjeként lépett pályára. A 2022-es szezonban az LDU Quitonál szerepelt kölcsönben. 2022. november 29-én ötéves szerződést kötött az LDU Quito együttesével.

A válogatottban Alvarado az U20-as korosztályú válogatottban is képviselte Ecuadort.

2019-ben debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2019. szeptember 11-ei, Bolívia ellen 3–0-ra megnyert mérkőzés 85. percében, Romario Ibarrat váltva lépett pályára.

Statisztikák 2023. június 18. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólAucas2018Serie A41300—413201929100—29120201310021152Összesen8350021856Orlando City2020MLS2000—20202110000—100Összesen1200000120LDU Quito2022Serie A271000843514202315900612110Összesen4219001455624Összesen137240016615330

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól201920202210202310Összesen40

Sikerei, díjai Ecuadori U20-as válogatott Dél-amerikai U20-as labdarúgó-bajnokság Győztes (1): 2019

U20-as labdarúgó-világbajnokság Bronzérmes (1): 2019

Jegyzetek

További információk

Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Ecuadori labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az Aucas labdarúgói Kategória:Az Orlando City SC labdarúgói Kategória:Az LDU Quito labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Élő személyek