bélyegkép|474x474px|Valentino Audrey Hepburn számára készített estélyi ruhája Valentino Garavani, ismertebb nevén Valentino, teljes nevén Valentino Clemente Ludovico Garavani (Voghera, 1932. május 11. – Róma, 2026. január 19.), nemzetközileg ismert olasz divattervező és szabómester, valamint a Valentino divatház alapítója.

Pályafutása

Kezdeti évek Miután leérettségizett, a divatszakmával kezdett foglalkozni, divatrajzoló tanfolyamokon vett részt Milánóban. 1949-ben. Tizenhét évesen elnyerte a párizsi Haute Couture Union ösztöndíját, így 1950-ben divattervezőnek tanult. Ezután öt évig Jean Dessès divattervező stúdiójában dolgozott. Egy idő után két évre Guy Laroche műtermébe költözött, majd visszatért hazájába. Végül 1959-ben Rómában megalapította saját divatházát. Első vásárlói egyike Elizabeth Taylor volt, aki éppen forgatáson tartózkodott az olasz fővárosban.

Nemzetközi áttörés Valentino nemzetközi bemutatkozására 1962-ben került sor Firenzében, amely ekkoriban az olasz divat első számú központjának számított. A nemzetközi ismertséghez vezető fordulópontot Jacqueline Kennedy, az Egyesült Államok egykori first ladyjének érdeklődése jelentette. Kennedy 1964-ben egy társasági eseményen látta Gloria Schiffet, aki fekete organzából készült, kétrészes Valentino-öltözéket viselt. A ruha olyan mély benyomást tett rá, hogy érdeklődni kezdett a tervező kiléte felől.

1964 szeptemberében Valentino az Egyesült Államokban tartózkodott, ahol a New York-i Waldorf Astoria szállóban rendezett jótékonysági bálon mutatta be kollekcióját. Jacqueline Kennedy nem tudott részt venni az eseményen, ezért Valentino egy modellt, egy értékesítési képviselőt és válogatott darabokat küldött Kennedy Fifth Avenue-i lakására. Kennedy hat fekete-fehér haute couture ruhát rendelt, amelyeket férje, John F. Kennedy meggyilkolását követő gyászév során viselt. Ettől kezdve Valentino közeli barátja és hűséges megrendelője lett. Később ő tervezte Kennedy fehér menyasszonyi ruháját is, amelyet Aristotle Onassis görög hajómágnással kötött házasságán viselt.Emerson, Gloria (20 July 1965). "Valentino Steals Spotlight as Couture Stages the First Act of the Fall Showings". The New York Times: 22. Archived from the original on 7 August 2023. Retrieved 7 August 2023. Another cherished customer, who rarely shows up in Rome to buy directly but orders from sketches sent to her in New York, is Mrs. John F. Kennedy.

https://www.nytimes.com/1969/01/20/archives/the-rome-collections-valentino-takes-a-more-romantic-turn.html

1966-ban Valentino bemutatóit Firenzéből Rómába helyezte át. Egy évvel később egy teljes egészében fehér kollekciót mutatott be, amelyhez megalkotta az ikonikus „V” logót. Az 1968-as, kizárólag fehér haute couture kollekciója jelentős szakmai visszhangot váltott ki, és a Vogue „Európa beszédtémájaként” jellemezte, megszilárdítva Valentino helyét az olasz divattervezés élvonalában.

A fogalommá vált fehér kollekció történelmi jelentősége ellenére Valentino Garavani ikonikus színe a piros, egészen pontosan a pipacspiros „Valentino red” lett. Az Olaszországot, a szenvedélyt, a vallást, a vágyat és a szerelmet jelképező árnyalat örökre összefonódott a tervező nevével, olyannyira, hogy utolsó, 2008-as divatbemutatóján Valentino tetőtől talpig ebbe a vörösbe öltöztette modelljeit, mintegy vizuális aláírásként búcsúzva pályájától.

A szín azonban nem csupán a divatház kifutóit uralta évtizedeken át, hanem a vörös szőnyeget is meghódította. Piros Valentino estélyit viselt több alkalommal Lady Diana, valamint olyan világsztárok is, mint Sophia Loren, Sharon Stone, Julia Roberts, Scarlett Johansson, Jennifer Aniston, Cameron Diaz, Zendaya és Margot Robbie. A „Valentino red” így nem pusztán szín lett, hanem kulturális jel: az elegancia, a drámaiság és a női erő vizuális szinonimája.

Retro stílus és nemzetközi hírnév Az 1970-es években Valentino női ruhái, mind a haute couture, mind a prêt-à-porter vonalon, követték a korszak nemzetközi divatirányzatait. A évtized elején midi szoknyákat, térd fölé érő csizmákat, nadrágokat és idegen kultúrák által inspirált megjelenéseket alkalmazott. 1971-ben élénkebb színű midi- és térdig érő szoknyákat párosított a korszakra jellemző rövid nadrágokkal, miközben továbbra is hangsúlyt fektetett a szabott, testhezálló darabokra.

