Sándor Fegyir,A Fegyir utónév hagyományos magyar megfelelői a Tivadar, Teodor és Tódor. teljes nevén Fegyir Fedorovics Sandor (, magyar környezetben használt nevén Sándor Ferenc,A magyar sajtóban gyakran Fegyir Sándor néven említik (jóllehet Sándor a családneve). Ungvár, 1975. június 10. –) ukrán–magyar kétnemzetiségű filozófus, szociológus, pedagógus, turisztikai szakértő, egyetemi tanár, 2024. december 21-től Ukrajna magyarországi nagykövete. A magyar közvélemény az Ukrajna elleni 2022-es orosz invázió kezdetén ismerte meg mint a „lövészárkok professzorát”.
Élete Édesapja magyar–szlovák, édesanyja ukrán–olasz származású. 1997-ben az Ungvári Nemzeti Egyetem szerzett történészi diplomát, 2002-ben az egyetem jogi tanszékén végzett. Általános iskolai tanárként egy ungvári iskolában tanított történelmet és földrajzot, majd kárpátaljai médiumoknál dolgozott újságíróként.
2007-től a szociológiai tudományok kandidátusa, 2014-től a filozófiai tudományok doktora. Több ukrán akadémia tagja, emellett a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének külső tagja.
A Kárpátaljai Területi Közigazgatási Hivatal turisztikai főosztályának korábbi vezetője. 2020-ban Volodimir Zelenszkij államfő A Nép Szolgája pártjának színeiben a Kárpátaljai Területi Tanács képviselőjévé választották.
Ukránul, magyarul és oroszul beszél. Rögbizett és amerikai focit is játszott, a Nyíregyháza Tigers tagja is volt.
bélyegkép|jobbra|250px|Sándor Fegyir (jobbra) egy 2022-es rendezvényen A háborúban Oroszország 2022. február 24-én indított invázióját követően még aznap este jelentkezett és bevonult az ukrán hadseregbe. Kiképzését követően áprilisban érkezett a Donyec-medencébe, és a kárpátaljai 101. önálló területvédelmi dandár 68. területvédelmi zászlóaljának katonája lett.Szobrot kapott Ungváron a kárpátaljai katona, aki a lövészárokból tart egyetemi órákat – 24.hu, 2023. január 6. Hétfő és kedd esténként szabadidejében videókapcsolat által tartott egyetemi órákat az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatóinak a frontról.
2023 januárjában szülővárosában, Ungváron a lövészárokban készült híres fényképére emlékeztető miniszobrot kapott, amelyet Roman Murnik készített.
2023 márciusában Sándor Fegyir jelöltként szerepelt Ukrajna budapesti nagyköveti posztjára.A lövészárokból érkezhet Budapestre az új ukrán nagykövet – Szabad Európa.hu, 2023. március 28. (Hozzáférés: 2023. március 28.)Nagykövetként küldené Budapestre Ukrajna Sándor Fegyirt – Hvg.hu, 2023. március 27.Panyi Szabolcs Twitter-oldala – Twitter.com (Hozzáférés: 2023. március 28.) 2023. augusztus 8-án Novák Katalin köztársasági elnök aláírta a befogadónyilatkozatát,Öt hónapig várakoztatta Novák, de megadta az engedélyt: Sándor Fegyir lesz az új ukrán nagykövet – Telex.hu, 2023. augusztus 8. ám Volodimir Zelenszkij ukrán elnök akkor még nem nevezte ki,Zelenszkij csúnya játékot űz – Magyar Nemzet.hu, 2024. február 7. hanem csak 2024. december 21-én. Ukrajna magyarországi rendkívüli és meghatalmazott követeként 2025. február 24-én, a háború megindításának harmadik évfordulóján foglalta el hivatalát.Több év huzavona után új budapesti nagykövete van Ukrajnának – Telex.hu, 2025. február 24.
Fordítás
Jegyzetek
Kategória:Magyar filozófusok Kategória:Magyar szociológusok Kategória:Ungváriak Kategória:Ukrán tudósok Kategória:Az orosz–ukrán háború ukrán katonái Kategória:Kárpátaljai magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Wikipédisták Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Ukrajna követei és nagykövetei Magyarországon