A „Kilencház”, Kilenc ház-telep vagy „Malomházak” egy kis méretű régi lakótelep Budapest XIII. kerületében.
Története
A 19. század második felében Magyarországon nagy mértékű ipari fejlődés játszódott le. Ennek része volt a malomipar fejlődése is. Elterjed gyakorlat volt, hogy nagyobb üzemek dolgozóik helyben tartására lakótelepeket építettek (pl. Óbudai Gázgyári Lakótelep, MÁVAG-kolónia, Ferencvárosi MÁV-telep). A budapesti malomipar esetében ez nem vált gyakorlattá, egy kivétel azonban mégis akadt. Ez az Első Budapesti Gőzmalom Rt. kezdeményezésből épült úgynevezett „Kilencház” vagy „Malomházak”, amelyeket az építtető német neve alapján (Erste Ofen-Pester AG.) EOPAG-házaknak is neveztek. A Fóti úton (ma Kassák Lajos utca) 1885-ben épült fel – Ulrich Keresztély terveiSisa, i. m., 528. o. és Brandt Ferenc ács-építőmester kivitelezése melletthttps://hu.museum-digital.org/object/421050?navlang=hu – a 9 egyemeletes házból álló kis telep (a Kassák Lajos utca, Huba utca, Botond utca és Tüzér utca négyszögében). A szoba-konyhás vagy konyha nélküli egyszobás lakások kedvező bérleti díjak mellett biztosították a malomipari munkások lakhatási lehetőségét.Klement, i. m., 110. o. A telephez külön fürdő- és mosókonyhának szánt épületek, valamint több, tűzifa tárolására szánt kisebb létesítmény is készült.
A Kilencház ma is létezik, az épületek lakottak, és műemléki védelem alatt állnak,https://muemlekem.hu/muemlek/show/12004 2010-ben emléktábla is elhelyezésre került.https://www.budapest13.hu/2010/06/07/emlektabla-avatas-a-xiii-keruleti-malomhazakon/
Képtár
Jegyzetek
Források, egyéb irodalom Klement Judit: Gőzmalmok a Duna partján. A budapesti malomipar a 19–20. században, Holnap Kiadó Kft., Budapest, 2010, (Iparkodó Budapest-sorozat) Hollósy B. Sándor: Hétház – Kilencház – Tizenháromház, Angyalföldi József Attila Művelődési Központ Helytörténeti Gyűjteményének Klubja, Budapest, 2000 (XIII. kerületi helytörténeti füzetek 7.) (szerk.) Sisa József: A magyar művészet a 19. században. Építészet és iparművészet, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Osiris Kiadó, Budapest, 2013,
Egyéb külső hivatkozások Angyalföldi séták: a Kilencház
Kapcsolódó szócikkek Budapest 1945 előtti lakótelepszerű létesítményeinek listája
Kategória:Budapest XIII. kerülete Kategória:Budapest 19. századi építményei Kategória:Budapest lakótelepei