Helen Khal (Allentown, 1923. április 16. – Ajaltoun, 2009. május 20.) libanoni származású amerikai művész és kritikus.

Élete Korai évek Helen Khal a pennsylvaniai Allentownban született libanoni Tripoliból származó libanoni amerikai családban. 21 éves korában kezdte festői pályafutását, amikor betegség miatt házi pihenőre kényszerült, rajzolni kezdett. Egy 1946-os libanoni látogatás alkalmával megismerkedett egy fiatal libanoni költővel, Juszuf al-Khal-lal, akihez feleségül is ment (később elváltak), és az országban maradt, hogy 1946 és 1948 között művészetet tanuljon az ALBA-n. Rövid időre visszatért az Egyesült Államokba, majd 1973-ban, miután visszaköltözött Libanonba, megalapította Libanon első állandó művészeti galériáját, a Gallery One-t.

Pályafutása Kollégái, különösen a jól ismert libanoni művész, Aref Rayess bátorításával Khal folytatta a festést, és 1960-ban megtartotta első önálló kiállítását a bejrúti Galerie Alecco Saabban. További egyéni kiállításaira a bejrúti Galerie Trois Feuilles d'Orban (1965), a bejrúti Galerie Manougban (1968), a pennsylvaniai Allentownban, a First National Bankban (1969), a libanoni Kaslikban (1970), a bejrúti Contact Art Gallery-ben (1972, 1974 és 1975) és a jamaicai Kingstonban, a Bolivar Gallery-ben (1975) került sor. Munkái szerepeltek az alexandriai és a sao paulói biennálékon is.

1967 és 1976 között művészetet tanított a bejrúti Amerikai Egyetemen, majd 1997 és 1980 között a Libanoni Amerikai Egyetemen. Sok más művészt inspirált.

Helen Khal szerzőként és kritikusként is elismert volt. 1966 és 1974 között Helen Khal két libanoni folyóirat, a The Daily Star és a Monday Morning művészeti kritikusa volt, emellett számos publikációja jelent meg a Közel-Keleten és az Egyesült Államokban, és gyakran tartott művészetelméleti előadásokat is.

Az általa tartott 22 előadásból álló sorozatot összegyűjtötték és könyv formájában kiadták The Woman Artist in Lebanon címmel.

Halála 2009. május 20-án halt meg agyvérzés következtében.

Khalra, aki még nem sokkal halála előtt is festett, sokan éles intelligenciájáról és szondázó, szellemes társalgásáról emlékeznek. A művész a színekről: "Minden színnek megvan a maga klímája, megteremti a maga sajátos világát; sérthetetlen, minden szín csendes csábítással beszél". Fiai, Tarek és Jawad, mindketten matematikusok, öt unokája, egy dédunokája és nővére, Seya Parbousingha, aki szintén festőművész, maradtak utána.

Jegyzetek

Fordítás

Források The Woman Artist in Lebanon Profile of Helen Khal on One Fine Art Remembering Helen Khal, American University of Beirut Helen Khal Obituary, The Daily Star, Lebanon Helen Khal on Christie's

Kategória:Amerikai festők Kategória:1923-ban született személyek Kategória:2009-ben elhunyt személyek Kategória:Pennsylvaniaiak