A hetvenes évek közepén időszakosan az 1940-es évek divatjához nyúlt vissza, platformcipőkkel, párnázott vállakkal és térdig érő szoknyákkal, miközben alkalmanként a harmincas és az ötvenes évek stíluselemeit is beemelte kollekcióiba. Ezeket a historizáló megoldásokat modernné tette a nadrágok hangsúlyos használatával. 1972-ben az év elején a nadrágokat részesítette előnyben, az év végére azonban kizárólag szoknyákat mutatott be, ami szokatlan döntésnek számított egy, a különálló darabokat előnyben részesítő időszakban.Morris, Bernadine (17 July 1970). "At Valentino, No Revolution This Year, But Lots of Exotic and Elegant Designs". The New York Times: 41. Archived from the original on 2 July 2022. Retrieved 22 June 2022. The culottes...are the best-cut gaucho pants in the world...

https://www.nytimes.com/1970/07/17/archives/at-valentino-no-revolution-this-year-but-lots-of-exotic-and-elegant.html

Az évtized közepén megjelentek kollekcióiban a bővebb, parasztos sziluettek is, mint a dirndli szoknyák, vállat szabadon hagyó fazonok, alsószoknyák, poncsók és rétegzett öltözékek, ugyanakkor ezeknél visszafogta a stílushoz gyakran társított lábbeliket. Egyes kritikák szerint ebben az időszakban ruhái túlságosan merevnek és túlkonstruáltnak hatottak a kor légiesebb, egyszerűbb formavilágához képest. A hetvenes évek végére visszatért a monokróm és kétszínű összeállításokhoz.Hyde, Nina S. (20 September 1977). "The King of Chic". The Washington Post. Archived from the original on 21 December 2024. Retrieved 22 June 2022. ...Valentino...designs...blousons[,]...ponchos and...shawls......Valentino...clearly likes the lifestyle of the rich and so designs...for the races...'You know, it was criticized a lot for looking too rich,' admits Valentino.

1978 őszén a hangsúlyos vállak, a formális öltönyök és a feltűnőbb luxus felé fordult. A harmincas évek nagyvállas sziluettjeit idéző darabjai, szűk, hasítékkal ellátott szoknyái és erőteljesen strukturált zakói a következő években meghatározták a divat alakulását, és hozzájárultak ahhoz, hogy Valentino az 1980-as évek elejére korábban nem tapasztalt nemzetközi hírnévre tegyen szert. Az évtized során rendszeresen tartózkodott New Yorkban, ahol a társasági és művészeti élet meghatározó alakjai, köztük Diana Vreeland és Andy Warhol is elismerték munkásságát.Morris, Bernadine (15 January 1979). "On the Beach: Saint Laurent and Valentino". The New York Times: A15. Archived from the original on 9 July 2023. Retrieved 9 July 2023. Valentino...has a good claim to be Italy's leading contender in the world's fashion sweepstakes Leghíresebb kollekciói a Valentino, a Valentino Garavani, a Valentino Roma és az R.E.D. Valentino. bélyegkép|262x262px|Valentino esküvői ruhája Miután egy holdingtársaság átvette cégét, 2008-ban nyugdíjba vonult. Magánélete Férfiakkal és nőkkel egyaránt volt élettársi kapcsolata, többek közt Carlos Souzával és Bruce Hoeksemával, aki aztán a Maison Valentino alelnöke lett. Giancarlo Giammetti üzletemberrel kapcsolata több mint hat és fél évtizeden át tartott, bár romantikus viszonyuk 1972-ben véget ért. Kevés nő szerelme közül az olasz színésznő Marilù Tolo volt a legfontosabb számára, akinek az 1960-as évek elején sikertelenül kérte meg a kezét.

Jacques Chirac francia elnök 2006-ban Becsületrendet adományozott neki, ugyanebben az évben önmagát alakítva szerepelt egy kisebb szerepben Az ördög Pradát visel című filmben. bélyegkép|247x247px|Valentino fekete ruhakollekciója Valentino fényűző életmódjáról volt ismert, amely a divatvilágban legendássá vált. Különösen rajongott a kutyákért: több mopsza volt, egyikük után egy ruhakollekciót is elnevezett, és utazásai során kedvenceit mindig magával vitte.

Halála Valentino Garavani 93 éves korában, 2026. január 19-én hunyt el római otthonában, természetes okokból, szerettei körében. Halálát követően 2026. január 21–22-én felravatalozták, ahol több mint 10 ezren tisztelegtek a koporsója előtt. Január 23-án temették el a Santa Maria degli Angeli e dei Martiri bazilikában.

A divatvilág és a kulturális intézmények széles körben emlékeztek meg róla mint feltétlen elegancia és kreativitás forrásáról.

Jelentősége Valentino Garavani a 20. század második felének egyik legmeghatározóbb divattervezője volt. A római alta moda, az olasz kézzel készített luxusdivat hagyományának kiemelkedő alakjaként döntő szerepet játszott abban, hogy az olasz divat a párizsi divatszalonokkal egyenrangú nemzetközi rangra emelkedjen. Tervezői munkásságát az időtlen elegancia, a fegyelmezett szabásvonalak és a kivételes minőségű anyaghasználat jellemezte. Nevéhez fűződik az úgynevezett Valentino-vörös, amely a márka egyik legismertebb és legmaradandóbb vizuális jelképe lett.

Öröksége Valentino Garavani öröksége túlmutat saját kollekcióin. A Valentino divatház a visszavonulása és halála után is a globális luxusipar meghatározó szereplője maradt. Életműve a klasszikus haute couture korszakának egyik utolsó, meghatározó példájaként él tovább, és több generáció divattervezőire gyakorolt tartós hatást. Személye és munkássága a kortárs divattörténet állandó hivatkozási pontjává vált.

Jegyzetek

További információk

Valentino Garavani (IMDb) Valentino Garavani (FMD) Elment az elegancia mestere, a szépség örök szabója (Index) Aradi Hanga Zsófia – Németh Sz. Péter: A divat utolsó császára, aki pirosba öltöztette a birodalmát, és uralkodóvá emelt minden nőt (telex.hu)

Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek Kategória:Haute couture Kategória:A Becsületrend lovagjai Kategória:LMBT divattervezők