Kürti Papp László (Tiszakürt, 1940. március 13. – 2002. január 26.) magyar színész, előadóművész, jogász.
Életpályája Tiszakürtön született, Kunszentmártonban végezte általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait. Diákszínjátszóként itt ismerkedett meg a színházművészettel. Kisfaludy Károly Kérők című vígjátékának Perföldyjét és a Megfagyott gyermek címszerepét is eljátszotta. Ekkoriban legnagyobb színi élménye Somogyvári Rudolf alakítása volt, a Szolnokon játszott Ruy Blasban. A Színművészeti Főiskolára nem vették fel, Cibakházán általános iskolában tanított, és közben énekelni és táncolni tanult Budapesten, Utassy Gizinél. 1962-től a Miskolci Nemzeti Színháznál kezdte pályáját, Rutkai Ottó vezetése alatt. 1966-tól a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. Jogász diplomáját a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerezte. 1968-tól szabadfoglalkozású előadóművészként dolgozott. 1973-tól az Állami Déryné Színház, 1980-tól a Népszínház, illetve a jogutód Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja volt. Egyik alapítója a Népszínház Közművelődési Pódiumának. Önálló estjeivel járta az országot és a nagyvilágot (USA; Kanada; Nyugat-Európa; Szlovákia; Erdély). Tiszakürt díszpolgárává is megválasztották.
Színházi szerepeiből Arthur Miller: Pillantás a hídról... Rodolpho Madách Imre: Az ember tragédiája... Márki; Artur Jókai Mór: Fekete gyémántok... Berend Iván Gáspár Margit: Kilépek a történelemből... Jani Ábrahám Pál: Viktória... Miki Benedek Elek: Többsincs királyfi... Villámgyors Sármándi Pál: Peti meg a róka... Ceruza, riporter
Önálló estjeiből Csak az ifjúság lehet olyan (Csák Gyula, Fejes Endre, Pardi Anna, Bari Károly versei) Ki viszi át a szerelmet? Emberek között élünk Bárányhívogató (közös est Vitay Ildikóval) A Nyugat költőiből: (Tóth Árpád, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Ady Endre, Füst Milán) Babits Mihály-est (közös est Szentpál Mónikával) Móra Ferenc emlékműsor József Attila-est
Filmes és televíziós szerepei Versműsorok Jegyzetek
Források
Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999. Kortárs Magyar Színészlexikon, Magazin Kiadó 1991.
Elhunyt Kürti Papp László
Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar jogászok