Srebrenica ostroma () a kelet-boszniai Srebrenica város szerb erők általi hároméves ostroma volt, amely a boszniai háború alatt, 1992 áprilisától 1995 júliusáig tartott. A várost kezdetben a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) és a Szerb Önkéntes Gárda (SDG) támadta meg, majd 1992 májusában a Boszniai Szerb Köztársaság hadserege (VRS) bekerítette, ami csaknem a boszniai háború végéig tartó brutális ostromot indított el. 1995 júniusában a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság hadseregének (ARBiH) enklávéban lévő parancsnoka, Naser Orić elhagyta Srebrenicát, és Tuzla városába menekült. Ezt követően helyettese, Ramiz Bećirović őrnagy váltotta. 1995 júliusában Srebrenica a Boszniai Szerb Köztársaság és számos félkatonai alakulat egyesített erőinek kezébe került. A város elfoglalását eredményező Krivaja '95 hadműveletben több száz görög és orosz önkéntes is részt vett. A város férfi lakosságának ezt követő lemészárlása több mint 8000 bosnyák férfi és fiú halálát okozta, mely a legnagyobb tömeggyilkosság volt Európában a második világháború vége óta. A srebrenicai mészárlást nemzetközi büntetőbíróságok népirtásnak minősítették. Ennek eredményeként Radislav Krstić VRS tábornokot a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Büntetőtörvényszék (ICTY) gyilkosságban, üldözésben és népirtásban való közreműködésben, míg Zdravko Tolimir VRS tábornokot népirtásban találta bűnösnek. Mindkét férfit életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A Ratko Mladić, a VRS háború alatti parancsnoka ellen az egyik vádirat a srebrenicai mészárlás tárgyában született. Az enklávé bosnyák erőinek parancsnokát, Naser Orićot is bűnösnek találták, mert nem akadályozta meg a Srebrenicában 1992 szeptembere és 1993 márciusa között fogva tartott VRS foglyokkal való rossz bánásmódot. Elítélését azonban 2008-ban hatályon kívül helyezték.
Előzmények Srebrenica egy kis bányászváros Kelet-Boszniában, körülbelül tizenöt kilométerre a szerb határtól. Egy 1991-ben tartott népszámlálás szerint Srebrenica községben 36 000 ember élt, köztük 25 000 boszniai muszlim (vagy bosnyák) és 8 500 szerb. Ez a szám azt mutatja, hogy a település lakosságának körülbelül 75 százaléka bosnyák és körülbelül 25 százaléka szerb volt. Magát Srebrenica városát 9000 ember lakta, amikor Bosznia-Hercegovina 1992-ben kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától.Még a február 29-i és március 1-jei bosznia-hercegovinai függetlenségi népszavazás előtt, már januárban kikiáltották a boszniai szerb államot.A később Boszniai Szerb Köztársaságnak átkeresztelt entitás hamarosan saját hadsereget állított fel. Ez akkor történt, amikor a JNA kivonult Horvátországból, és átadta fegyvereit, felszerelését és mintegy 55 000 katonáját az újonnan létrehozott boszniai szerb hadseregnek. Március 1-jén a boszniai szerb erők barikádokat állítottak fel Szarajevóban és másutt, majd még abban a hónapban a boszniai szerb tüzérség megkezdte Bosanski Brod városának ágyúzását. Április 4-én már Szarajevót is ágyúzták. 1992 májusában a boszniai szerb állam szárazföldi erői hivatalosan a Boszniai Szerb Köztársaság hadserege (szerbül: Vojska Republike Srpske, VRS) néven váltak ismertté. 1992 végére már a VRS birtokolta Bosznia-Hercegovina területének hetven százalékát.
