Az Egy kis hely a nap alatt fekete-fehér magyar szatirikus filmvígjáték, amelyet 1974-ben mutattak be. Írója és rendezője Szász Péter.
Rövid történet A film mottója:
A vidéki kisvárosban, Pándokon elkészült az új kultúrház. A szombati avatásra elküldték a meghívókat. A városi KISZ bizottság ötlete alapján az avatóünnepségen Ludwig van Beethoven 3. szimfóniájának (vagyis az Eroicának) kellene felcsendülnie, de elfelejtették szerződtetni a karmestert és a nagyzenekart. A pártbizottság aktivistájára, T. Gyulára vár a feladat, hogy megnyerje az ügynek a fővárosban élő tehetséges ifjú karmestert, Gáti Bélát, Pándok neves szülöttjét, és egy komplett szimfonikus zenekart is szerezzen. A városi pártbizottság elnöke szintén Gyulát bízza meg, mert Gyula úgyis Pestre utazik (egyetemi jog és etika vizsgája miatt), hogy ügyeljen a pándoki szurkolók sportszerű magaviseletére, a népstadionbeli szombati Ferencváros–Pándok ragadón. A fair play díj is fontos lenne, hiszen a futballmérkőzést a televízió is közvetíti. T. Gyula a pándoki szurkolókkal együtt autóbusszal Budapestre utazik, és beindítja az Eroica-akciót…
Szereplők T. Gyula... Bencze Ferenc Pándok város PB titkára... Mentes József KISZ-titkár... Hegedűs D. Géza Szvetics Berta... Margitai Ági BKV-álellenőr... Boross János Axelrád Márton, uzsorás... Máriáss József Verebes, egyetemi tanársegéd... Ion Bog (hangja: Bujtor István) Panni, Verebes felesége... Bencze Ilona Mackó, Verebesék kislánya... Erdélyi Kati Kruz, pártvezető (T. Gyula ifjúkori ismerőse)... Kenderesi Tibor Pisti... Szilárdy István Kati... Géczy Dorottya Torner Pál, Kati férje, Pisti apja... Selmeczi Elek (hangja: Mécs Károly) Gáti Béla, karmester... Lukács Sándor Özvegy Gáti Ernőné, Gáti Béla nagyanyja... Újvárosi Katalin Szeplős, hárfaművész... Takács Kati Ritter Simon, a Magyar Állami Hangversenyzenekar karmestere... Valentino Dain (hangja: Kállai Ferenc) Altai Márkus Manó, zenekritikus... Koltai Róbert a zenei központ vezetője... Leisen Antal Brazovits Ádám, mérnök... Lencz György ózdi kohómérnökök... Vajda László, Király Levente angol technikusok... Ujlaky László, Amdu Tesfaye Kondás úr, a KISZ-titkár nagybátyja... Dánffy Sándor Polyák úr... Polyák György Soós úr... Soós András T. Gyula felesége (néma szerep)... Bódis Irén Kruz titkára (néma szerep)... Ujlaky Károly Kaszab Józsi... Benkóczy Zoltán Bernadett, recepciós... Sára Bernadette vendég Torneréknél... Földessy Margit Józsi, taxisofőr... Balázs Péter Buktafejű... tévékommentátor... Vitray Tamás Készítették forgatókönyv: Szász Péter dramaturg: Bíró Zsuzsa rendező: Szász Péter operatőr: Ragályi Elemér másodoperatőr: Gonda Géza gyártásvezető: Onódi György felvételvezetők: Olaszi Rudolf, Steiner László zeneszerző: Presser Gábor vágó: Szécsényi Ferencné vágóasszisztens: Magyar Gyuláné hangmérnök: Kovács György fővilágosító: Marton József a rendező munkatársai: András Ferenc, Loósz Mária
Az alkotók mondták A film főhőséről nyilatkozta Szász János:
A forgatásról mesélte Szász János:
Forgatási helyszínek Nemzeti Szálló-recepció Hotel Duna InterContinental-terasz Lehel téri piacMagyar Hírlap, 1973. július 3. (6. évfolyam, 181. szám) Egy kis hely a nap alatt – Film több ezer szereplővel – Szász Péter új filmjét forgatja Népstadion Ferihegyi Repülőtér Párisi Udvar
Jegyzetek
Források Esti Hírlap, 1974. január 23. (19. évfolyam, 19. szám) Holnaptól a mozikban: Egy kis hely a nap alatt Egy kis hely a nap alatt–IMDb Egy kis hely a nap alatt–Port.hu
Kategória:1974 filmjei Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:Magyar filmszatírák Kategória:Magyar filmvígjátékok Kategória:MOKÉP-filmek Kategória:Magyar fekete-fehér filmek