A Szamóca Színház önálló játszóhellyel nem rendelkező, Torony (Vas megye) székhelyű, családi és gyermekműsorokat előadó minitársulat, melyet 1994-ben alapítottak.

Története 1994 szeptemberében alapította meg Szombathelyen Fazekas Gábor, Kozma Judit és Kovács János a Szamóca Színházat, kifejezetten azzal a céllal, hogy a megyeszékhely kulturális életét színesítsék vidám, gyermekeknek szánt műsoraikkal. Az első bemutatót 1994 novemberében tartották Bohócok kalandja címmel. Eleinte óvodákban léptek fel, később Nyugat-Dunántúl számos településén megfordultak. Nagykanizsán, Zalaegerszegen és a szombathelyi Gyermekek Háza által szervezett gyermekszínházi bérletsorozatban. 1999 decemberétől a szombathelyi Mesebolt bábszínházzal együttműködve állandó helyszínen (MMIK) léptek fel három különböző előadással. 2006-ban a szombathelyi Weöres Sándor Színház elődjének számító Kamara Savaria biztosított fellépési lehetőséget. Mindezek mellett több nagy fesztivál állandó szereplője lett a Szamóca Színház, mely a két alapító taggal működik. 2013 óta nyaranta a Büki Mesevonat sorozat alapfigurái. Alapításuk 25 éves évfordulóját a kőszegi Nagy László EGYMI-ben tartották. Több ezer előadást tartottak szerte az országban.

Bemutatók 1994. november: Bohócok kalandja. Szereplők: Fazekas Gábor, Kovács Janó, Kozma Jucus. Szöveg: Kozma Jucus Zene: Kovács Janó 1995. szeptember: Ép testben ép lélek. Szereplők: Czirók Tamás, Fazekas Gábor, Kozma Jucus 1996. október: Cirkusz születik. Szereplők: Fazekas Gábor, Kozma Jucus, Németh Lajos. Szöveg: Kozma Jucus 1998. május: Csipi-Csupi bábszínháza. Szereplők: Fazekas Gábor, Kozma Jucus. Szöveg: Pető Ferenc. Zene: Prieger Szabolcs 1999. szeptember: Bohócverseny. Szereplők: Fazekas Gábor, Kozma Jucus. Szöveg: Fazekas Gábor 2000. június: Az elvarázsolt bohóc. Szereplők: Fazekas Gábor, Kozma Jucus / Prikazovics Ferenc, Soós Nóra. Szöveg: Pető Ferenc. Zene: Prieger Szabolcs 2016. december: Meseverseny. Szereplők: Fazekas Gábor, Kozma Jucus. Szöveg: Kozma Jucus

Együttműködők Kovács János, Czirók Tamás, Pető Ferenc, Prieger Szabolcs, Németh Márta, Pallos Mónika, Soós Nóra, Prikazovics Ferenc, Szép Bence, H. Nagy Katalin, Foki Éva, Németh Lajos, Mesebolt bábszínház, Kamara Savaria, Oladi Művelődési Központ

Jelentősebb fellépések Sláger Rádió, Collegium Hungaricum Bécs, Savaria Történelmi Karnevál, Őszköszöntő Fesztivál, Őrségi Tökfesztivál, Rózsakő Fesztivál, Pünkösdi Vigasságok, Gesztenyeünnep, Pápai Nemzetközi Játékfesztivál, Városliget

Jegyzetek

Kategória:Magyarország színházai