A Commodore PET (röviden csak: PET) egy a Commodore (CBM) által 1977-ben gyártani kezdett személyi számítógép-sorozat. A monokróm monitorral, billentyűzettel és a - korai modellekben - kazettás egységgel egybeépített gép lelke egy 1 MHz-es MOS Technology 6502 processzor, mely ROM-ból betöltődő Commodore BASIC-et futtat.
Történet Az egész a MOS Technology Commodore által történt 1975-ös felvásárlásával kezdődött, melynek révén a vállalat megnyerte magának a 6502 mikroprocesszor és az e köré épített KIM-1 egykártyás oktatóeszköz kifejlesztőjét Chuck Peddle-t. Ő győzte meg az addig elektronikus számológépekkel foglalkozó Commodore vezetőjét, Jack Tramielt, hogy forduljon inkább a mikroszámítógépek piaca felé. Peddle egy saját maga által összeválogatott rutinos mérnökcsapat (köztük: Bill Seiler, John Feagans és Leonard Tramiel, valamint szerződött japán mérnökök) élén 1976-ban hat hónap alatt alkotta meg a PET-et, teljes titoktartás mellett, közvetlenül Jack Tramielnek alárendelten. Még a saját belső marketinges csapat sem tudhatott az előrehaladásról.
Az első prototípusok még kézzel készültek, festett fa burkolattal. A beépített monitor képcsöve egy fekete-fehér Zenith TV-készülékből származott, mely akkor éppen akciósan volt kapható. Szinte csak a képcsövet használták fel, még az áramkört is áttervezték. A kazettás egység számára Sanyo egységeket vettek, melyekhez saját áramkört illesztettek. Ez biztosította, hogy a leendő felhasználók teljesen hétköznapi magnókazettákat használhassanak adataik tárolására. Egy ilyen prototípus bizonyosan fennmaradt John Feagans tulajdonában.
Az elkészült prototípust 1977 januárjában a Consumer Electronics Show-n mutatták be a közönségnek. A "PET" mozaikszót Andre Souson javasolta, aki Los Gatosban látta az akkoriban népszerű Pet Rock játékot és úgy gondolta, hogy ők pedig "pet computert" fognak készíteni. Maga Jack Tramiel úgy nyilatkozott, hogy a PET név "jól hangzott" és pozitívan kapcsolódott a Pet Rock hóborthoz. A később hivatalossá vált "Personal Electronic Transactor" elnevezés így lényegében ún. "backronym", utólag ráaggatott jelentés.
A gyártás 1977 decemberéig akadozott, mire a rivális TRS-80 és Apple II is megkezdte az értékesítést. A három gépet együttesen szokás a Byte magazin nyomán "1977 trinity"-nek, 1977 Szentháromságának nevezni.
A kezdeti PET 2001 modellt követően több fejlesztett változat készült több memóriával, jobb billentyűzettel, vagy éppen nagyobb, 12" kijelzővel. A PET olyan jól fogyott, hogy Jack Tramiel válogathatott a viszonteladók között. A termékvonal gyártása egészen 1982-ig tartott és mintegy 219.000 példányt adtak el belőle.
Modellek + Commodore PET modell specifikációk PET 20012001-N and 2001-B seriesCBM 3000 series PET 4000 seriesCBM 8000 series SuperPET SP9000 Kép 180pxPET 2001 160pxCBM 4032 160pxSuperPET SP9000 CPUMOS 6502, 1 MHzMOS 6502, 1 MHzMOS 6502 és Motorola 6809, 1 MHz RAM4 vagy 8 KB / 8, 16, vagy 32 KB8, 16, vagy 32 KB / 32 vagy 96 KB96 KB ROM18 KB, benne BASIC 1.0, vagy 20 KB, benne BASIC 2.0 (az eredeti 2001 nem támogatott lemezes meghajtókat)20 KB, benne BASIC 4.048 KB, benne BASIC 4.0 és más programozási nyelvek (Waterloo microAPL, microFORTRAN, microBASIC, microPASCAL, microCOBOL), illetve microEDITOR szövegszerkesztő VideóKülönálló TTL video áramkör, 9" monokróm monitor (az eredeti 2001 fehér, a 2001-N zöld), 40×25 karakteres képernyő9", mint a CBM 3000 vagy MOS 6545, 12" monokróm monitor, 40×25 vagy 80×25 karakteres képernyőMOS 6545, 12" monokróm monitor, 80×25 karakteres képernyő HangNem vagy egyszerű piezo "csipogó" (opcionális külső hangszóró) Egyszerű piezo "csipogó" (opcionális külső hangszóró) Portok2 MOS 6520 PIA, MOS 6522 VIA, 2× Datassette, 1× IEEE-4882 MOS 6520 PIA, MOS 6522 VIA, 2x Datassette port, 1× IEEE-488MOS 6520 PIA, MOS 6522 VIA, MOS 6551 ACIA, 1x RS-232, 2x Datassette port, 1× IEEE-488 Megj.69-gombos, ún "chiclet" billentyűzet, beépített magnóval (Datassette) / teljes billentyűzet, beépített magnó nélkülAlapvetően egy fejlesztett 2001. A 8000-es széria lényegében egy 4000-es gép 80-oszlopos kijelzővel és kisebb, 11-gombos numerikus paddalAlapvetően egy 8000-es programozási nyelveket tartalmazó ROM-okkal, 3 karakterkészlet, RS-232 port terminálként való felhasználáshoz