A háború kitörésekor Kelet-Bosznia, amely a háború előtt bosnyák többségű terület volt, etnikai tisztogatási műveleteknek és számos atrocitásnak volt kitéve, köztük gyilkosságokkal és nemi erőszakkal. A szerb erők és félkatonai bandák a nem szerb lakosság rovására nagy mértékű kifosztást és kényszerű áttelepítést hajtottak végre. A Srebrenica környékén fekvő városok, Vlasenica, Rogatica, Bratunac, Višegrad, Zvornik és Foča esetében ezeknek a műveleteknek az volt a célja, hogy Kelet-Boszniában egy olyan összefüggő, szerbek által ellenőrzött területet hozzanak létre, amelynek közös a határa Szerbiával. A boszniai szerbek által sajátjuknak tekintett területnek, melyet a félkatonai Szerb Önkéntes Gárda (SDG) 1992. április 18-ára elfoglalt Srebrenica a szívében volt található. Egy szemtanú szerint április 21-én megkezdődött a muszlim lakosság szervezett legyilkolása. Május 6-án már Srebrenica városában is kétnapos csata kezdődött a szerb és a muszlim erők között. Miután segített a helyi bosnyák erőknek kiűzni az SDG-t és más szerb félkatonai egységeket a városból, május 8-án Naser Orić, a szerb belügyi erők egykori tagja vette át Srebrenica irányítását, A harcokban életét vesztette Goran Zekić, a település szerb lakosságának vezetője is. Júniusban Srebrenica muszlim lakossága helyi „haditanácsot” hozott létre. 1992 decemberére sikerült megszerezniük a srebrenicai önkormányzat 95 százalékát és a szomszédos Bratunac település felét. Ekkorra Orić csapatai egy hatvan kilométer hosszú bosnyák enklávét hoztak létre, amely a déli Žepától az északi Kamenica faluig húzódott. 1993 februárjára, mivel a környező etnikailag megtisztított városokból és falvakból érkező menekültek is a városban kerestek menedéket, a szerbek által körülvett enklávé lakossága csaknem 40 000-re nőtt, égetően szüksége volt élelemre. Az enklávé lakóinak többsége nem Srebrenicából, hanem Kelet-Bosznia, illetve a Drinamente környékéről származott.
Az ostrom A volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék (ICTY) szavaival élve:
Az ICTY előtt tett tanúvallomásában Momir Nikolić, a VRS hírszerzési főnöke elmesélte, hogyan utasították a boszniai szerb erőket, hogy tegyék elviselhetetlenné az életet Srebrenicában, hogy rávegyék a polgári lakosságot, hogy „felismerve, hogy nem tudnak ott élni a lehető leghamarabb tömegesen távozzanak.” Ennek részeként Nikolić elismerte, hogy civileket vettek célba, és megakadályozták a humanitárius segélynyújtást, miközben az ENSZ békefenntartóinak üzemanyag-, élelmiszer- és egyéb szállításait leállították, hogy „ne állhassanak készen a harcra”.
Míg a boszniai szerbek túlerőben voltak a bosnyákokkal szemben, azok egyfajta gerillaharcra tértek át, amely 1992 második felében és 1993 elejéig meglehetősen sikeres volt. Orić és emberei egy sor rajtaütést hajtottak végre olyan környékbeli szerb falvak ellen, vagy ahonnan korábban kiűzték a bosnyákokat. Ezek a rajtaütések látszólag élelmiszer, fegyverek, lőszerek és katonai felszerelések megszerzésére irányultak, de a helyi szerb lakosság megbüntetéséül is szolgáltak a bosnyák enklávé VRS általi zaklatása miatt. Ezen események során a bosnyák erők különösen 1992 májusa és 1993 januárja között nyilvánvalóan megsértették a humanitárius jogot a boszniai szerb lakosokkal szemben. E jogsértések közül a legfigyelemreméltóbb 1993. január 7-én történt, amikor Orić emberei megtámadták a Srebrenica enklávéval határos a szerbek lakta Kravica falut. A támadásban 43 szerb vesztette életét, köztük 13 civil. Orić csapatai sok olyan falut is elpusztítottak, amelyek az ostrom során a kezükbe kerültek, mintegy 1000 szerb katona és civil halálát okozva:míg a szerb katonák halálos áldozatainak száma nem ismert, a civl áldozatokét a Kutatási és Dokumentációs Központ (RDC) összeállította. A boszniai háború alatti halálesetek legátfogóbb vizsgálata szerint a háború alatt 158 szerb civil halt meg Srebrenica településen, míg további 127-en haltak meg Bratunac településen. Egy korábbi jelentésben a szervezet arra a következtetésre jutott, hogy Bratunac településen 119 szerb civil és 424 katona halt meg. Az ICTY szerint több ezer ember kényszerült elhagyni otthonát az ilyen támadások miatt, amelyek az ICTY szerint legalább 50 szerb település elpusztulásához vezettek. Ezenkívül a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság területét is ágyúzta az ARBiH.
