Maurice Tourneur (Párizs, 1876. február 2. – Párizs, 1961. augusztus 4.) francia forgatókönyvíró, filmrendező. Jacques Tourneur filmrendező apja. Legtöbb filmje némafilm, azok többsége is amerikai korszakában (1914–1927) készült.
Életpályája Grafikusként és lapillusztrátorként kezdett dolgozni, később Auguste Rodin asszisztense volt, majd színész és színházi rendező lett, többek között a párizsi Odéon Színházban. Mint másokat, őt is elcsábította a mozi. Előbb barátja, Émile Chautard mellett, majd 1913-ban már önállóan rendezte első némafilmjeit. Az Éclair nevű filmtársaság Amerikába küldte.
Ott készült munkái közül említhető Mary Pickforddal forgatott két filmje: The Pride of the Clan és The Poor Little Rich Girl (1917), The Blue Bird (1918) – Maurice Maeterlinck A kék madár című színműve alapján, A Doll’s House (1918) – Henrik Ibsen Nórája nyomán, vagy a Treasure Island – Robert Louis Stevenson A kincses sziget című regényéből.
1920-ban forgatta (1921-ben mutatták be) Cooper híres regénye, Az utolsó mohikán nagy sikerű adaptációját (The Last of the Mohicans).. Ehhez ő fedezte fel a film számára Wallace Beeryt, aki azután közel 250 filmben szerepelt. Az 1920-as évek elején Tourneurt Hollywood egyik legjobb rendezőjének tartották, – írta róla Georges Sadoul, hozzátéve: „a stilizált díszletek alkalmazásában megelőzte a német filmeket”.Georges Sadoul i. m. 263 o. Hazatérése után még egy utolsó némafilmet forgatott (L'Équipage, magyar címe: Kék dandár), és közben egy másikat Németországban is. Hangos filmjei már mind Franciaországban készültek.
Filmjei (Válogatás) Némafilmek 1913: Le Friquet 1913: La Bergère d'Ivry 1914: The Man of the Hour 1915: Alias Jimmy Valentine 1915: The Cub 1917: The Poor Little Rich Girl 1918: The Blue Bird 1918: Prunella 1918: A Doll's House 1920: The Last of the Mohicans 1922: Lorna Doone 1923: While Paris Sleeps 1926: Old Loves and New 1929: Das Schiff der verlorenen Menschen (Marlene Dietrich-hel)
Hangos filmek 1930: Accusée, levez-vous! 1931: Maison de danses ; Partir 1932: Au nom de la loi ; Les Gaietés de l'escadron ; Lidoire 1933: Les Deux Orphelines ; L'Homme mystérieux 1933: Le Voleur 1935: Justin de Marseille ; Kœnigsmark (Pierre Benoit regényéből) 1936: Samson ; Avec le sourire 1938: Le Patriote ; Katia 1941: Volpone 1941: Péchés de jeunesse ; Mam'zelle Bonaparte 1942: La Main du diable 1943: Le Val d'enfer 1944: Cécile est morte 1948: Après l'amour 1948: Impasse des Deux-Anges
Jegyzetek
Források Maurice Tourneur az Internet Movie Database oldalain.
Kategória:1876-ban született személyek Kategória:1961-ben elhunyt személyek Kategória:Francia filmrendezők Kategória:Némafilmrendezők Kategória:Párizsiak