A Promise () az ausztrál Voyager együttes dala, mellyel Ausztráliát képviselik a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon Liverpoolban. A dal belső kiválasztás során nyerte el a dalversenyen való indulás jogát.

Eurovíziós Dalfesztivál 2023. február 21-én a Special Broadcasting Service bejelentette, hogy az együttes képviseli Ausztráliát az Eurovíziós Dalfesztiválon, mely azt jelenti, hogy 2021 után ismét nem rendeztek nemzeti válogatóműsort. Versenydalukat a videoklippel együtt ugyanezen a napon mutatták be.

A dalfesztivál előtt Madridban, Londonban és Amszterdamban eurovíziós rendezvényeken népszerűsítették versenydalukat.

A dalt először a május 11-én rendezett második elődöntőben fellépési sorrendben tizenhatodikként, azaz utolsóként adták elő a Litvániát képviselő Monika Linkytė Stay című dala után. Az elődöntőből első helyezettként sikeresen továbbjutottak a május 13-i döntőbe, ahol fellépési sorrendben tizenötödikként léptek fel, a Csehországot képviselő Vesna My Sister’s Crown című dala után és a Belgium képviselő Gustaph Because of You című dala előtt. A zsűri szavazáson a hatodik helyen végeztek 130 ponttal (Izlandtól és Portugáliától maximális pontot kaptak), míg a nézői szavazáson a huszadik helyen végeztek 21 ponttal, így összesítésben 151 ponttal a verseny kilencedik helyezettjei lettek.

A következő ausztrál induló az Electric Fields One Milkali (One Blood) című dala volt a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

Kapott pontok Második elődöntő Szavazat Össz Szavazó országok 16px|A Világ többi része Nézők 149 10 4 10 12 6 7 12 4 8 6 7 6 8 12 8 8 7 77

Döntő Szavazat Össz Szavazó országok 16px|A Világ többi része Zsűri 130 8 5 4 5 5 4 8 12 8 4 3 12 8 5 2 2 2 7 4 5 3 4 10 Nézők 21 1 8 6 3 1 2

Galéria

Jegyzetek

További információk

Kategória:Dalok a 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválon Kategória:2023 kislemezei