A D.G.T. (Off and On) (, románul a degete jelenti az ujjakat) a román Theodor Andrei dala, mellyel Romániát képviselte a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon Liverpoolban. A dal 2023. február 11-én, a román nemzeti döntőben, a Selecția Naționalăban megszerzett győzelemmel érdemelte ki a dalversenyen való indulás jogát.
Eurovíziós Dalfesztivál A dal 2022. december 16-án jelent meg, majd egy nappal később a Televiziunea Română bejelentette, hogy az énekes is bekerült a 2023-as Selecția Națională mezőnyébe. A dal február 11-én megnyerte a nemzeti döntőt, ahol csak a nézői szavazatok alakították ki a végeredményt, így az alábbi dallal képviseli Romániát az Eurovíziós Dalfesztiválon.
A dalfesztivál előtt a moldáv nemzeti döntőben, Amszterdamban és Londonban eurovíziós rendezvényeken népszerűsítette versenydalát.
A dalt először a május 11-én rendezett második elődöntőben fellépési sorrendben harmadikként adja elő az Észtországot képviselő Alika Bridges című dala után és az Örményországot képviselő Brunette Future Lover című dala előtt. Az elődöntőben a nézői szavazatok pontjai alapján nem került be a dal a május 13-án megrendezésre került döntőbe.
A következő román induló Alexandra Căpitănescu Choke Me című dala volt a 2026-os Eurovíziós Dalfesztiválon.
Kapott pontok Második elődöntő Szavazat Össz Szavazó országok 16px|A Világ többi része Nézők 0
Jegyzetek
További információk
Kategória:Dalok a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon Kategória:2022 kislemezei