Heinz Robert Mörschel (Santo Domingo, 1997. augusztus 24. –) dominikai és német származású, német utánpótlás-válogatott és dominikai válogatott labdarúgó, támadó középpályás.
Pályafutása
Klubcsapatokban Dominikai Köztársaságban született, de gyerekkora óta Németországban él. A Frankfurt akadémiája után csatlakozott a Mainz akadémiájába, ahol a ranglétrát végigjárva került a német harmadosztályban játszó második csapathoz. A Mainz második csapatából a német másodosztályú Holstein Kiel szerződtette. Ezután csatlakozott a harmadosztályú Preußen Münster csapatához ahol 34 mérkőzésből 8 gól van a neve mellett. Innen a KFC Uerdingen következett, ahonnan kevés játék után a nyolcszoros német bajnok Dynamo Dresden csapatába szerződött, itt 44 mérkőzésen 10 gólt szerzett.
Újpest 2023. február 28-án jelentették be hogy a magyar élvonalbeli Újpest csapatába szerződött. 2023. március 5-én mutatkozott be a Debrecen ellen. 2023. szeptember 30-án a Debrecen ellen – csereként beállva –, az ő duplájával győzött (2–1-re) idegenben csapata. 2024. május 21-én bejelentették távozását.
A válogatottban 2023 szeptemberében először kapott meghívást a dominikai válogatottba, a CONCAF Nemzetek ligája mérkőzésekre, Nicaragua és Montserrat ellen. A válogatottban szeptember 9-én debütált az előbbi csapat ellen.
Első és második gólját is Barbados ellen szerezte.
Dominikát képviselve részt vett a 2024-es olimpián.
Mérkőzései a dominikai válogatottban Az eredmények a dominikai válogatott szemszögéből értendők. #DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2023. szeptember 9. Nicaragua0 – 2CONCACAF Nemzetek ligája2.2023. szeptember 12. Montserrat3 – 0CONCACAF Nemzetek ligája 3.2023. október 14. Barbados5 – 0CONCACAF Nemzetek ligája4.2023. október 17. Barbados5 – 2CONCACAF Nemzetek ligája5.2023. november 17. Montserrat1 – 2CONCACAF Nemzetek ligája6.2023. november 22. Nicaragua0 – 0CONCACAF Nemzetek ligája7.2024. március 23. Aruba2 – 0barátságos mérkőzés8.2024. március 27. Peru1 – 4barátságos mérkőzés9.2024. június 6. Jamaica0 – 1Vb-selejtező 10.2024. június 12. Brit Virgin-szigetek4 – 0Vb-selejtező11.2024. szeptember 7. Bermuda3 – 2CONCACAF Nemzetek ligája12.2024. október 12. Antigua és Barbuda5 – 0CONCACAF Nemzetek ligája13.2024. október 15. Antigua és Barbuda5 – 0CONCACAF Nemzetek ligája 14.2024. november 17. Dominikai Közösség6 – 1CONCACAF Nemzetek ligája 15.2024. november 20. Bermuda6 – 1CONCACAF Nemzetek ligája
Sikerei, díjai Dynamo Dresden
Német bajnok (harmadosztály): 2020–2021
Jegyzetek
Források Heinz Mörschel adatlapja a Transfermarkt oldalán
Heinz Mörschel adatlapja a(z) MLSZ weboldalán
Az Újpest FC hivatalos oldala
Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Dominikai köztársasági labdarúgók Kategória:Német labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az 1. FSV Mainz 05 II labdarúgói Kategória:A Holstein Kiel labdarúgói Kategória:Az SC Preußen Münster labdarúgói Kategória:A KFC Uerdingen 05 labdarúgói Kategória:A Dynamo Dresden labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói