A Manchester United FC 1998–1999-es szezonja hetedik évük volt a Premier League-ben és sorozatban a 24. az első osztályban. Azt követően, hogy az előző szezonban egy címet se nyert el a csapat, a United triplázott az 1998–1999-es évadban, megnyerve a Premier League-et, az FA-Kupát és az UEFA-bajnokok ligáját, az első angol csapat, aminek ez sikerült. A szezonban a United mindössze ötször kapott ki: a szuperkupában az Arsenaltól, a ligakupa ötödik fordulójában a Tottenham Hotspurtől és háromszor a bajnokságban. Egyetlen vereségük hazai pályán a Middlesbrough ellen volt, 1998 decemberében. December 26-tól kezdve 33 mérkőzésen keresztül volt veretlen a United, a sorozat a Nottingham Forest ellen kezdődött, akiket később rekordnak számító 8–1-re vertek idegenben februárban. A szezonban többször is hátrányból nyert a csapat, például az FA-Kupa negyedik fordulójában a Liverpool ellen, a Bajnokok ligája elődöntőjében a Juventus ellen és a csapat egyik legikonikusabb mérkőzésén, a sorozat döntőjében a Bayern München ellen, mikor Teddy Sheringham és Ole Gunnar Solskjær a három perces hosszabbításban találtak be, hogy megnyerjék a trófeát.

Gary Pallister és Brian McClair elhagyták a csapatot a szezon előtt, de helyükre klubrekord összegekért érkezett Jaap Stam holland védő a PSV Eindhoven csapatából és Dwight Yorke trinidadi csatár az Aston Villából. 1998 novemberében Peter Schmeichel kapus bejelentette, hogy nyolc év után el fogja hagyni az Old Traffordot és csatlakozik a portugál Sporting CP csapatához a szezon végén. Az évad elején a BSkyB közel állt a csapat megvásárlásához több, mint 600 millió fontért, de a brit kormány megvétózta a megegyezést.

Rajongók és szakértők is a triplázást tekintik Alex Ferguson pályafutása legnagyobb sikerének. A teljesítményért Fergusont lovaggá ütötte a királynő és Glasgow díszpolgára lett 1999 novemberében. David Beckhamet megválasztották az UEFA év labdarúgójának és második lett az Aranylabda, illetve a FIFA Év labdarúgója szavazásain Rivaldo mögött.

Előszezon és barátságos mérkőzések DátumEllenfélH / VVégeredményGólszerzőkNézőszám1998. július 25.Birmingham CityV3–4Mulryne 21' (b.), 38', 56' (b.)1998. július 27.VålerengaV2–2Scholes 12', Solskjær 14'1998. július 31.BrøndbyV6–0Sheringham 33', 71', Scholes 44', Cole 66', 84', Cruyff 90'1998. augusztus 4.BrannV4–0Irwin 43', 44' (b.), 55' (b.), Cole 82'1998. augusztus 18.Éric Cantona Európai 11H8–4P. Neville, Butt, Scholes, Giggs, Cantona, Cruyff, Notman (2)1999. január 18.AberdeenV1–1(6–7 b.)Johnsen 51'

Angol szuperkupa DátumEllenfélH / VVégeredményGólszerzőkNézőszám1998. augusztus 9.ArsenalS0–3

Premier League

Mérkőzések DátumEllenfélH / VVégeredményGólszerzőkNézőszámHelyezés1998. augusztus 15.Leicester CityH2–2Sheringham 79', Beckham 90'7.1998. augusztus 22.West Ham UnitedV0–011.1998. szeptember 9.Charlton AthleticH4–1Solskjær 39', 63', Yorke 45', 48'9.1998. szeptember 12.Coventry CityH2–0Yorke 20', Johnsen 48'5.1998. szeptember 20.ArsenalV0–310.1998. szeptember 24.LiverpoolH2–0Irwin 19' (b.), Scholes 80'2.1998. október 3.SouthamptonV3–0Yorke 12', Cole 60', Cruyff 75'2.1998. október 17.WimbledonH5–1Cole 19', 88', Giggs 45', Beckham 47', Yorke 52'2.1998. október 24.Derby CountyV1–1Cruyff 86'2.1998. október 31.EvertonV4–1Yorke 14', Short 23' (ö.g.), Cole 59', Blomqvist 64'2.1998. november 8.Newcastle UnitedH0–03.1998. november 14.Blackburn RoversH3–2Scholes 31', 59', Yorke 43'2.1998. november 21.Sheffield WednesdayV1–3Cole 29'2.1998. november 29.Leeds UnitedH3–2Solskjær 45', Keane 46', Butt 78'2.1998. december 5.Aston VillaV1–1Scholes 47'2.1998. december 12.Tottenham HotspurV2–2Solskjær (2) 11', 18'1.1998. december 16.ChelseaH1–1Cole 45'2.1998. december 19.MiddlesbroughH2–3Butt 62', Scholes 70'3.1998. december 26.Nottingham ForestH3–0Johnsen 28', 60', Giggs 62'4.1998. december 29.ChelseaV0–04.1999. január 10.West Ham UnitedH4–1Yorke 10', Cole 40', 68', Solskjær 81'3.1999. január 16.Leicester CityV6–2Yorke 10', 64', 86', Cole 50', 62', Stam 90'3.1999. január 31.Charlton AthleticV1–0Yorke 89'1.1999. február 3.Derby CountyH1–0Yorke 65'1.1999. február 6.Nottingham ForestV8–1Yorke 2', 67', Cole 7', 50', Solskjær 80', 88', 90', 90'1.1999. február 17.ArsenalH1–1Cole 61'1.1999. február 20.Coventry CityV1–0Giggs 79'1.1999. február 27.SouthamptonH2–1Keane 80', Yorke 84'1.1999. március 13.Newcastle UnitedV2–1Cole 25', 51'1.1999. március 21.EvertonH3–1Solskjær 55', G. Neville 64', Beckham 67'1.1999. április 3.WimbledonV1–1Beckham 44'1.1999 április 17.Sheffield WednesdayH3–0Solskjær 34', Sheringham 45', Scholes 62'1.1999 április 25.Leeds UnitedV1–1Cole 55'2.1999. május 1.Aston VillaH2–1Watson 20' (ö.g.), Beckham 47'2.1999. május 5.LiverpoolV2–2Yorke 22', Irwin 57' (b.)2.1999. május 9.MiddlesbroughV1–0Yorke 45'1.1999. május 12.Blackburn RoversV0–01.1999. május 16.Tottenham HotspurH2–1Beckham 43', Cole 48'1.

Tabella #CsapatMérk.GyDVRgKgGkPontMegjegyzés1Manchester United38221338037+4379Bajnokok Ligája csoportkör2Arsenal38221245917 +42783Chelsea38201535730 +2775Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkör4Leeds United38181376234 +2867UEFA-kupa első kör5West Ham United38169134653−757UEFA Intertotó-kupa harmadik kör

FA-Kupa DátumFordulóEllenfélH / VVégeredményGólszerzőkNézőszám1999. január 3.Harmadik fordulóMiddlesbroughH3–1Cole 68', Irwin 82' (b.), Giggs 90'1999. január 24.Negyedik fordulóLiverpoolH2–1Yorke 88', Solskjær 90'1999. február 14.Ötödik fordulóFulhamH1–0Cole 26'1999. március 7.Hatodik fordulóChelseaH0–01999. március 10.Hatodik forduló újrajátszásChelseaV2–0Yorke 4', 59'1999. április 11.ElődöntőArsenalN0–0 (h.u.)1999. április 14.Elődöntő újrajátszásArsenalN2–1 (h.u.)Beckham 17', Giggs 109'1999. május 22.DöntőNewcastle UnitedN2–0Sheringham 11', Scholes 52'

Ligakupa DátumFordulóEllenfélH / VVégeredményGólszerzőkNézőszám1998. október 28.Harmadik fordulóBuryH2–0 (h.u.)Solskjær 106', Nevland 115'52,4951998. november 11.Negyedik fordulóNottingham ForestH2–1Solskjær 57', 60'37,3371998. december 2.Ötödik fordulóTottenham HotspurV1–3Sheringham 70'35,702

UEFA-bajnokok ligája

Selejtező

DátumFordulóEllenfélH / VVégeredményGólszerzőkNézőszám1998. augusztus 12.Második selejtező-fordulóŁKS ŁódźH2–0Giggs 16', Cole 81'1998. augusztus 26.Második selejtező-fordulóŁKS ŁódźV0–0

Csoportkör

DátumEllenfélH / VVégeredményGólszerzőkNézőszámHelyezés1998. szeptember 16.BarcelonaH3–3Giggs 17', Scholes 25', Beckham 64'3.1998. szeptember 30.Bayern MünchenV2–2Yorke 30', Scholes 49'3.1998. október 21.BrøndbyV6–2Giggs 2', 21', Cole 28', Keane 55', Yorke 60', Solskjær 62'1.1998. november 4.BrøndbyH5–0Beckham 7', Cole 13', P. Neville 16', Yorke 28', Scholes 62'1.1998. november 25.BarcelonaV3–3Yorke 25', 68', Cole 53'2.1998. december 9.Bayern MünchenH1–1Keane 43'2.

Egyenes kieséses szakasz

DátumFordulóEllenfélH / VVégeredményGólszerzőkNézőszám1999. március 3.NegyeddöntőInternazionaleH2–0Yorke 6', 45'1999. március 17.NegyeddöntőInternazionaleV1–1Scholes 88'1999. április 7.ElődöntőJuventusH1–1Giggs 90+2'1999. április 21.ElődöntőJuventusV3–2Keane 24', Yorke 34', Cole 84'

Döntő

Statisztika #BL#PosztNévBajnokságFA-KupaLigakupaEurópaEgyébÖsszesenGólokGólokGólokGólokGólokGólok11KA Peter Schmeichel34080001301056022V Gary Neville34170001201054133V Denis Irwin26(3)261001201045(3)344V David May4(2)0102000007(2)055V Ronny Johnsen19(3)33(2)0106(2)01030(7)366V Jaap Stam3016(1)0001301050(1)177KP David Beckham33(1)6710(1)01221053(2)988KP Nicky Butt22(9)250204(4)01034(13)299CS Andy Cole26(6)176(1)2001051043(7)241010CS Teddy Sheringham7(10)21(3)1112(2)10(1)011(16)51111KP Ryan Giggs20(4)35(1)210951036(5)101212V Phil Neville19(9)04(3)0204(2)10(1)029(15)11329V John Curtis1(3)0003000004(3)01414KP Jordi Cruyff0(5)200200(3)00(1)02(9)21515KP Jesper Blomqvist20(5)13(2)00(1)06(1)00029(9)11616KP Roy Keane 33(2)270001231053(2)51717KA Raimond van der Gouw4(1)0003000007(1)01818KP Paul Scholes24(7)63(3)10(1)010(2)41038(13)111919CS Dwight Yorke32185(3)3001180048(3)292020CS Ole Gunnar Solskjær9(10)124(4)1331(5)20(1)017(20)182121V Henning Berg10(6)050303(1)00(1)021(8)02222CS Erik Nevland00000(1)100000(1)12323V Michael Clegg0000300000302430V Wes Brown11(3)0200(1)03(1)00016(5)02626V Chris Casper0000000000002828KP Philip Mulryne00002000002029–CS Alex Notman00000(1)000000(1)030–V Ronnie Wallwork00000(1)000000(1)03131KA Nick Culkin0000000000003333KP Mark Wilson0000200(1)0002(1)03434KP Jonathan Greening0(3)00(1)03000003(4)038–V Danny Higginbotham000000000000

Átigazolások

Érkezők DátumPosztNévHonnanÖsszeg1998. július 1.V Jaap Stam PSV Eindhoven£10,75 millió1998. július 8.KA Russell Best Notts CountyIngyen1998. július 21.KP Jesper Blomqvist Parma£4,4 millió1998. augusztus 3.V John O’Shea Waterford BohemiansIsmeretlen1998. augusztus 20.CS Dwight Yorke Aston Villa£12,6 millió1999. február 17.KP Bojan Djordjic BrommapojkarnaIsmeretlen

Távozók DátumPosztNévHovaÖsszeg1998. július 3.KP Ben Thornley Huddersfield Town£1998. július 4.KP Leon Mills Wigan AthleticIsmeretlen1998. július 4.KA Adam SadlerLejárt a szerződése1998. július 9.V Gary Pallister Middlesbrough£2,5 millió1998. október 8.KA Russell BestLejárt a szerződése1998. november 4.V Chris Casper Reading£1999. március 24.CS Michael Ryan WrexhamIsmeretlen1999. március 25.KA Paul Gibson Notts CountyIsmeretlen1999. március 25.KP Philip Mulryne Norwich City£1999. április 16.KP Terry Cooke Manchester City£1 millió1999. június 30.V Gerard GaffLejárt a szerződése1999. június 30.CS Jason HicksonLejárt a szerződése1999. június 30.KA Peter Schmeichel Sporting CPIngyenes1999. június 30.KP John Thorrington Bayer LeverkusenIsmeretlen1999. június 30.KP Lee Whiteley Salford CityIsmeretlen

Kölcsönben távozók -tól-igPosztNévHova1998. augusztus 1.1999. március 10.CS Michael Twiss Sheffield United1998. szeptember 17.1998. november 1.V Chris Casper Reading1998. október 30.1999. január 9.KP Terry Cooke Wrexham1998. november 1.1999. június 30.V Danny Higginbotham Royal Antwerp1998. november 7.1998. december 7.KA Paul Gibson Hull City1999. január 14.1999. április 14.KP Terry Cooke Manchester City1999. január 14.1999. május 31.CS Erik Nevland IFK Göteborg1999. január 15.1999. május 31.KP Jordi Cruyff Celta Vigo1999. január 27.1999. május 5.V Ronnie Wallwork Royal Antwerp1999. január 27.1999. május 5.CS Jamie Wood Royal Antwerp1999. február 10.1999. május 1.CS Alex Notman Aberdeen

Jegyzetek

1998