1993 januárjában az ARBiH katonák Skelani faluból menekülő több tucat szerb civilt géppuskáztak le. 1993 februárjában a Szarajevóba látogató srebrenicai delegáció azt javasolta, hogy minden Srebrenicában meggyilkolt bosnyák után öljenek meg egy szarajevói szerbet. Ebben az időben, bár soha nem volt összekötve a nyugati bosnyák területek fő területével a Srebrenica enklávé elérte a 900 négyzetkilométeres maximális nagyságát, és továbbra is „sebezhető szigetet képezett a szerbek által ellenőrzött területen”. Válaszul a VRS számos hadműveletet indított a város ellen. 1993 márciusában Ratko Mladić, a VRS parancsnoka utasította a várost ostromló boszniai szerb erőket, hogy indítsanak nagyszabású ellentámadást. A támadás eredményeként a boszniai szerbek elfoglalták az egykor a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság hadseregének 28. hadosztálya (ARBiH) birtokában lévő Srebrenica enklávé területének 80 százalékát. A VRS azonban, miután az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa elfogadta a 819-es számú határozatát, amely tárgyalásokat követelt a bosnyák és boszniai szerb katonai vezetés között, valamint a „biztonsági övezetté” nyilvánított Srebrenica demilitarizálását, kénytelen volt leállítani offenzíváját. A határozat eltérő értelmezései miatt azonban Srebrenicát soha nem demilitarizálták. Ehelyett, hogy továbbra is elszigetelje az enklávét, a VRS Drinai hadtestének körülbelül 2000 fős hadereje vette körül.
A VRS 1993. április 12-én lőtte Srebrenicát, legalább 56 embert megölt és 73-at megsebesített. Ahogy a bosnyák civilek elmenekültek a környező vidékről, a város lakossága heteken belül 9000-ről 40000-re duzzadt. Azonban sem ez az ellentámadás, sem a város ENSZ általi „biztonságos területté” való nyilvánítása nem vetett véget Orić szomszédos szerb falvak elleni rajtaütéseinek, amelyek egy heti 3-4 alkalommal ismétlődtek, amikor a bosnyák erők a környező vidékről élelmiszert zsákmányoltak. Ennek eredményeként a VRS figyelmeztette az ENSZ srebrenicai békefenntartó egységeit, hogy ha a bosnyák erők továbbra is támadják a szerb falvakat, a boszniai szerb erők megtorló akciót fognak végrehajtani a város polgári lakossága ellen. A srebrenicai helyzet ezt követően romlott, a menekültek és a városlakók kifogytak az élelemből és a vízből. Ennek ellenére a VRS csak alkalmanként engedélyezte a humanitárius segélynyújtást az ostromlott városnak. Egy esetben a VRS körülbelül 5000 bosnyák nő és gyermek evakuálását engedélyezte Srebrenicából. A kiürítések során egy esetben, miközben a menekülők felszálltak egy Tuzlába tartó buszra, a tömeg hat gyermeket zúzott halálra. Ezt követően a VRS tett egy ajánlatot, amely lehetővé tette volna az ENSZ számára tetszőleges számú teherautó és busz beküldését az enklávéba, hogy evakuálják a bosnyák lakosságot. Ezt az ajánlatot azonban az ENSZ-ben, az Egyesült Államokban és a boszniai kormányban többen elutasították arra hivatkozva, hogy az evakuálás megszervezése „segítené az etnikai tisztogatás folyamatát”.
250px|bélyegkép|balra|Katonai ellenőrzés alatt álló területek Bosznia-Hercegovinában 1994 szeptemberében, a kelet-boszniai enklávékkal a szerb határ közelében