Carlos Akapo (Elche, 1993. március 12. –) egyenlítői-guineai válogatott labdarúgó, a brazil Amazonas hátvéde.

Pályafutása Klubcsapatokban Akapo a spanyolországi Elche városában született. Az ifjúsági pályafutását a Kelme és a Hércules csapatában kezdte, majd az Elche akadémiájánál folytatta.

2011-ben mutatkozott be a Huracán felnőtt keretében. 2013-ban a Numancia, majd 2014-ben a Valencia B szerződtette. 2016-ban a másodosztályban szereplő Huescához igazolt. A 2017–18-as szezonban feljutottak a La Ligába. 2019-ben a Cádizhoz csatlakozott. 2022. augusztus 5-én másfél éves szerződést kötött az észak-amerikai első osztályban érdekelt San Jose Earthquakes együttesével. Először a 2023. február 26-ai, Atlanta United ellen 2–1-re elvesztett mérkőzés 61. percében, Paul Marie cseréjeként lépett pályára. Első gólját 2023. március 5-én, a Vancouver Whitecaps ellen hazai pályán 2–1-es győzelemmel zárult találkozón szerezte meg. 2025 februárjában a brazil Amazonas szerződtette.

A válogatottban Akapo 2013-ban debütált a egyenlítői-guineai válogatottban. Először a 2013. június 8-ai, Zöld-foki Köztársaság ellen 3–0-ra elvesztett mérkőzésen lépett pályára. Első válogatott gólját 2016. szeptember 4-én, Dél-Szudán ellen 4–0-s győzelemmel zárult Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőn szerezte meg.

Statisztikák 2023. március 5. szerint KlubSzezonOsztályBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMeccsGólMeccsGólMeccsGólMeccsGólHuesca2016–17Segunda División30030—3302017–1820010—2102018–19La Liga13010—140Összesen6305000680Cádiz2019–20Segunda División7020—902020–21La Liga13130—1612021–2225020—270Összesen4517000521San Jose Earthquakes2023MLS2100—21Összesen1102120001222

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól2013302015402016412018202019102020202021602022502023502024101202520Összesen442

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2016. szeptember 4. Estadio de Malabo, Malabo, Egyenlítői-Guinea 4–0 4–0 2017-es afrikai nemzetek kupája-selejtező 2 2024. január 9. 1–0 1–1 Barátságos mérkőzés

Sikerei, díjai Huesca Segunda División Feljutó (1): 2017–18

Cádiz Segunda División Feljutó (1): 2019–20

Jegyzetek

További információk

Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Egyenlítői-guineai labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A CD Numancia labdarúgói Kategória:Az SD Huesca labdarúgói Kategória:A Cádiz labdarúgói Kategória:A San Jose Earthquakes labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:Élő személyek