Perifériák
Az első periféria a CBM 2020 mátrixnyomtató lett volna 1978-ban, de műszaki okokból törölték a kiadását. Helyette ugyanebben az évben jelent meg a 2022 és a 2023-as nyomtatótípus és a 2040-es kettős floppy meghajtó. A 170 KB kapacitás több, volt, mint a rivális Apple 150K-ja vagy az Atari 90K-ja. Commodore 2022/2023 mátrixnyomtató Commodore 2031 5.25" floppy meghajtó (egyoldalas 170K formátum) Commodore 2040/3040 kettős 5.25" floppy meghajtó (egyoldalas (SS) 170K formátum) a legelső ilyen típusú periféria. (2040 USA, 3040 Európa) Commodore 4022 mátrixnyomtató Commodore 4023 mátrixnyomtató Commodore 4040 kettős 5.25" floppy meghajtó (a 2040/3040 modell utóda, ugyanaz a formátum) Commodore 8024 132 karakter széles nyomtató Commodore 8028 margarétakerekes nyomtató, 40 kar/mp Commodore 8050 kettős 5.25" floppy meghajtó (egyoldalas (SS) 500K formátum) Commodore 8075 plotter Commodore 8060 8" floppy meghajtó (egyoldalas (SS) 800K formátum) Commodore 8061 kettős 8" floppy meghajtó (egyoldalas (SS) 800K formátum) Commodore 8062 kettős 8" floppy meghajtó (kétoldalas (DS) 1.6MB formátum) Commodore 8250 "négyszeres sűrűségű" kettős floppy meghajtó (mint a 8050, de kétoldalas (DS) 1MB formátum) Commodore 8280 kettős 8" floppy meghajtó (500K MFM formátum) Commodore 9060 merevlemez (5 MB) Commodore 9090 merevlemez (7.5 MB) Commodore SFD-1001 "négyszeres sűrűségű" floppy meghajtó (lényegében egy egymeghajtós 8250 modell)
BASIC A Commodore volt az első, amely licenszelte az - akkor még startup - Microsoft 6502-kompatibilis BASIC-jét. Érdekesség, hogy a Microsoft majdnem csődbe ment amiatt, mert a szerződés szerint csak a PET első szállításainak megkezdése után kellett a Commodore-nak fizetnie, mely 6 hónapot jelentett. Az eredeti PET 2001 BASIC-je az 1.0-s verziószámot és a "Commodore BASIC" nevet kapta. A Microsoft által biztosított forráskódhoz a Commodore is hozzáfejlesztett, például I/O támogatást, magát a SYS parancsot gépi kódú programok meghívására, illetve hibajavításokat eszközölt. Szintén érdekesség, hogy a Microsoft előszeretettel tett a kódjaiba ún "easter egg-eket", hogy vitás esetekben bizonyítani tudja, hogy ővé az eredeti kód. A PET-ekhez készült Commodore BASIC V2 változatában is van ilyen rejtett tartalom. A WAIT 6502 utasítás begépelésére a gép kiírja a képernyőre, hogy "MICROSOFT!".
Fogadtatás Az Electronics Today International (ETI) kanadai kiadása forradalminak nevezte a PET hozzájárulását a személyi számítógépek szélesebb körben történő elterjedéséhez, felhívva a figyelmet a cég marketingjére, mely a gép egyszerű kialakításával a tapasztalatlan felhasználókat célozta meg.
Dan Fylstra a Byte magazin részéről elsők között írt beszámolót a PET-ről az 1978 márciusi kiadásban és méltatta a teljesértékű BASIC-et, a kisbetűs megjelenítést, illetve a megbízható magnókazettás egységet, azonban kifogásolta a billentyűzetet. Az általa tesztelt PET 2001-et "sokoldalú készüléknek", illetve "erős versenytársnak" írta le, mely főként számítógép hobbisták és hétköznapi felhasználók számára megfelelő választás.
A Creative Computing magazin egyfelől méltatta a hordozhatóságát, a megbízhatóságát és a könnyű használatát, másfelől kritizálta a kazettás egység használhatóságát, illetve a megfelelő dokumentáció kezdeti hiányát. A legjobb számítógépnek értékelte egy osztályterembe.
Jegyzetek
Források
További információk
PET index PET killer poke beszélgetés A Commodore hivatalos történetleírása Részletekbe menő beszélgetés a PET 2001-ről fotókkal Commodore PET játéklista CBM számítógép képek Bo Zimmermann gyűjteményéből Jack Tramiel emlékezete Videó a PET 2001 működéséről - Retro Computer múzeum, Zatec, Csehország Commodore PET videójáték ROM-ok listája "Colour PET" projekt oldala
Kategória:Commodore Kategória:8 bites számítógépek Kategória:Személyi számítógépek